Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Bacsó Béla: Szó és szenvedély. Szempontok Nádas Péter: Emlékiratok könyve című regényének értelmezéséhez
vetülő fényében állnak össze. Mint történések hozzánk tartoznak, ám akkor mit sem tudtunk jelentésükről. A nyelvileg őrzött világ csak töredéke tannak, ami mindezidáig voltunk. A nyelv alárendelt helyzetéből következik, hogy feladata főként a testi emlékezet érzéki szférájának megjelenítése. „A test csodálatra méltóbb gondolat, mint az ősi lélek.”5 A modem, a magát a bensőség üvegkastélyába menekítő ember teste áltál áttörheti az én és a másik közti korlátokat, azaz a lélekle- hetőségek nyelv által kijelölt határait, és transzcendálhat egy Olyan tapasztalat felé, melynek nyelvi értelemrögzítése csak jóval későhb következik be. A testi emlékezet térszerű bejárhatóságának egyetlen nyelvi elemre történő visszavezetése ki is oltja eme tapasztalatot. „Ö pedig az ő testének templomáról szól vala.” Az isteni a test ígérete, mélyet mi a másik testének érzéki nyíltságában és önnön testünk érzéki odiafordulásában birtoklunk: „az isteni dimenziója az emberi arc felől nyílik meg számomra.”0 „.. .attól kezdve, hogy megismertem, tulajdonképpen semmi mást nem néztem, csak az arcát, az arca beköltözött az arcomba...” (8. o.) Ám a testben rejtőző isteni ígéretének beteljesedése a -látszólagos „időnkívüliség” eksztatikus pillanata, mely múltával még fájdalmasabban hagyja vissza maga után az „időnbalüliség’' kínját (a szülőkkel együtt fürdő gyermek, ta regényen belüli regény „Isten tenyerén ülünk fejezete, Melchior-kapcsolat börtönné zárul össze). A testi emlékezet eme eksztatikus élményei, melyek „az élet összefüggésének szempontjából különös méltósággal rendelkeznek”7, időben-létünk meghatározó pillanatai, melyek az ember és ember közti űrt kitöltik, s mindazt ami eddig voltunk az egzisztencia-megvilágosodás körébe vonva érthetővé teszik. A múlt „felidézett”. 2. Szó és szenvedély Az alábbiakban megkíséreljük a regénybeli eml-éki-ratíró élettörténetének tagolását elvégezni. A gyermekkort mint mágikus-rituális külön-létét, mint a leigázó világtól -elkülönülő mitikus -egységet lehet jellemezni. Ez tűnik ki e zárt világ hierarchikus szerveződéséből — ebben minden résztvevő mindig -a másik és így közvetve -a többiek vonatkozásában biztos helyet fo-glal el, a testek nem-nyelvi kommunikációja e v-i-lág összetartó eleme —, a nemi szerepek feloserélh-etőségén alapuló sajátos nem-nélküli nemiségből. Ezt a nemi szerepek egyértelműsítését betöltő „avatási rituálé” (A tűz nyomát fű nőtte be fejezet), majd a testi testvériesülés forradalmi lehetőségének tragikus bukása bomlasztja fel. Ne feledjük: e gyermek nem jelszavakban, -hanem érzésekben és érzetekben, a test tömegbe olvadásaként érzékelt szabadságként, a rituálékban szerveződő egység valóságos folytathatóságaként éli meg a testek akaratnyilvánítását. Az emberi tér szabad akaratú birtokbavétele, f-eltöltődése egyet -akaró emberekkel az én mindenkori különállását szünteti meg. A nem-nélküli testiség földi pillanata a „tovább nem” irracionális erejéből robban be és r-agadja ki a testet -a nyelv -hazug béklyóiból, ám mielőtt szavuk lehetett volna, újra -a szótlanság öleli körül a testeket. „Az élő szótlanság lett a közös jövőnk, -neki ott, ahova most elszökik, nekem itt...” (363. o.) Az -élettörténet következő szakasza a Melchior-kapcsolat: kitörés a profán-érzéki irányba, mely során újra csak -a test dominanciája felől igyekeznek Európa tárgyi és szellemi romjai felett -legalább két ember számára lakható otthont kiépíteni. A két férf-i kapcsolata az azonos neműek nárcisztikus identifikációja, mely során kiderül, hogy a másikban és a másik által élvezett önszeretet a test csapdája. Másfelől a köztük létrejött közösség a testek elmesélt-kiáradó történéseiből is ered, ha tetszik, a kelet-európai sors fiziognómikus megjelenéseinek közösségeként. A hazatérést követő életszakasz: -kitörés -a szakrális, nem-nélküli testiség, 687
