Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet)
mával dolgozom, én ismerem az embereket, mert én házasságot közvetítek, teherbe esett hajadonokat vétetek el, csúnyákat, sántákat, púposokat, és néha, persze reklámból, gazdagokat és igazi lányokat is... — Nem szándékozom nősülni, — mondta elhárítóan a miniszterelnök. — Én se, — válaszolta Bafffcovics, — elég az hozzá, hogy a bramcsomban nem érvényesülhet az emiber, ha nem tud nyomozná és ha nincsenek detektíved. Ezeket jöttem fölajánlani. — Áh, — legyintett most már bosszúsan a báró, — a detefetívekből épp elegem volt már ... Raffkovics hevesen védekezett. Ö nem kér egy vasat se, amíg nem mutat föl eredményt, de siker esetére biztosítani akarja magát, a miniszterelnök úr nem reszkíroz az üzlettel semmit, írják meg a szerződést, ha a francia megkerül a húszezer fengős jutalom az övé lesz, a detektívek számára tripla napidíjat követel. A szerződést végre megcsinálták. A kis ember fölegyenesedett, arcára komolyság telepedett, ünnepélyesen megrezegtette hangját s kezei, mint a pernye száll- dostak a levegőben: — Uram, minden nőnek van taksája! — jelentette ki ellentmondást nem tűrőn. A báró és a titkár rőkönyödötten kapták hátra a fejüket. — Nem vicc, — próbálta megnyugtatni őket, — minden nőnek van taksája. Egyeseknek pénzben, ezek a tisztességtelenek, másoknak időben, ezek a tisztességesek. Néha a kettő kombinálódik, példáiul van olyan, akinek a taksája egy hét és százötven fengő, vagy két hónap és ezer fengő, vagy három óv és tíz fengő. Ezek az úgynevezett kivételek a szabály alól. .. Minket a tisztességes nők érdekelnek .. — Engem egyáltalán nem érdekelnek a nők, engem... — vágott közbe a báró • pulykavörösen. — Azt úgyse hiszem, maga fölvág, elég az hozzá, hogy van tisztességes nő, akinek egy heti udvarlás és szerelmi vallomás a taksája, van akinek négyhónapi pajtáskodás, van akinek két év és kétszázbanrnincöt virágcsokor, van akinek négy év jegybenjárással, csak tudni kell a taksát, s az ember azt csinál velük, amit akar. Soknak közülük Olyan hosszú idő a taksája, hogy csak haláluk után kaphatók meg, egyesek haláluk után egy, mások haláluk után két hónappal, és így tovább ... A közfelfogásban ezeket szokták tisztességes nőkként tisztelni, hát kérem, ezek a nők a legkitűnőbb szimatú detektívek a világon ...! — A nők? ... A tisztességes nők? ... Haláluk után? Hogyan? — Bizony, kérem, persze nem minden esetben használhatók, valami olyan nyomra van szükségük, amely érdekli őket, fűti a képzeletüket... A titkár és [gazdája egyik ámulatból a másikba estek: — Fűti a képzeletükét... ? — hebegték együtt. — Fűti. A kutya a szag után megy, a tisztességes nő a viszonyok után. Nem a sajátja, hanem a másoké után. Én kérem pszichológiával foglalkozom üres óráimban és levelezésben állok Freuddal. Nem akar ez dicsekvés lenini. A tisztességes nők lelkivilága malacságokból áll. Ha egy gyerek trágárságokat kiabál nyilvános helyen, a tisztességtelenek elfordulnak, szemérmesen, illedelmesen viselkednek, a tisztességes nő ellenben, kérem, a szájára üt a gyereknek, s mikor a gyerek száját érinti, az az érzése, hogy a kérdéses trágárságot érintette... Ezek a nők vén korukban rostokolnak kulcslyukak előtt, meglesik a szerelmespárokat, beszélnek, gondolkoznak róluk, s ha életükben nem tudták kompenzálni hiányaikat, sírjukban a legparáznább életet élik, mert amint mondottam, taksájuk olyan hosszú idő, hogy csak haláluk után adhatják oda magukat azoknak a fajtalanságoknak, amelyek egész életüket betöltötték, ez kérem, a poszthumusz kompenzáció. Na, mit szól hozzá ? — Érdekes, kétségtelenül érdekes, de mintha nem tartozna a tárgyra, — vélte a báró félénken. — Dehogynem. Optikai csalódás! A kérdés az, hogy tud-e kegyelmes úr valami nőhistóriát annak a francia úrnak az életében? 709
