Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Péntek Imre: Töredező (boldogság) Grádicsok - az ezredvég felé. Kántor Péter újabb könyvéről (kritika)
PÉNTEK IMRE Töredező (boldogság)Grádicsok - az ezredvég felé kantor Péter üjabb kötetéről Kántor Péter első verskötete — az 1976-ban megjelent Kavics — más hasonlóan megkésett bemutatkozások erényét/hibáját ismételve nem utolsó sorban gyűjteményes jellegével vonta magára a figyelmet. Nem csak terjedelme, tartalmi-formai sokirányúsága miatt is. Az indulás bizonytalansága, az útkeresés mohósága, a saját hang és mondandó izgatott fürkészése munkált ebben a tendenoiátlan változatosságban. Mindez egy olyan lírai időszakban történt, amikor laz újiabb költőnemzedékek törekvéseiben az elmozdulás jelei mutatkoztak iá hagyományosabb értékrendtől, felfogástól. A karakteresebb költőszerepek bizonytalanná váltak, a formálás kiürült kliséinek ismétlését a műfaji fellazulás/fellazítás törekvése váltotta foil. A szerepzavar válságtünetei mind élesebben nyilvánultak meg: bekövetkezett a közéletiközösségi témából való heves kiábrándulás, míg mások egy sajátos agresszív szo- ciabilitásra vettek irányt, „kis proletár líra” megteremtésén fáradoztak. A polarizáció meddőnek bizonyult, továbblépni azok tudtak, akik valami új, eddig nem into- nált lehetőség felé tájékozódtak. Például az avantgarde vagy a posztmodem áramlatokat engedték hatni magukra. Ebben az átmenetiségben Kántor Péter igen hermetikus attitűddel, a weöresi szómágia bűvöletében, különböző — Nagy László, Kormos István — stílushatásokat tovább stilizálva, artisztikus (képzőművészeti) élményekkel .telítetten jelentkezett; utólag visszatekintve akkor mutatkozott „eklektikusnak”, amikor ez még távolról sem volt divat. Meglehetősen érdektelennek tűnt a rejtőzködő szemérmesség, a személyes indíttatású, hűvös tárgyiasság, a beleélő-beleérző imitációk variálása; bizonyára ezért maradt ki a Fiatal magyar költők című reprezentatív arcképcsarnokból, „a karakteres” mezőnyben Kántor Péter vers/szövegírása halványnak, periférikusnak, mellőzhetőnek tetszett. Bár áttételesen, tompítva a kortárs költészet motívumai .is beszüremkedtek ebbe az artisztikummal zsúfolt világba. A Kavics ezek közül néhányat félvállal, megszólaltat. A .konszolidációs mozdulatlanság rossz közérzete bukkan fel az Ember című versben: az utcán hála égnek nem lőnek nem lovagolnak hétköznap ... S egyik, azt hiszem, lailapvető gunyoros megfigyelése: Most születik! figyelem, most születik! Éljen az individualizált ember ... (Most születik) A vers mintha azt sugallná, hogy a szükségszerű is lehet ellenszenves, sőt visszataszító. (Egyébként ez a „reflex” gyakorta visszatér, sőt visszaköszön.) A fellazulás, oldódás (személyes és költői értelemben) hangja érződik második kötetében, a Hal694
