Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Hamvas Béla: Paradoxon az igazságtalanságról (esszé)

az ő tevékenységükön nyugszik. Nem veszem tőlük zokon. Csak azt teszik, amit a mandarinoktól látnak. A hibát mindössze ott követik el, hogy a dolgot nem gondolják végig és nem olvassák Sókratést. Nem értik, ha igazságtalanságot igazságtalanságra halmoznak, a rend nemcsak hogy nem áll helyre, hanem éppen ellenkezőleg a felfordulás egyre nagyobb lesz. Egyre nagyobb lesz, nem azáltal, hogy a mandarinokkal szemben egyre nő azoknak a gyűlölete, akiket kizsákmányolnak, hanem, ha tudatlanul is, de annál szükségszerűbben egyre nő és nő azoknak a gyűlölete, akik az igazságtalanságot elkövetik. A felfordulás oka, igenis, a közösség felbomlásának, a szociális zűrzavarnak az oka a hatalmasok gyűlölete. Miért? Mert az igazságtalanság közösségromboló .

4.

Paradoxonom íme a következő: mi mindnyájan azt hittük, hogy a mandarin a közösség önfenntartó szerve, — most pedig rá kell jönnünk arra, hogy éppen ellenkezőleg, a mandarin a közösségrombolás szerve. A mandarin saját létezésével nem az igazságot, a rendet és a jólétet tartja fenn, hanem ellenkezőleg, a hazugságot, az erőszakot és a kizsákmányolást. Egy mandarin jó-, vagy rosszhiszeműsége mindig pontosan lemérhető azon, hogy mennyit hazudik. Egy mandarin jó, vagy rossz lelkiismerete mindig pontosan lemérhető azon, hogy mennyire iszonyodik a kritikától. Az őskortól kezdve az emberek legnagyobb része a mandarinokat, ha gondtalanul nem is azonosította a társadalommal, de feltételezte, hogy ők a társadalomnak elsőrendűen fontos élet- tevékenységét végzik. Ezek után indokolt annak feltevése is, hogy a mandarin nem a közösségért, hanem a közösség rovására él és csak annyiban élhet meg, amennyiben a közösséget destruálnia sikerül. A mandarin akkor erős, ha a közösség gyenge. A közösség akkor erős, ha a mandarin gyenge. A mandarin nem akkor hatalmas, ha a közösség is virágzik, hanem ha a nép ínségben él és az emberek java börtönben van. A társadalom ereje nem azon múlik, hogy milyen pasa-, vagy mandarin-, vagy vezír-kart teremt, hanem azon, hogy a pasákat és vezíreket milyen mértékben bírja ki. Ahogy Spinoza mondta: egy közösség ereje attól függ, hogy mennyi parazitát tud eltartani.

Végre is nyíltan fel kell vetni azt, hogy mi lenne, ha belátnánk, hogy a vezír a közösség első számú ellensége. Nehogy félreértés legyen, ismétlem; a vezír a közösség első számú ellensége, aki abból él, hogy igazságtalanságokat követ el, aki szociális gyűlölködést szít azokban, akiket kizsákmányol és önmagában, aki kizsákmányol. Igen, végre is fel kell vetni a szociális bűntény kérdését.

Most az a probléma, hogy igaza van-e T. S. Eliot-nak, amikor ebben a dologban az államot teszi felelőssé, mint a szociális bűncselekmény forrását és törvényt ajánl az állam ellen: law against the governement and against the police.

A magam részéről T. S. Eliot ajánlatát abszurdnak tartam. Elsősorban és mindenekfölött azért, mert az állam ellen való védelmet nem kívánnám pont az államra bízni. Rosszabb fórumra igazán nem /bízhatnám. A védelmet ugyanis csak az állam garantálhatná, ez pedig lehetetlen. Senki sem állhat helyt olyan törvényért, amelyet ellene hoztak. Semmit sem tartanék kiáltóbb non- sensnek, mint olyan államilag fenntartott intézményt, amely az állam nevében igazságot szolgáltatna azoknak, akikkel szemben az állam igazságtalan805