Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Jánosy István: Cinke és a kamaszok (novella)
JÁNOSY ISTVÁN Cinke és a kamaszok A liftakna-haláltánc-kalandnak nem lett folytatása. Talán amiatt, mert a 16 éves kamasz a szerelmet még nem igényelte. Inkább jópajtás kellett neki, holmi hűséges szoknyás loimibora, aki halált megvető vakmerőséggel követi őt meredek kalandjaiban. Ezit az ideális pajtást Fiiinc hamarosan megtalálta Cinke személyéiben. Firinc ekkor már végleg eltökélte, hogy szakít a gyűlölt nyárspolgári világgal és művész lesz, mégpedig festőművész, de azért háromszor annyi időt töltött el olvasással, mint festéssel és rajzolással, és olvasmányait mindjárt meg is akarta valósítani életével. Mindenek előtt az Also sprach Zarathustrat. Természetesen ő az Übermensch, akinek minden meg van engedve, amitől a nyárspolgárolk visszariadnak. Még az olyanféle action gratuite is szabad, amiről A Vatikán pincéiben című regényben olvasott. De azért hasonszőrű barátjával, Karcsival perpatrált ebbéli „kísérletei” még csak ártatlan kamasz- csínyekben realizálódtak. Megjátszották magukat olyasvalakinek, akik valójában nem. voltak, például segépl^ilmnen-dezőnek. De azért halálos komolyan játszották hetekig ezt a szerepet, még névjegyet is nyomtattak maguknak, gondosan föltűnhetve „foglalkozásukat”. Flirincniek az Érzelmek iskolája (lett a kedvenc olvasmánya. Ekkor már — talán Cinke révén — bizonyos művészkörökben is sündöröghetett, ahol mindent úgy látott, úgy élt át, mint ideálja, Frederic Moreau. Festményein pedig földierengett Bemáth Aurél hűvös eleganciája. Persze a lánypajtásokialt nem szokás megbecsülni. Fantasztikus, hogy a két kamasz mennyire lekezelte Cinkét, néha ugyancsak kapóra jött nekik az, hogy ez a pöttöm lány már -minden könyvet olvasott, amiről a társaságban beszéltek és tetszés szerinti részletességgel be is tudott számolni tartalmukról. Cinke csak egy évvel volt idősebb nálunk, de korához képest bámulatosan művelt. Kitűnően tudott németül, valamelyest franciául és a világon mindent elolvasott már, ami akkoriban művelt és művész-körökben szóba- került. Mindig magával hordta kedvenc olvasmányait: Szentkuthy Prae-jét és Orpheus-át (ezek géppel írott óriás fóliánsok voltak), Rilkét, Hölderlint, Georgét és Hermann Hessét, Freudot, — emiatt a táskája annyira meg volt tömve könyvekkel, hogy el sem képzelhető, -honnan volt ereje ennek az egészen apró, cingár teremtésnek ilyen súlyt magával vonszolni szerte a városban. Firinc és Karcsi már nagyon rühellettek, hogy Cinke óraszám előadást tart nekik szellemi kedvenceiről és ilyenkor nem lehet megállítani: beszél, beszél a végkimerülésig. Most éppen Rilkét olvassa, a ÍV. Duinoi elégiát, és rögtön magyarázza is: Wir sind nicht einig. Sind nicht wie die Zugvögel verständigt. Überholt und spät, so drängen wir plötzlich winden auf und fallen ein auf teilnahmslosen Teich. Blühn und verdorren ist uns zugleich bewusst. Und irgendwo 631
