Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Empedoklés (esszé)
lélek sperma tikus lélekké változott. Ami terméketlen volt, termékennyé vált, ami kegyetlen volt, közvetlen, ami érzéketlen volt, résztvevő lett, ami fagyos, az meleg. 4. Távlataiban és következményeiben kimeríthetetlen téma vetődött fel, amely elől kitérni nem lehet. Annyit legalábbis meg kell említeni, hogy a minősítet- len tiszta -szellem, amely központját és tartalmát, a szeretet tüzet elvesztette, az európai -emberiség történetében milyen katasztrófák sorát -idézte. Most ne legyen másról szó, csak az újkor elejéről, amikor a lét egész csatáját a merő tiszta világossággal akarta megnyerni. Descartes és a nyomában haladó gondolkozók megvetették az újkori tudomány, morál és közösség alapjait és ezzel az egész emberi életet a minősítetlen szellemre építették. Világnézetek és rendszerek és törvények igazi ih-letője a steril szellem lett, terméketlenné tette, részben megrontotta azt, ami az emberi életben a legfontosabb. Descartes, vagyis -az újkori észhi-t, arra szokott hivatkozni, hogy minden törvénye, szabálya, követelése az emberiség legtávolabbi körét szolgálja, nemcsak az egész földet, hanem a messze jövőt .is, vagyis mindig azt, ami messze van, hiszen csak így válhatott lehetségessé az egyenlőség, a szabadság és a testvériség eszménye. Persze a -nagy eszményi lendület századokon keresztül nem eredményezett mást, mint hogy az emberiség kilenctized része koplal, rongyokban jár, háború háborút követ, a kizsákmányolás általánossá lett, mint a hazugság és az erőszak és az ellene való lázadozás. A steril szellemre épített magatartás olyan helyzetet teremtett, amely inkább ak-a-r segíteni az árvízsújtotta kongóbelieken, mint azon, aki egy darab kenyeret kér; és inkább a -római szenátus igazságtalanságai ellen tiltakozik, mintsem hogy nadrágot -adjon egy rongyosnak; és -csak úgy egész általánosságban az ésszerűség utópiáiról szónokol, -de az utcán egy elesett öregasszonyt nem -tud fölemelni. Amikor az idealista Kung-ce Lao-eehez ment, -így szólt: Rendbe kell hozni az államügyeket. Lao-tce haragosan azt válaszolta: Előbb hozd rendbe a magad ügyeit. Egyetlenegy más ember sorsának súlyát sem tudod vállalni, hogyan akarod az egész nép terhét magadra venni? És kidobta. Nem -lenne helyes a racionalistákat, miután az emberiséget idáig hozták, végre kidobni? Nem -lenne jó -végül -arra gondolni, hogy a szeretet helye nem általánosságban és a -periférián van és nem ik-ell sopánkodni -az egyipom-i rabszolgákon és Spartaouson, ugyanakkor a koldustól -egy tányér levest megtagadni. Ez a nagy elvi -humanizmus nem 1-ett-e -az -ész-bestializmus egy neme, amelyben a túlméretezett emberiség éli ki imagát, ahelyett, hogy közvetlenül szeretné azt, ak-i hozzá a legközelebb áll? Ideje lenne -már komolyabb figyelmet szentelni a törvények és az utópiák és az elméletek és az elvek kegyetlenségének, -és -fel kellene ismerni, hogy az elsődleges szeretet helyébe a periferális álszeretet magatartása lépett. A humánum a legközelebbit szereti, ennek helyébe az úgynevezett eszményi morál a legtávolabbit akarja megváltani, — korbáccsal, erőszakkal, tűzön-vizén át, ágyúkkal és természetesen rendőrséggel. Nem azokat kell szeretni, akik távolabb, hanem azokat, akik a legközelebb vannak. Mindenkit szeretni kell. De nem elvekkel, hanem közvetlenül. Milyen egyszerű! Mint minden, ami igaz. A középkori klerika-lizmus ebbe a 833
