Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Károlyi Csaba: "...de nekem akkor se lesz történetem" Garaczi László Plasztik című kötetéről
Ródnak elmesélt hatodik történetében, mely egy teljesen tönkretett kártyalapról erősen megrongálódva kerül elénk, lehetetlenné téve számunkra a szövegegész rekonstruálását, ugyanakkor formájával is jelezve a szöveg közepe táján elhelyezett gondolatot, miszerint a valóság „kevés hajlandóságot mutat arra, hogy regénnyé álljon”. Mert: „nincs jelen, még csak nem is látszik, sőt még az sem látszik, hogy nem látszik, elillant, mint egy öntudatlan, részeg pillanat, és nincs emlékezet, mely képes volna beszámolni róla” — olvassuk Az út végéiben. Azonban még ez a történet is — mely hangvételében a legkomorabb a rövidek közül, és ugyanakkor talán a legjobb írás — megengedi azt az értelmezési lehetőséget, amit a Garaczi által is felidézett Esti Kornél segítségével így fogalmazhatnánk meg: az út vége pedig az út kezdete. A hőssé lenni, ahogy lehetne, úgy nem akaró, ahogy jó lenne, úgy nem tudó „fiatalok”, akik a kiastrom kertjében némán egybegyülekeznek, „mozdulatlanul és fenyegetően kólát szürcsölnek és pattogatott kukoricát ropogtatnak — mert szemetes a búza, ecetes a bor —; szemeikben túlvilág! józanság”. Az ember meg kezébe fog egy szorosan elegyengetett magyarfkártya-paklit, és egyedül marad vele, mint Blyde Connie-val. Kártyacsata tehát nincsen, a lapok csak a sarkok betörtségével, a repedésekkel és a zsírfoltokkal — meg esetleg a tudatos körömjelekkel — emlékeztetnek a hajdani lelkesítő ütközetekre. Most nyugalom van, a hős egy bőrfotelban azon elmélkedik, hogy is van az, hogy „Jó volt így, hogy nem volt sehogy”. A szenzációk mesterségesek, a tévében élvezhetők, a nagy dolgok távoliak és idegenek. Ellenben a fantáziában minden lehetséges, ott remekül összefér Bo Derek meg Lukács György, a kis Túr meg Doberdó mint viszonyítási pontok. Garaczi sokszor szerepeltet egymástól távoli figurákat együtt, épít be szövegeibe távoli asszociációkat. Ezek nagyon sűrűvé és élénkké teszik a néhány oldalas írásokat. Ezért is lehet sokkal hosszabbnak érezni őket, mint amilyenek valójában. Egy helyen Kari Kautsky, Oleg Kosevoj és David Bowie kerül össze három időszakot is jelezve. A „renegátkaucki” Matyimamához tartozik, aki számára a lehetőségek netovábbja törzsgárdának lenni a NYUFIG-nál, és aki a gazember-t fokozza ezzel a kifejezéssel; Oleg Kosevoj a narrátor-hős gyerekkorát képviseli, azt az időszakot, amikor a nájlonból készült úttörőnyiákkendő rendszeresítésre került; David Bowie a mostani idők reprezentánsa, az ő lemezét teszi fel hősünk, hogy zene és gyógyszer kábító hatása alatt kezdjen el vadul unatkozni. Che Guevara, Mohamed és az álruhás Petőfi kerülnek együvé az egyik szövegben; Mág Bertalan Winston Churchill- lel sétál a körúton; Wendy, a videóprodukció kaszkadőrnője Madrid védőinek hősies pózába merevedik. Egy Garaczi László nevű hős meg Andrea Baiaderröl, Kaunitz Eszterről, Johnny von Westphalenről és Garaczi Lászlóról szóló történetet olvas fel, amelyben az 53 éves férfi, Johnny von Westphalen lányának legjobb barátnője: Garaczi László. (Míg itt Marx feleségének a inevét fordítja ki a szerző, egy másik helyen a Connie és Blyde névferdítése a hatvanas évek végének amerikai „gengszter-film”-jére, a Bonnie és Clyde-ra utal.) A kötet egyetlen cím nélküli szövegében pedig — mely a többi írásban is fellelhető önreflektáló részek különálló párja, egy jószándékú beavatkozó tanácsainak idézete — felbukkan Marilyn Monroe és Jávor Pál az ágyban. „Olyan iez, mint a jógaülés.” („a lekvárban”) — kapunk valami magyarázat-félét a fantáziajátékakra vonatkozóan. A végtelen fantáziavilág körül ugyanis mindig ott van a tökéletlen valóság. Ami lazt is jelenti, hogy az álmok is a valóság részei, abban vannak, bár csak nyakig. Ugyanakkor viszont az álmok megvalósítása, leírása visszaviszi azokat a tökéletlenségbe, a kártyalap fonákja színére fordítva csak: makk király, makk IX, zöld király, tök ász ___ Garaczi világában a leírt szövegek hangsúlyosan csak halvány é s csak félig-meddig sikerült megvalósulásai annak az álomvilágnak, melyet a szerző magában őriz. A teljesség elvész, mihelyst a kifejezésére törekszünk — ez ad esélyt mégis a szerzőnek az álomvilág megfogalmazására. Az elveszett teljesség helyét üresen hagyni, a teljességet hiányként megőrizni — ennek a bizonytalanságnak a lehetősége látszik már csak adottnak Garaczi számára Is, ha lézengő, passzí692
