Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Pomogáts Béla: Terelőúton (Arcképvázlat Gera Györgyről)

POMOGÄTS BÉLA

Terelőúton

ARCKÉPVAZLAT GERA GYÖRGYRŐL

Gera Györgyöt már csak életének utolsó éveiben ismertem meg közelebbről, akkor a könyvszakma idegen nyelvű folyóiratának a szerkesztője volt, s általános vélemény szerint az ő szervező és szerkesztő munkája révén szerezte meg az igazi szellemi rangot, a nemzetközi figyelmet ez a nagy nyilvánosság előtt nemigen szereplő folyóirat. Tudtam persze régebbi műveiről, különösen Baudelaire-kismonográfiáját becsültem sokra, hallottam az alakja körül lebegő legendákról, például arról, hogy Kolozsvárott Gaál Gábor tanítványa volt, s korán kijutott Párizsba, mindössze két esztendővel a háború után. Fontos mégsem a legenda volt, hanem a valóság, az, hogy Gerában egy rendkívül nyílt, őszintén baráti és nem mindennapján művelt embert ismertem meg, akinek vidám és jóakaratai tekintete mögött mindazonáltal gyötrelmes tapasztalatok és csalódások, emléke rejtőzött. Legalábbis egyéniségében volt valami, ami arra utal, hogy so,k mindent látott, sokat tud a történelem csapdáiról, tévútjairól. Pedig akkor zaklatott életének boldogabb, talán legboldogabb éveit élte, fiatal felesége oldalán, aki szép volt, okos és imádta őt. Emellett kezdő családapa is volt, egy kisfiú növekedését figyelte, s ez bizonyára sok személyes csalódásért kárpótolta. Barátai voltak, biztos mederben haladt az élete, sokat és igényesen dolgozott, ki hitte volna, hogy alattomban a halál les rá, és csakhamar le is csap egy váratlan szívroham alakjában: éppen tíz esztendeje.

De lássuk az élet és az életmű tényeit. Gera György 1922-ben született polgári családból Nagyváradon. Érettségit tett, majd irodalmi ambíciói ellenére is egy textilipari főiskolára iratkozott be Budapesten, ebben Radnóti Miklós sorsát látszott követni. Szerencsére a folytatás másként alakult, 1943- ban ugyan munkaszolgálatosnak hívták be, s meg kellett járnia a mauthau- seni koncentrációs tábort is, életben maradt. A felszabadulás után a kolozsvári Bolyai Egyetem hallgatója lett, a szociológia-filozófia-esztétika szakon, ekkor tartozott Gaál Gábor tanítványai közé. 1947-ben ösztöndíjjal Párizsba került, a Sorbonne előadásait hallgatta, majd Budapesten telepedett le, újságoknál dolgozott, a Népszavában, illetve Kassák Lajos folyóiratában, a Kortárs ban közölte írásait. 1948-ban a Magyar Filmiroda (Mafiirt) sajtóosztályának vezetője, 1950-ben a Színház és Mozi című lap szerkesztője később a Madách Színház dramaturgja lett. 1952-ben eltávolították állásából, ezt követve igen hosszú időn keresztül szabadúszó” íróként tevékenykedett.

Első írásainak szürrealisztikus hangvétele után az ötvenes évek „termelési” beszámolóinak erősen politizáló hangnemét vette át, ezeket az elbeszéléseit Tisztuló világ (1950) című kötetében jelentette meg. Az irodalmi sematizmussal azonban hamar szakított, franciás műveltsége, európai tájékozódása szembefordította az irodalompolitika merev előírásaival, az ötvenes évek közepétől inkább a világirodalom, elsősorban a francia irodalom közvetítésében találta meg igazi feladatát. Thomas Mann, Feuohtwanger, Brecht, Max

792