Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Jánosy István: Cinke és a kamaszok (novella)

inkább Franciaországiban. Mit szólnál, ha verseidet, tanulmányaidat külföldre juttatnánk és ott adnánk ki? Például Párizsban franciául. Bemek alkalom kínálkozik erre! Most éppen itt időzik a párizsi magyar ka tömi attasé, aki nagy irodalomszakértő és ha neki megtetszik amit írtál, akkor bizonyára hajlandó lesz lefordítani franciáira és elintézi, hogy Párizsiban kiadják. Képzeld személyesen barátja: Mauriac, Proust, Cocteau és mások ... Igen ... most nem érsz rá ... Jó, akkor délután. Nekünk is jolbb így.

Ahogy letette a kagylót, modorosán fölkacagott, mint az Operaházban Mephistophelész.

— Pokoli! Micsoda naiv ez a nő. Képzeld, megette még ezt is.

— Fis most mi lesz?

— Rögtön telefon álunk Barkácsnak.

— De hiszen Barkács egy gnóm és ez a ruha . . . Unokabátyám majd két méter magas.

— Majd megoldjuk vahaihogy.

Barkács azonnal jelentkezett. Hát bizony, gyászosan állt rajta az egyenruha. A nadrágot úgy fölhúzták., hogy a nyakában ért véget, de alul még így is föl kellett tűzni. A zubbony alja a térdét verte. Ahogy fölkötöltíte a kardot, azt a földön húzta maga után. A kürtőcsákó 'meg az orráig beesett.

— Ne mozogj sokat! — rendelkezett Karcsi — Mikor Cinke 'belép, nem állsz föl, csak biccentesz. Mi sem állunk föl. Csak úgy kedélyesen üdvözöljük. Nem fogja észrevenni.

Nem vette észre. Felhőtlenül kezdődött a szeánsz. Cinke, mint egy kisdiák, remegő hangon kezdte fölolvasni nagy értekezését Freud Zsigmondról. Az attasé nagyon komolyan hallgatta és némán bólogatott. Cinke már egy negyedórája olvasott dnólber fülekkel és még mindig nlem tűnt föl neki, hogy az „irodalmi szakértő” nem tud többét mondani neki, minit Ferencz József a millennáris kiállítás megnyitóján: „Minden natyon szép, natyon jó, mek vagyok elegedve.”

Firincből egyszeresek kipukkadt a nevetés.

— De Cinke! Mit értesz te Freudhoz! Hisz te még egy kis pisás vagy!

Cinke leesett a mennyországból.

— Vagyis, hogy nincs semmi személyes élettapasztalatod a témáit iüeltő- en. — magyarázkodott Firinc.

És ekkor elszabadult a Sátán. Karcsiból és az „attasédból is kirobbant a röhögés. Dülöngélve csapkodták egymás fejét. Aztán a karddal és egy partvissal vívni kezdtek.

Cinke csak nézte a három idótlenkedő kamaszt, de még (tartotta magát. Csak a szeme leibt könnyes.

Sírva ment el Cinke? Niem sírt, tartotta magát. A fiúkra sem haragudott: éretlen kamaszok. Miért is áll össze magánál fiatalabbakkal. Miért képzelte, hogy Rilkét értenék?

Gyalog men|t át a Ferencz József hídon. Orkánszerű szél fújt, valósággal odanyomta őt a híd korlátjához. A lámpák kísértetiesen táncoltak-villogtak. Oly kimondhatatlanul szép volt mindez és olyan félelmetes. Lenézett a hídról a mélybe. Ott fcavargbitt az örvény a 'híd Iáiba mögött. A szél még jobban fölborzolta: fehéren táncoltak a hullámok. S köztük a sötét: az örvény. Szinte mágikus erővel húz.

— Mi lenne, ha engednék a húzásnak és leugomék?

Egyszeriben megszűnnie az iszonyú feszültség a homlokában, amely néha

634