Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása
a hóbortosság lámpáját. Ez a sötétszürke itt. Most meggyújtom és keresztülnézek az üvegcsén. Ha nem látok semmit, akkor rendben van. Ha túl sok, vagy túl kevés lenne a mennyiség, akkor szürke folt jelentkezne. Akkor a fiolát visszaküldöm a K 471 számú műhelybe, hogy készítsék mégegyszer, mert rossz. Előfordul gyakran? Kérdezte Joachim. Nagyon ritkán, felelte a munkás. Én már tízezer éve vagyok itt, de még egyetlenegy rosszat se találtam. Nem is hallottam, hogy valaha is találtak volna rosszat. A főkormányzó úr állítólag ilyenkor nagyon megharagudna, mert a végletekig pedáns ember. És aztán mi történik, kérdezte Joachim. A munkás megnézte a következő számot. 00.318 volt és a HIÜSÁGOT jelentette. A mérőlécet beállította, aztán a sötét iibolyaszínű lámpát gyújtotta meg. Ez a hiúság? Kérdezte Joachim. Ügy van, felelte a munkás. Nézz keresztül az üvegen, ugye nem látsz semmit? Semmit. Akkor pontos. Most jön az ISTENFÉLELEM. Ez 138,941566. Beállítom a lécet, meggyújtom a fehér lámpát. Nem látok semmit. Ez is jó. S ez az egész? Nem, válaszolta a munkás. Most az összes mennyiséget beállítom és itt felül tetszés szerinti számot. Mire vagy kíváncsi, ennek az embernek gyerekkorára, férfikorára, vagy aggkorára? Mondjuk legyen harminc éves, hat hónapos és öt napos. Helyes? Itt van harminc, itt van hat, itt van öt. Most meggyújtom a lámpát és nézz ide. Joachim az üvegbe nézett és nagy csodálkozására erőteljes fokföldi hottentottát látott, amint a szikkadt talajon ment valamilyen irányba. A munkás eloltotta a lámpákat és elővette a következő fiolát. Ez volt a felülvizsgálat. A titkár ezalatt megtalálta a munkafelvigyázót, elmagyarázta neki Olbrin Joachim esetét. Itt kell lenni a hibának, szólt mérgesen, mert a felülvizsgáló felel minden hibáért. Kérem, szólt a felvigyázó, ez ki van zárva. Szábálytalanságról nem tudok és ez nem is lehetséges. Mindenki azt mondja, kiáltotta a titkár, hogy nem nála történt. Mégis csak példátlan dolog, hogy ilyesmi előfordul és akkor még le is tagadják. Nem is köszönt, csak úgy intett Joaohimnak, hogy jöjjön és máris rohant ki. Üjra villamosra, fel a liftre, ott beszálltak és meg sem álltak a föld alatti nyolcszázharmincbatodik emeletig. Megint be a villamosba, dübörögtek a villanyfényes folyosókon, alagutakon keresztül, amíg megálltak a VIII — D — IX —CV/43 számú műhely előtt. Amint beléptek, nem láttak mást, mint rengeteg nagy kerekeket, villany- huzalokat, hajtókarokat, amint szuszogtak, morogtak, sípoltak, eszeveszett sebességgel. Ott kanyarogtak a gépek között amíg elértek egy tágasabb helyre, ahol számos kicsiny ezüstcsövecske futott valamilyen tálszerű porcelánedénybe. A munkás, aki ott állt, a már felülvizsgált üvegcsét az ezüstcsőbe tette, a cső felkapta és beledobta valamilyen katlanba. A katlanban nagy nyomás alatt az anyag teljesen megolvad és mint alaktalan csepp a másik oldalon lehullott. Innen a gép újra felkapta és a cseppet átalakította először légneművé, aztán 820
