Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Paradoxon az igazságtalanságról (esszé)

a spontán kultuszát a pszichológiára is átvigyék és kitalálják, mi az a lelki napozás és fürdés és kirándulás és légfürdő.

A felszabadulást nem adták olcsón. Alig lehetne izgalmasabb történet, mint megírni, hogy Goethe és Byron ideje óta milyen családi drámák, viszályok, botrányok és perek zajlottak le —, mit kellett küzdeni a kispolgárság, az ügyészség, a vénkisasszonyok prüdériája, a mamák hisztériája, a nagybácsik puritanizmusa és a közvélemény rosszhiszeműsége ellen. De végülis elértük azt, hogy kis nadrágban gondtalanul fejest ugorhatunk a vízbe még hölgyek jelenlétében is, és egy csinos nővel feltűnés nélkül sétálhatunk a fasorban és gátlás nélkül beszélgethetünk a szerelemről.

A pszichológiai felszabadulás egyik döntő következménye lesz, jósolom, hogy szociális ügyeinkben is olyan gátlástalanok leszünk, mint erotikánkban és rejtett hatalmi ösztöneinket sikerül kitenni a napra. A szociális tájakon is otthon fogjuk magunkat érezni és nem félünk a cserebogaraktól. Persze, azt hiszem, addig még sokat kell küzdeni a nagybácsikkal és a vénkisasszonyokkal, az ügyészséggel, a közvéleménnyel és a mamákkal. A felszabadulás azonban többé fel nem tartóztatható. Szexus és hatalom összefügg. Ha az egyik felszabadult, a másikat is magával rántja. Az egész csak idő, éspedig remélem, rövid idő kérdése.

Az erotikus felszabadulás volt a veszélyesebb. Itt a társadalmi bojkott fenyegetett. De hála nagy művészeinknek, Maupassant-nak, D. H. Lawrence- nek, sok festőnek, és költőnek és muzsikusnak a csatát az egész vonalon megnyertük. Erotikus életünkben kezdünk ott tartani, hogy megértjük és követjük Bartók Cantata profanáját, — mint a szarvasok; csak a friss forrás vízéből iszunk.

A hatalmi felszabadulás ma már csak egyetlen ponton múlik. Ez a pont, hogy miképpen sikerül magunkban a vezírt likvidálni. A vezínről az imént kifejtettem, hogy ez par excellence szociális gonosztevő. Ezt az archetípust ma, kevés kivétellel mindnyájan magunkban hordozzuk és ez teszi lehetővé, hogy a vezír a közösségben is megjelent. Ha ezt mi magunkban semlegesítjük, a vezírnek a közösségben sem lesz semmi értelme és mert nem lesz értelme, nem lesz létjogosultsága. Mihelyt nem fogunk zsebünkben valaki számára fenntartott pofonokat őrizni, nem lesz többé becsvágyunk, hogy valakit a koncentrációs táborba küldjünk, abban a pillanatban intrika és taktika és pletyka és hazugság és rejtőzködés hazugság-érdekességét elveszti. Nem fogjuk többé méltányolni tudni, ha valaki képmutató és rágalmaz és irigykedik és bosszút áll és orvtámadást intéz.

6.

A dolog, ismétlem, egyáltalában nem könnyű és nem egyszerű. Csak gondoljuk el, hogy a magas művészetet kivéve milyen kevés támaszunk van. A vezírek mindent elkövettek, ihogy tudományunkat és művészetünket, köz- és magánéletünket, sőt vallásunkat is skandalizálják. Valótlant állítanék, ha azt mondanám, hogy nem volt sikerük. Nézzük csak meg, hogy az lemberek többsége milyen regényt olvas, milyen színdarabot, milyen filmet néz meg. íme a bűnügyi regény és a zacharinos film, a kémtörténetek tömege szabotázzsal, tömény Gestapo és koncentrációs-tábor^romantikával telítve, tömegmészárlási jelenetekkel, bosszúval, gyűlölettel, kegyetlenséggel, bombázásokkal, tűzvészszel, hogy még az öreg-öreg nagyanyóka is az öldöklés eszelős lázától csillo807