Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Empedoklés (esszé)
3. Mallarmé életműve egyetlen költeménykötet, egy este könnyen elolvasható. Az emberben az a legyőzhetetlen (benyomás támad, hogy a verseskötet teljesen egységesen elgondolt és felépített zenei mű, egyetlen főtémából indul ki, minden mondanivalóját ehhez az egyhez viszonyítja, a mű elérkezik a legmagasabb ponthoz, a válság megoldódik, a katharsis nyomán a tragikum felbomlik, a lélek megtisztul (és a befejezés magától értetődik. A mű szimfonikus témája pedig fedi az élet témáját. Ismét valaki, aki létének végső értelmét lebonyolította és logosát beteljesítette. így most az ember nemcsak a mű tökéletes szerkezetét csodálja, hanem az emberi sorsvonal töretlenségét is. A mű ugyanott hajlik, erősödik, halkul, változtat irányt, emelkedik, ahol a sors. És az egészet, mint a földet a határtalan tér, a sors örök csendje veszi körül. Az első rész főtémája s egyben az első részben a leggyakrabban szereplő szó az, hogy: azúr. Az egyik költeményben az égi hang emberfölötti tisztaságának metafizikai icsengéséről (beszél. A másaikban azt mondja, hogy a buja változó nyárnál szebb a kristályos és végleges tél. A harmadikban az örökkévaló érzéketlenségről van szó. Aztán az intimitással szemben a steril érzéketlenség hallatlan magasságáról. Le ciel est mórt. És ez benne a nagyszerű. Az ég, ez a nagy kék gödör — les grands trous bleus. Ez a kegyetlen eszmény utolérhetetlen szépsége. La solitude bleue et sterile — a kék és terméketlen magány. Je suis hanté! Azur! azúr! azúr! azúr! Az azúr lélek steril és érzéketlen ragyogása emberfölöttien lés élettelenül tiszta, mint a jégvirágos téli reggel. Ez a kék kristály, amely tündöklik önmagában, önmagának. Félelmetesen szép. Nincs szebb, mint az ég felhőtlen kékje, nincsen csábítóbb, szédítőbb, sorvasztóbb szépség, mint iez az érzéketlen azúr, ez az érintetlen és megérmthetetlen, kifürkészhetetlen, hozzáférhetetlen, kimeríthetetlen roppant kék drágakő. Az azúr lélek üres, rettenetesen üres terméketlen közönye ellenállhatatlanul vonz, reménytelenül a borzalomtól könnyezve leborulok előtte és szédülten imádom, azúr! azúr! Mi e szörnyű szépség titka? Miért vonz ez a gonoszul bűvös közöny? Mit akar tőlem ez a szótlan, kegyetlen, kék angyal? Szomjúságom nő és minél többet iszom ebből a kék semmiből, annál emésztőbben vagyok beléje szerelmes. Fenyegetően ragyog a nagy-nagy kék gödör. Most következik a „Heróddás”. Heródiás a kék asszony, a megelevenedett azúr lélek. Szép vagyok? kérdi a tükörtől. Csillag vagy, válaszol a tükör, terméketlen, szűz, hideg, fényes. Heródiás a terméketlen szépség vétke. Impiété fameuse — ez a borzalmas isten- káromlás dicsősége, amikor az asszony szépsége saját síremléke. Ez a szen- vedélytelen kísértet. Ez az indolens és steril azúr lélek szűzies csillogásában és arkangyali tündöklésében uránuszi kékséggel felragyogó szentségtörés. Minden tökéletes benne és rajta, hangja égies tisztasággal cseng, alakja mint a jégvirág, bőre mint a márvány, sima és szoborszerű, érzéketlensége elmét megháborító szenvedélyt ébreszt, — le ciel est mórt, és ez benne a nagyszerű. Ö az eszmény, az elérhetetlen borzasztó kék gödör, — azúr, azúr! A válság pedig megoldódott. Következik a Faun délutánja. Nincs már többé szó a kék asszonyról. A faun a hús-vér asszonyt kívánja. Az azúr lélek kísértése elmúlt, megszületett a másik, a spermatifcus lélek. Az elérhetetlen szépségből közvetlenség lett. A tiszta fényből kigyulladt tűz, a vér langyos vörös fénye. Az embernek nem a szenvedéllyel kell megküzdenie, hanem a szenve- délytelenséggel. Nem a tűzvésszel, hanem az azúr kísértettel. Megküzdött vele. A kék kísértést legyőzte és az élet rózsaszínű italából újra ivott. Az azúr 832
