Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Fodor István: Az "erdőn túli ország" históriája. Erdély története három kötetben

interetnikus diaszpórában). A leginkább magyar lakosságú Kovászna és Hargita (az első a volt Háromszék, a második a volt Udvarhely és Csík megye); Kovásznában a magyarság számaránya 80% körül jár, míg Hargita megyében mintegy 44%.” (170. p.)

E számarányokhoz hozzá kell vennünk, hogy — különböző okoknál fogva — a magyarság népszaporulata jóval alatta martad (mintegy fele) az országos átlagnak. (A romániai magyarság statisztikájánál azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a román összeírások újabban nem tűntetik fel a moldvai magyarokat, vagy csángókat, akik anyanyelvi iskolákkal sem rendelkeznek.)

A három hatalmas kötet e szükségszerűen tallózó áttekintéséből is kitűnhet, hogy különleges művel, a magyar történettudomány rendkívül magas színvonalú alkotásával találkozik az olvasó. Nemcsak azért, mert ilyen nagyszabású összegzés eddig még nem jelent meg magyar történészek tollából Erdély történetéről, hanem elsősorban azért, mert a kiváló szerzők a tények és forrásolk messzemenő tiszteletéből indultak ki. Eredményeik nem csupán a hazai szakemberek és olvasók számára teszik hozzáférhetővé Erdély valós, a nemzeti elfogultságoktól mentes históriáját, hanem a külföldi olvasók számára is. (Remélhetően hamarosan megjelenik a mű idegen nyelvű kiadása is.) Az viszont magától értetődő, hogy egyes kérdések vitát, komoly tudományos disputákat váltanak majd ki, főként a szomszédos országokban. Ez a vita — ha tárgyszerű és baráti lesz — sok, ma még homályos kérdést vihet előre a végső tisztázás felé. Fontos azonban a szándékok tisztasága, a tudomány tiszteletéből adódó kölcsönös tisztelet. Az irányított zsurnalisztika útszéli hangja (M. az Előre c. lap ez év március ,1-jei számát), a bármerről jövő szenvedélyektől fűtött gy.alázkodás nem csupán a tudománytól idegen, s nem szolgálja a vitás tudományos kérdések tisztázását, de idegen az erdőn túli országban sok évszázadot békésen együtt átélt népek nemes hagyományaitól is. Ezért különösen fájdalmas, hogy az első romániai visszhangok nem a tudomány, hanem a naoionalista indulatok talaján álltak, a legotrombább vádakkal illetvén hazánk nemzetiségi politikáját, történettudományunkat és személyesen a főszerkesztőit. A választ hivatalos nyilatkozatok adták meg, mértéktartó hangnemben és tárgyilagosan. A főszerkesztő és a szerzők tollának tisztaságát pedig megítélheti a tárgyilagos olvasó, és majdan a nemzetközi tudományos közvélemény is.

592