Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet)
Nem bírta tovább, fölpattant: — Hallgasson! Nem erről van szó! A franciát akarom! Hol a francia? Mondja meg! — Kapkodva, lázasan átkutatta a szobát. Eredménytelenül. Nyitva felejtette miaga után az ajtót. A tágas lépcsőház egyik (ablakánál megál- lott... Minden perc mintha ia testéről vált volna le, magával szakított egy darabot iaz életéből, egy darab reményt, tégy darab erőt, hullattak a percek, mint a záporeső. Mind jobban és jobban elmosták az utat közte és Evelin, közte és a boldogság között. Szeptembervégi langyos napsütés mázolta be a várost. Messzi felhők hűs esőt ígértek, átázott cipőket, csattogó tüsszentéseket... Kétségbeesetten törte a fejét. Egyéb nem jutott eszébe, elhatározta hát, hogy a Fajgyártópárt fiatal tagjainál folytatja a nyomozást. Közben még útbaejtett egy igen fontos helyet. Ezután sorra igyekezett megfőzni a Fajgyártópárt fiatal tagjait. — Kolléga úr, maga is fiatal, én is az vagyok... — ön, hiszen harminc éves elmúlt! — Elmúltam, állásban vagyok, de az nem számít... — Dehogynem. Aki állásban van, mindjárt megöregszik. — Szóval tartsunk össze — indítványozta Dániel most már minden apropó nélkül. — Szó se lehet róla — utasította vissza a megszólított. A többiekkel sem volt több szerencséje. Az egyik meccsre készült, a másik templomba. A harmadik tányérsapkát viselt és különös történetbe kezdett. Afrikában vannak flamingók és vannak marabuk. Hasonlítanak egymáshoz, mert mindkettő gázló. Különböznek, mert a flamingók görbe- a marabuk egyenes-csőrűek. Bizonyos halakat könnyebben meg lehet csípni görbe csőrrel, mint egyenessel, amiből az következik, hogy a flamingók erkölcsileg alatta állanak az egyenescsőrű marabuknak. Ez utóbbiak minden eszközzel küzdenek az előbbiek ellen. A mozgalom átplántálódott Európába s Fumóniában is föllelhető. A fiatalember a legmeglepőbb részletességgel megvizsgálta Dánielt, kisütötte, hogy szóbaállhat vele, mivel mindketten marabuk. Ezután nem mondott semmit. A negyedik fiatal egyszerűen faképnél hagyta, mikor megtudta, hogy mégcsak nem is méltóságos. Az ötödik kért tőle három fengőt kölcsön. Adott. — Édes bátyám, mindenre hajlandó vagyok, hogy megháláljam neked ezt a szívességet, igazán örülök, hogy megismerkedtünk, de most nagyon sietek, tudod édes bátyám, van három tengőm s ilyenkor nem tudóik nyugton maradni. A hatodik huncut bajuszkát viselt, zöld ruhát, nefelejcs-szín nyakkendőt, cigarettáját rézszipkával szívta, cipője háromszínű volt. Nevetgélt. — Fontos ügyben kereslek — támadott Dániel — arról lenne szó... — Nem lesz szó. Eső lesz. Nézz az égre, ha nem hiszed. — Ne mókázz már, egy francia újságírót szeretnék fülönfogni, tegnapelőtt vacsora közben fölhívtam és... — Tegnap én is vacsoráztam. Tudod miit? — Mit? — Virslit. Persze szenfltelenül. Űriember szenfltelenül eszik. — Légy olyan jó és... — A légy nem lis olyan jó, de azért fogj nékem egy legyet, nagyon leköteleznél. — Egy legyet? Miért? — Szeretném magam legyezni. — Hagyd abba! Az Istenért hagyd abba! Könyv nélkül tudom már... Blauberg Elemér fölnevetett: — Csak még egy viccet mondok el... — Rajta — bíztatta Dániel rezignáltam — Nagyszerű vicc, nem emlékszem már rá egész pontosan, de tudom, hogy a vége úgy szólt, hogy: he-hehe. . . — Szörnyű — sóhajtott s kezet nyújtott Elemérnek. Ez megmarkolta, mint egy bilincs. 618
