Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Fodor István: Az "erdőn túli ország" históriája. Erdély története három kötetben

jelentősen megváltoztatja. Á XVIÍÍ. század elején e .tenület becsült népessége 800—865 ezer fő. Egy 1712—13 tájáról származó kormányhatósági számítás „.. .34%- ra teszi a románság részarányát, 47%-ra a magyarságét és 10%-na a szászokét.” (978. p.) A helyzet azonban a század -második felére alaposan megváltozik: „A románság számaránya... 1760 táján Erdélyben, jelenlegi lismereteink szerint 60%, szemben az 1712—13 táji 34%-kal. Ennek a változásnak azonban csak egyik oka a Havasalföldről és Moldvából Erdélybe való bevándorlás, mely nézetünk szerint 1711 és 1740 közt kevésbé erős, majd 20 évre ugrásszerűen megnő. A másik ok a magyar Alföld keleti felére való erdélyi magyar kivándorlás. Mert igaz ugyan, hogy Erdélyből nem kizárólag magyar jobbágyok szöknek az Alföldre, de legnagyobb részük mégiscsak az. Ez az Alföld későbbi nemzetiségi képéből is következik; a felszabadítás és a Rákócz-i-szaibadságharc utánra maradt űrt (a szlovák és német településektől, illetve telepítéseiktől eltekintve) a magyarság töltötte be, s az Alföld keleti részébe ez elsősorban Erdélyből áramlott... A magyarság lélekszámúban az 1711 és 1770 közti Erdélyben, abszolút értékben, legfeljebb ha minimális növekedés van. 1712—13-ban ez a szám kb. 376 000. 1767-ben magyarok és szászok együttes száma (az össznópesség 40%-a) mintegy 516 000.” (979. p.)

A XVIII. század végéről azonban már nem csak becsült adataink vannak. „A népállomány első modem felmérésére 1786-ban kerül sor. Erdély tényleges népessége ekkor (a határőrvidékkel együtt) 1 560 000 lélek.” (1039. p.) „Ez a népességszám most már lassan, ki- és bevándorlási hullámok, nagy járványok tömegpusztító hatása nélkül növekszik a 19. század derekának 2 millós lélekszáma felé. De nem változik jelentősen az 1760 táján már kialakult nemzetiségi arány sem. A spontán asszimiláció mindhárom erdélyi nemzetiségnek hoz nyereséget, tudatos asszimilációról pedig (akár csak társadalmi mozgalom révén is) szó sincs korunkban.” (1040. p.)

A harmadik kötet első két fejezete (IX—X.), amely az 1848—49-es forradalom és szabadságharc végéig taglalja az országrész történetét, Miskolczy Ambrus munkája. Dolgozatának nézetem szerint kiemelkedő jelentőségű részei az erdélyi nemzeti mozgalmakat bemutató kifejezetek. Részletesein elemzi a három nemzetiség egymáshoz való viszonyát, a háromféle nemzeti megújhodási folyamatot, s azokat az ügyes politikai manőver-eket, amellyel a Habsburg-ház e mozgalmakat a saját céljaira aknázta ki. E mechanizmus — sajnálatos módon — különösen jól funkcionált a szabadságharc idején, s a nemzetiségi mozgalmak vezetői fájdalmasan későn ismerték fel -valódi, körös céljaikat.

Az Erdély történetét 1919-el lezáró korszakról szóló XI—XIV. fejezet szerzője Szász Zoltán. E történelmi koron belül az -eseménytörténet mellett elemzését találjuk a népesedési és -művelődési viszonyok alakulásának, a különböző nemzeti mozgalmak kibontakozásának és fejlődésének. Az első világháborút követően mindkét országban az ellenforradalmi erők kerekedtek felül. A záróakkord az 1920 június 4-én aláírt trianoni békeszerződés volt. „103 093 km2 (a történeti Erdélyen kívül az Alföld peremvidéke), ia régi országterület 31,7%-a 5 257 476 lakos (köztük 1 704 851 magyar és 559 824 német), a régi ország népességének 25,2%-ia ... átkerült a román állam kötelékébe. Erdély népei történelmének újiabb fordulója zárult le.” (1731. p.)

A XV. fejezet rövid Kitekintés Erdély 1918 utáni történetére — Köpeczi Béla tollából. E rövid summázat -kiválóan érzékelteti e 'terület népeinek kemény megpróbáltatásoktól nem mentes 1-egújabibkori történelmi útját, la térség magyarságának kulturális életét, az etnikai viszonyok megváltozását a második világháború után. (Elsősorban az erdélyi zsidóság szenvedett hatalmas vér-veszteséget, de jelentősen megcsappant a németség lélekszáma is.) „A magyarok létszáma Erdélyben — írja a szerző — az 1977-es népszámlálás előzetes adatai szerint 1 651 ezer fő, tehát az összlakosság 22%-a. Hia — mint -említettük — bizonyos korrekciókat figyelembe veszünk, a magyarság száma meghaladja az 1,8 milliót, tehát részesedése 23—24%- os (emlékeztetőül megemlítjük, hogy 1930-ban 24,4%-ot tett ki.) A magyarok mintegy 35%--a a magyar—román határ mentén, 34%-a a Székelyföldön, 10%-a Kolozsvárt és környékén, a többi meg szórványban él. Mintegy 400 ezer magyar él ún.

591