Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Empedoklés (esszé)
2. Adrasteia áthághatatlan törvénye ez: „az a lélek, amely Isten körül kering és a valóságból valamit megpillant, a nagy világ körforgásának végéig érintetlen teljességben megmarad és ha erre mindig képes, örökké romolhatatlan boldogságban él. Ha azonban istenét nem tudja követni, vagy a valóság látványáról lészakad, ezenfelül ha a balsors úgy akarja, hogy feledéssel és gyarlósággal eltelve elnehezedik, tolláit elhullatja és a földre zuhan.” Orpheusnalk ezt a tanítását Platón őrizte meg a Phaidros-ban, de már nem érti. Nem tudja, hogy a mythos, — „az, amit mondanak” —, a hagyomány, a kezdettől fogva emlékezetes tudás, a tapasztalati ismeretnél végtelenül lényegesebb és nem tudja, hogy ez minden esetben a lét alapállására mutat vissza. Adrasteia mythosa ugyanazt mondja, amit az Upanishadok, vagy az Ótestamentum. A lélek alapállása, hogy az isteni lét körében él és a valóságot látja. Ez az éberség állapota. Abban a pillanatban, amikor az éberség csökken, „istenét nem tudja követni” és a „látványról leszakad”. A valóság benne elhomályosul, a „feledés és a gyarlóság elnéhezíti”, mint a fátyol, saját aluszékonysága elborítja, „tolláit elhullatja” és a földre zuhan. Ami Orpheus- nál a lélek isteni köre, az Indiában a vidya, ami Orpheusnál a fátyol, az Indiában a maya, ami itt a gyarlóság, az ott az avidya, ami itt a zuhanás, az ott az abhimana, az őrületszerű megzavarodás. Ez eddig több, mint világos. A továbbiakban minden attól függ, hogy az ember fel tudja-e fogni, mi az, amit Orpheus até-nek nevez. Mi az a bűn? A bűnt a lélék nem az anyagi természetben követi el, hanem az érzékfölötti világban. így tanítja ezt valamennyi őskori hagyomány. A világ már csak az a hely, ahová a tolláit elhullatott lélek lezuhan. Ez a természet itt az elfá- tyolozódott lélek, az őrületszerűen megzavarodott ember helye. A vétket a lélek azzal követi el, hogy elálmosodik. Az Ótestamentumban is a bűnt megelőzte az, hogy Adám elaludt. A valóság látványáról leszakadt. Orpheus azt mondja, hogy kialszik benne a világot teremtő középponti tűz: az erős. Az eredeti lét nem az, /amit hinni szoktak s amit abszolút szellemnek neveznek. Éppen ez az, amit meg kell érteni. Az abszolút szellem az eredendő bűn. A minősítetten szellem, a tiszta fény bűne. Későhb Lucifernek nevezték. Ez a kemény és fagyos, szívtelen és szeretetlen és meztelen szellem, a kegyetlen angyal. Az isteni lót nem az önmagának való üveges tündöklés, hanem igenis a szellem a szeretet forróságában, a szenvedélyes és tüzes szellem. A lélek, amikor erről a szeretetről leszakad, amikor a tüzes erőst elveszti, a tiszta fény bűnét követi él, Istent már nem a szeretet lángoló szellemének, hanem minősítetlenül „tiszta szellem”-nek látja. Ez a legelső káprázat. Ez maya első fátyla. Ez az éberségen az első homály. Até a bűn, amit a lélek elkövet, .amikor az isteni lét teljességét felbontja és a szeretet tűzétől a szellem tiszta fényét elválasztja abban a hiszemben, hogy ez külön van ás kettő. Ezenfelül még azt is hiszi, hogy ez a tudás. Holott ez az őrület kezdete. Tudni annyi, mint látni és szeretni együtt és egyben és ugyanakkor. Az ember csak azt ismerheti meg, amit szeret. Csak az éberség teljessége .szereti és látja és ismeri az egészet egyben, a valóságot. Aki a szeretet köréből kiesik, lanna'k ébersége lefokozódik és nem lát, csak káprázik, aztán „tolláit elhullatja” és lezuhan. 831
