Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Fodor István: Az "erdőn túli ország" históriája. Erdély története három kötetben

nyomai vannak annak, hogy a székelyek bihari és erdélyi szereplésüket megelőzően az ország nyugati gyepűvomiala/it védték. (A székelyek jól tettein érhető magyar nyelvűsége nézeteim szerint azzal magyarázható, hogy Kelet-Európábán igen korán, a kabaroknál korábban csatlakoztak iá magyarsághoz. Vő. Bogár Tanulmányok,

III. Debrecen 1980, 18—20. old.)

A keleti nomádok és Bizánc által fenyegetett Erdély déli részébe .királyaink főként a XII. század második felében s a XIII. sz. elején németeket (szászokat) telepítettek, akiknek helyzetét II. András 1224. évi oklevelében, az ún. Andreanum- ban szabályozta. A számukra kijelölt későbbi Szászföldről á korábbi székely, magyar és besenyő lakosságot áttelepítette.

Erdély román lakosságáról a XIII. század elején tudósítanak először az oklevelek. E főként pásztorkodó közösségek zöme ekkor még a Kárpátoktól délre, főként a Balkánon élt. (őshazájuk Észak-Görögország—Albánia—Macedónia vidékén lehetett.) Első nyomaikkal a Déli Kárpátokban, Fagaras és Szászváros vidékén találkozunk.

A tatárjárás Erdély néptörténetében is mélyreható változásokat idézett elő. Óriási területek néptélenedtek el (főként a folyóvölgyek és a dombvidékek). A

IV. Béla által adományozott új várbirtokok szinte egyedüli iszolgáltatónépessége a románok lehettek, akiknek bevándorlása nagymértékben megnövekedett. Az új típusú várak hegyvidékeken épültek, amely a románság pásztorkodó életmódjára kiválóan alkalmas volt. E közösségek élén a kenézek álltak, akik katonai szolgálattal is tartoztak.

Egy évszázaddal később már jelentősen megváltozik a románság erdélyi településterülete. Amint a szerző írja: „Míg a 13. században csak Erdély déli felében, a hegyvidéken és .annak közelében tűnnek fel szórványosan román telepek, a 14. század elején a telepeikre vonatkozó adatok száma hirtelen megszaporodik, és a székelyektől megszállt Keleti Kárpátok kivételével egész Erdély területén benépesülnek velük a hegységek, sőt a dombvidékek is.” (341. p.) E hatalmas, új néptömeg megjelenése természetesen nem magyarázható egyedül az erdélyi románság bármily jelentős népszaporulatával, hanem a délről észak felé áramló újabb és újabb román csoportok beköltözésével. E népmozgalomnak közvetett írásbeli bizonyítékai is vannak: „Amint a szerb királyok oklvelei a Balkánon egyre ritkábban említenek románakat, úgy növekszik számuk Magyarországon, míg a 15. századra balkáni hazájukat végleg kiürítve, ;az északi dialektust beszélők mindenestől a Duna bal .partján helyezkedtek el.” (342. p.)

Ez az új bevándorlási hullám a .megszállt területek jellegét illetően alapvetően különbözött a korábbitól s lényegesen módosította e terület etnikai és települési képét. A szerző szavaival: „A 14. század közepéig a román bevándorlás csak az amúgy is lakatlan hegységeket és közvetlen környéküket népesítette be, az Erdélyi medence közepén a magyarság és németség összefüggő tömbjét nem lazították román szórványok. Az 1348—49. évi, egész Európát végigpusztító szörnyű pestisjárvány, mely, mint .nem egy belföldi és külföldi forrás megállapítja, Magyarország lakosságát is megtizedelte,... .megnyitotta az utat a románságnak az elpusztult magyarok és szászok falvaiba. A munkaerőben szűkölködő földesurak ia hegyvidéken kevésbé .sújtott s egyébként is állandó hozzávándorlással gyarapodó románokat részben vagy teljesen elnéptelenedett belső-erdélyi falvaikba telepítették. Így .keletkeztek az erdélyi Mezőségre és folyóvölgyekre oly jellemző ikerfalvak, melyeknél ugyanazon (kivétel nélkül mindig magyar vagy szász) falunévhez illesztett „Magyar”, „Szász”, illetőleg „Oláh” jelző különbözteti meg a kétféle nemzetiségű résztelepülést.” (342—343. p.)

A román vajdák és kenézek ez időtől egyre gyakrabban kapnak magyar nemességet, s épülnek be a magyar uralkodó osztályba, előbb Málnamarosban, a XV. századtól azonban Hunyadban és Szerényben is. (Köztük a Hunyadiak őse is.)

Az erdélyi társadalom belső feszültségei két parasztfelkelést lobbanhattak lángra (1437, 1514), miközben új, talán minden korábbinál hatalmasabb ellenség mutatja meg erejét erdélyi betöréseivel .is; a Török Birodalom. Az új, hódító hatalom ere588