Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Bacsó Béla: Szó és szenvedély. Szempontok Nádas Péter: Emlékiratok könyve című regényének értelmezéséhez
jeként, az emlékező személy minden múltidézésében, az életébe belépő és tovatűnő emberek szavaiban, érintéseiben stb. jelen van. Az emlékirat okán lesz meghatározó elemmé a múlt, de semmiképpen sem valami pozitív vagy negatív életút- ábrázolás alapjaként. Nádas fo-rmateremtésének szerves része a múlthoz való hagyományos viszony kikezdése, .ami nem azt jelenti — sőt —, hogy ne llenne markáns múlt-képe. A múlt megidézhetett enné vált egy „ez előtt” formájában, a múlt mint egy életösszefüggés része nem elmúlt, hanem újra és újra belejátszik a jelenbe. Mindaz, ami volt, a személyes élettörténet felől nézve a vég .előkészülete, a végső eszkatologifcus tény, a halál betörésének előkészülete, mely minden megelőzőt megfoszt ideiglenességétől, a véletlent, az esetlegest, a történések áramát a személy történetévé szelídíti. ”... alárendelt szerepben vagyok a halállal, mindent a halál szempontjából gondolok...” — írja a Hazatérés esszében Nádas. S így ia regény emlékiratírója: „. .. nem bízom magamban annyira, hogy a személyes .történések összefüggésénél lényegesebb, történésekről beszélni remélhetnék ..(7. o.) Nincs értelermtélosszal megírható történet, azaz nincs olyan jövő, .amelynek fényében minden múltbeli esemény egyértelműen megítélhető. Az emlékirat-forma az lidőtudiat függvénye. Ez utóbbi eseményekre vonatkoztatott meghatározottságát Koselleok2 .a következőkkel jellemzi: .az események irreverzibilitása, az események ismétalhetősége, a nem-egyidejű egyidejűsége. Az események diffúz-diverzív szétsugárzása és irreverzibilis áramlása észrevétlenül kialakítja fiziognómiánkat otthagyják lenyomatukat mozdulatainkban, mimikánkban, testünk egészén. Az ismételhetősóg csak látszólagos ismétlődés, a mindig ugyanaz káprázata. Gondoljunk pl. .az azonos neműeknek adott csók élet- jelentőségére .emlákiratírónk életében. (A színház — Thea élettörténete — jelentése-jelen tősége talán éppen ,az, hogy az élet körén kívül iadj.a meg a mind tökéletesebb ismétlés lehetőségét, .azaz egy életeseményt újra és újra a kezdettől elindítva .a színész- személyében Ml. személyén keresztül megzaboláz, minthogy e ka- rantón-.szituáQióban a .színész által összes antropológiai válaszlehetőségünket felszínre hozza.) A nem-egyidejű egyidejűsége olyan múltbeli képek felvillanásaként értendő, melyek egykor néma-alaktalan toviamozdulásuikban nem kerültek .bélé tudatos emlékezetünkbe, ám egy későbbi pillanatban kifejtik erejüket, s eláruják értelmüket az életösszefüggés vonatkozásában. Itt felesleges felsorolnunk a regényből erre utaló eseményeket, jeleneteket, hiszen általánosan is kimondhatjuk, hogy Nádas a világlátás és forma specifikáló elvévé teszi a nem-egyidejű egyidejűségének időtapasztalatát. Az így szerveződő forma társadalmi analógonjia.a perspektíváját vesztett világ, s annak felismeréséből születik, hogy .ami történetbe foglalható lenne az meg sem közelíti, sőt érintetlenül .hagyja mindazt, .amit még érdemes elmondani. „A történés tekintetében a történet redukció. A redukció egyetlen értelmet követ, mely (Simmellel),, egy .ideális vonal lefektetéseként írható le. Az ideális vonal a történet narratív alapviszonylataiit konstituálja, melyre tekintettel iá történés mozzanatai integrálódnak.”3 Egy redukált, az ideális vonal .mentén .elrendeződő és nyelvileg .totálisan .közvetítő világ mint formaeszme értelemnélkülisége hívja életre Nádas regényének sajátos formáját. A benne eleven emlékezet közös .a prousti regényre jellemző emlékezeti formával (memoire linvolontaire), melyet Benjámin írt le. Az ak.ar.at- iiagos emlékezet felől szerveződő regény .a múltat .nem örökíti meg4, mert egy ideális vonal mentén haladva — miközben tételezi .a világ szemantikai konzisztenciáját — túllép a múlton, a nem-akaratlagos emlékezet révén .szerveződő forma azonban — miként Nádas regénye is — éppen az elmúltat teszi hatékonnyá, hogy a világ szemantikai inkonzisztenciája közt is értelmet hordozó mozzanatokat elénk tárja. A világ nyelvi rögzítettségének, .a minden elmondható és minden kiolvasható modern hipertróf.iájának ellenében itt a nyelv alárendelt helyzetbe kerül. A múlt mint jelenbeli egzisztenciánk értelemhorizontját meghatározó .idősík képekben tárul fel, ezek egykor volt helyzetekként és mozdulatokként stb. a jelen rá686
