Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet)
Ekkor erősnek, elszántnak érezte magát. Semmi sincs még veszve. Helyre lehet hozni a hibákat. — Nem maradhatok! — kiáltotta fulladozva az izgalomtól, — meg akarom mutatni neked! nekik! megmutatom!... Körül fogom vezetni a városon, elcsábítom ... mint egy szirén, lazít fogja írni, amit én diktálok neki, majd meglátod, a miniszterelnök leborul előttem, dőlni fog ia pénz, dőlni. .. ! Meváltoztam! — diadalmasan körültekintett a szobában . . . Evelin kérlelte: — Ne változz meg, én így szeretlek, ahogy vagy, szivi, ha nem ilyen lennél, nem szeretnélek, ahogy vagy, szivi, ha nem ilyen lemnél, nem szeretnélek, mer akkor nem lennél Dániel, nem te vagy, akit szeretek, hanem Dániel az, és tiszta véletlen, hogy te és Dániel egyek vagytok ... — Mi nők mind ilyen komplikáltak vagyunk, — tette hozzá s idegesen feszengett székén. Mozgott. Dániel elragadtatva nézte. — Mozogj, mozogj, nagyszerű ez a mozgás, nagyszerű ez a te szobortalansá- god ... Mozogj, mozogj, úgy szeretnék veled együtt mozogni...! — Majd egyszer. Mi nők ezt mindemnél jobban szeretjük. De ne menj még, szivi, úgy unatkozom egyedül, mit lehet ilyenkor csinálni?... — Muszáj, szívem, de este ... — Este? — Este elmehetnónk valahova, van nálam pénz a nyomozásra, tudod .. . Gyere le féltízre az Argentina halijába... — Igen, de a Zizi... — Hozd el Zizit is!... — fordult vissza az ajtóból. Este? . .. Az este még messze volt és este fogja megmondani, hogy végre feleségül veheti, mert estére minden sikerülni fog ... A szerkesztőségbe ment. Megkérte a főszerkesztőt, hogy értesítse haladéktalanul, ha a miniszterelnökségtől keresni fogják. Nemsokára az Argentína portása előtt állt. — Nem kérem, — válaszolt az kérdésére, — a francia úr még mindig nem jött vissza, de a poggyásza itt van, a szállodában . .. — Jó, jó... Ha telefonon keresnék, tüstént értesítsenek, érti? Államérdek, birodalmak, fügefák, szoptatós dadák, emeletek sorsa forog kockán, ia házasságom, a boldogságom, minden forog. Érti?... 1952-ben leső lesz, de ezt csak 1955-ben fogják megérteni, a tettek embere vagyok, dátumok . . . esik . . . esik . . . A portás hátrahőkölt. Dánielt ölbekapta az álom, s a sezlonra dobta, mint egy rongyot. Hildebrand aggodalmasan könyökölt a kék-fehér kockás abroszra. — Gyanúsak nekem ezek a figurák. . . Valami céljuk bizonyosan volt azzal, hogy ideültek s magát így kikérdezték ... És a fenyegetőzésük, az is gyanús ... — Mit gondol, hova telefonálták? — kérdezte iá francia. — Fogalmam sincs iróla, fogalmam isincs róla... De valami történni fog . . . Mégpedig hamarosan . .. Szerencsére munkánkat befejeztük . . . Érzékeny tónusban folytatta: — Elkövettem mindent, hogy megmutassam magának a várost, különösen, amit a Nagyfejűpárt el szeretett volna rejteni . .. Most... most együtt fogunk kimenni, de utaink, azt hiszem, hamarosan szétágaznak... Dutout könnyeivel küszködött, Hildebnandhoz 'hajolt s mindkét arcát megcsókolta. A tulajdonos megbotránkozva csapott az asztalra. Az utcán szorosan egymás mellett haladtaik. Figyeltek, de nem észleltek semmi rendkívülit. — Üljünk villamosra, — indítványozta Hildebrand, — (taxit errefelé nem kapni. A megálló a túlsó oldalon volt, átvágtak a kocsdúton. Szemben apró kapucska osikordult, merev, elegánsan öltözött fiatalember lépett ki rajta, feléjük tartott, arca szinte világított a sápadtságtól, kezében vaskos bambuszbotolt lóbált. . . Hirtelen mozdulattal eléjük kanyarodott, s rákiáltott Hildebrandra: — Maga memzetgyalázó! Maga destruktív! 715
