Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Láng Gusztáv: Meghalt-e a romantika? Olvasónapló Cseres Tibor: Foksányi szorosáról
két (Szvetozár „membrumának” méretei; a kilenc férfire jutó „négy ágyék lehetősége”; a Teodórával való szeretkezések leírása s-tb.), melyhez hasonlókig — „a nagyközönségre való tekintettel” — még a Sáraranyt író Móricz is jobbára csak körülírásokkal merészkedett. De mielőtt a korafo éhségtől való eltérésnek örülnénk, hallgassuk meg az öregedő Jókai önjellemzését ifjúkori énjéről A tengerszemű hölgyben: „Ah! Mennyire más ember lett volna belőlem! Ha én akkor ővele elfutok [ti. Franciaországba francia írónak], most éin volnék a realista írók céhmestere: mert erotikus láng, szatír véna és luxuriozus [értsd: kéjvágyó] fantázia bennem is volt annyi, mint azokban; de nem használtam — azért, mert magyar közönségnek írtam.” (Nota bene: nem sokkal később használta is, például az öregember nem vén ember szerkezeti ötletével is századunk kísérleteit előlegező regény-kvartettjében.) Azaz: a Foksányi szoros úgy imitál egy korábbi, „elavult” regény-modort, hogy felszínre hozza lappangó, a korabeli olvasók „elvárás-horizontja” által elfojtott lehetőségeit; nem ismétel, hanem folytat. (Ahogy Babits Mihály Novella az emberi húsról és csontról című elbeszélése is A jövő század regénye egyik epizódját írja át szimbolista-szecessziós modorban). Egyebek között azzal is, hogy az elbeszélő Én — mondjuk: diplomata hivatásához híven — szinte jegyzőkönyvszerű tárgyilagossággal számol be élményeiről; lírai hév, környezetére rányíló érdeklődés csak a székelyföldi, még inkább a csángó jelenetekben mutatkozik részéről; a részleges — szinte patikamérleggel adagolt — stílusváltás e részletekben jelzi a személyiség változását, vagy önmagára találását. De a dokumentáris prózát imitáló tárgyiasság mellől nem hiányoznak a romantikus prózát olyannyira jellemző „szabad motívumok” sem, éppen csak kezelésük, regényszerkezetbe építésük módja tér el a hagyományostól. Szembeszökő példája lehet ennek a karóba húzott szerb szabadságharcosok látványa, melyet Jókai alighanem „mely iszonyatos látvány tárult szemünk elé” fordulattal vezetett volna be (s ennek megfelelően a szemlélő kavargó érzéseinek bemutatására is szentelt volna annyi szövegteret, mint a Játvá nyér-a); másik a cernagócoknak juttatott orosz segély elosztási módja, aszerint tudniillik, hogy ki hány levágott török fület tud beszolgáltatni. Ez — és több -hasonló, romantikus kuriózumként felfogható információ — akkor fogalmazódik meg hősünkben, amikor megpróbálja eldönteni, mit nem fog elmondani Andrássy Gyula -külügyminiszternek — Jókai inkább kedveli az ilyen részletek párbeszéddé stilizált előadásmódját, melynek során bőségesen kölcsönözhet narrátorának saját retorikus hajlamaiból és iskolázottságából. Cseres hőse azonban úgy fogékony e kuriózumokra, hogy közben tiszteletben tartja környezetének idegenkedését tőlük; az el nem mondott anekdota formájában épül a regénybe egy-egy ilyen epizód, hős és környezete különbségét, -sőt elkülönülését -jelezve. Az „igazi” romantikus hős azért képes romantizálni valamennyi élményét, mert világa külső törvényeivel tudja egyívásúnak élmény-rendszerező értékrendjét — Domáhidy Ákos egy deromantizált, az értékrend-hagyományt brutálisan -leromboló korban ragaszkodik tapasztalatain felülkerekedő romantikus értékelveihez — a regény „si-keredése” nem kis mértékben azon múlik, hogy a regényíró mily mértékben tudja belekényszeríteni az elbeszélőt ez ellentmondás átélésébe, következéseinek felismerésébe. Elbeszélő és regényíró rejtező rokonsága épp ebben a szembesítés-kényszerben érhető tetten. 4. A magyar történelemi regényt Jókaival bezárólag a Walter Scott-i példa -irányította; a „történelmi nevek” viselői csak epizodisták (a cselekményben, s a „középszerű hős” a főszereplő, aki a köznapiság „lenti” világát a történelemalakító erők „fenti” körével összekapcsolja — esetünkben ezt a hőstípust -testesíti meg Domáhidy Ákos. De ennek a regénytípusnak az -alapkérdése: vajon a „lentről” érkező hős bele tud-e nőni a történelembe; részcselekvőként ugyan, de példázni tudja-e sor596
