Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Sík Csaba: A befejezetlen befejezése (Gulyás Gyula portréi elé)

Emlékeztetnem kell Vilt Tibor Rozi című szobrára is, amit a Düsseldorfi lány, Gulyás első gipszportréja után mintázott, a fotórealizmust a nagy őskultúrák kultikus idoljainak az istenihez illő távolságtartásával általánosítva. Gulyás azonnal megértette, a kifejezésmódot a szeretet sugallta, nem elhatározott művészi szándék, étitől kezdve ő -is nyíltabban engedett a személyes érzések sugalmazásának. Gipszből készült fejszobrait nézegetve a realista portrészobrászatnak a quatrocentoig visz- szanyúló hagyománya, a pop, a szuperrealizmus tanulságai mellett még a szürrealizmus, a koncept art leleményeire is tanácsos figyelnünk. Anélkül, hogy a mű elsődlegessége egy pillanatra is kétségtelenné válna, a művészi magatartás, attitűd, eszme, elképzelés, személyes élmény, kapcsolata a modellel, és maga a munkafolyamat is elidegeníthetetlen része a szobornak. A műé ugyan a jelentés egészen, azonban önállósága mellett eszköz is, a gondolatátvitel, a közlés médiuma. Ezáltal jut el olyan szobrászi tökéletességig, amelyben a modell hasonlósága elválaszthatatlan ugyan személyisége egyediségétől, mégsem csak önmaga, hanem énje nemesebb ideája is. Gulyás Andy Warholja korunk egyik legtöbbet reklámozott, világcéggé propagált művésze, a siker, a mindent meghódítás megtestesülése, de a szerep mögött meglátjuk az embert is, gyötrött arca, korán megőszült feje tanúsága szerint: a szenvedő embert. A szobrász abban a pillanatban örökíti meg modelljeit, amikor eljutottak sorsuk zenitjére, vagy feltételezteti, ilyenek lettek volna, ha ez megadatik nekik — a pillanatot időtlenné tágítva, megállítva az örökben.

Befejezetté teszi az ember, a „befejezetlen lényt”; szobrai az ősi plasztikai gondolkodásmód példái, amely Jean Gené-t megrémítette, s az emberit összeté- veszttette vele az istenivel. Olyan állapot kifejezése, amit hagyományos anyag, gránit, kő, bronz, és hagyományos technika csak kivételesen érhet el, mert az eszmét általában eszményivé változtatja. Nézegetve őket, első benyomásunk a törékeny, már-már arisztokratikus finomságé.

Gulyást nem a Petőfi Irodalmi Múzeumban ismertem meg, láttam pár munkáját három évvel korábban, a Pécsi Országos Kisplasztikái Biennálén. Apró plexikockákat, az áttetsző anyag belsejében ívesen barázdált csillogó bronzkockákkal, egy kritikus tetszetősen hangzó megjegyzése szerint: „a tautológia emblémáit”. Pedig némák lévén nem szaporíthatták a szót, s ha feleltek volna is a néző kérdésére, aligha egyazon nyelven. A külső burok hideg és mértanian szabályos, a belső forma élettől lüktető, s a biológiai szervezetnek a geometriai szerkezettől eltérő törvényeinek engedelmeskedik; hiába gömbölyű a sejt is, a kör is, létezésük természete összeegyeztethetetlen. Az ellentét törékeny harmóniává lett, az elegáns szobrocskák szépek voltak, már-már csak egy hajszál választotta el őket attól, hogy ékszerré legyenek. Am a hajszál a helyén volt. Ezek a munkái érettebbnek tetszettek a Petőfi Irodalmi Múzeumban bemutatott füles, fogantyús, feliratos uit- caköveknél, imart az larány, a fény, ia vonalsruktúra, a forma 'térbeli helyzete súlyosabb szó a művészetiben, mint a hely, idő, mozgás, szituáció esetlegessége, amiből a conceptual art ideológusai szerint „az élet sokoldalúságára” lehet következtetni. A „sokoldalúság” azonban többnyire ötlet, amelynek természetesebb kifejezése a vezércikk, a glossza, mint a tér és a forma.

Az esetlegességet nem tűri a Gulyás portré sem, ha megőrzi is, a sors törvényszerűségének rendjébe zárja. A figura elválik környezetétől, elszakadnak a kapcsolatok is, amelyek az én világán túlihoz fűzik, személyisége befolyásolhatatlan zártságában áll elénk. Gulyás tudván, hogy 'az egyéniség identitását már nemcsak a kivételesek, a fcassákok, Weöresök, beuysok, warhalok tartják életcélnak, hanem a királynők és hivatalnóklányok is; ami tegnap kiváltság volt, mára általános emberi igény és jog lett, életet és tevékenységet nemcsak laz úgynevezett elit akarja azonossá tenni, hanem minden gondolkodó ember egységet akar teremteni lénye és sorsa, önmaga és munkája között. Gulyás aromásad az elidegenedés elleni küzdelem győzteseit ábrázolják, akik úrrá lettek a Marx megfogalmazta törvényen: „A dolgok világának értékesed ésével egyenes .arányban nő az emberek világának értéktelenedóse”. Csak magukhoz vian közük, .elhagyták társaóal790