Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Paksy Ágnes: Kapcsolódások I. (tanulmány)

A másik nyitottság ezért, amelyet a Goethe körével jelzett műnemi (esztétikai) mellett vállalnunk kell, a tőle elválaszthatatlan történeti. Ezzel összefüggésben szükséges kitérnünk az olvasat történetiségére is. A mű elemzése során — ez elemi követelmény — vigyáznunk kell arra, hogy a saját kornak szóló autentikus jelentés határait ne lépjük át, hogy elemzésünk meghamisításához ne vezessen. Arra viszont józan ésszel nem vállalkozhatunk, hogy rigorózusan a költői szándék és a korabeli hatás szerinti jelentést próbáljuk meg rekonstruálni. A jelentésszerkezet hármas: személyes, társadalomtörténeti és egyetemes síkjából (Garai) az előbbi kettőből szervesen következő utóbbi szól hozzánk, ennek megragadására törekedhetünk. Ügyelve arra, hogy a „gyalog-kritikus” (Kitto) csapdahelyzetébe — lehetőleg — ne essünk bele. Ilyen értelemben Eco nyitott mű fogalma fejezi ki „történelmi tolmácshelyzetünket.” Szabad (= a mű lényegi jelentését nem sértő) érvényesülését maga a mű — éppen meghatározatlan tárgyiassága révén — nemcsak hogy megengedi, hanem szükségszerűen kihívja.

Az sem kétséges, hogy Aristotelés a történetet mozgásban megvalósuló rendnek értelmezi, amikor időhatárait így adja meg: „amekkora terjedelmen belül — ia valószínűségnek vagy szükségszerűségnek megfelelően, egymás után következve — végbe megy* a szerencsétlenségből szerencsébe, vagy szerencséből szerencsétlenségbe való átfordulás.” (Poét. VII) Ily módon a József Attila-i „szemléleti tevékenység”, a XX. században az orosz formalistáktól Lotmanig kibontakozó és általánosé vált műalkotás-fogalom, a dinamikus struktúra (Szabó Z. 1977) képzetét előlegezi és arra ösztönöz, hogy az irodalomtudomány újabb eredményeinek az alkalmazásával kíséreljük meg egy hajlékonyabb drámaelem- zési módszer s azon keresztül élőbb tragédiaelmélet kidolgozását.

(II., befejező része októberben)

762