Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Fodor István: Az "erdőn túli ország" históriája. Erdély története három kötetben

kimutatni, hogy a (kisszámú) vezető és >*közép«-réteg uralma alatt a magyarság köznépe százával létesített falvakat, s százával nyitott mellette temetőket, már alig lehet az ellentmondásos helyzeten változtatni. Erdélyben ma .is azok a leletek és lelőhelyek számítanak honfoglaló magyarnak, amelyeket a millennium idején .annak tekintettek.

A realitások azonban mások. Erdély 10—12. századi magyar iköznépi művelődésének éppúgy nincs szerves előzménye a 8—9. században (pontosabban: a megismert idegen előzményei vannak), mint a Tisza-vidéken. Vitathatatlan régészeti kritériumok alapján új népesség, új települési rend, új kultúra tükröződik belőle, még ha halványabban is. Erdélyben ugyanis 1912 előtt tártaik fel utoljára olyan honfoglaló magyar középrétegbeli és köznépi temetőket, amelyeket tudományosan is közzétettek. — Az egyetlen modem kivételt, Maroskarna »B« temetőjét kifejezetten nem .honfoglaló magyarként iismertették.” (197. p.)

A magyar honfoglalás írott forrásaiból egyértelműen következik, hogy miután az Árpád vezette hadak a Vereckei hágón át leereszkedtek az Alföldre, a bolgárbesenyő támadás elől menekülő méprész Erdélybe menekülhetett. így a szerző logikus következtetése szerint „a magyar honfoglalás első állomása a ránk maradt legkorábbi magyar hagyomány és írásos forrás tanúsága szerint tehát Erdély volt. A honfoglalás további útja a Maros és a Sebes-Körös .völgyén, s talán a Meszesi-szo- roson át kifelé vezetett az Alföld irányába”. .(200. p.) Az erdélyi bolgár helyőrség aligha fejtett ki komoly ellenállást, a bolgár köznép a helyén marad, így a csom- bordi és maraskarnai közösség is, bár ez utóbbi mellett létesített magyar temető fegyveres népessége bizonyára felügyelt a fontos só- és aranybányák vidékére.

Az erdélyi honfoglaláskari leletekről írva ta szerző elöljáróban leszögezi: ,,A .kevés régészeti lelet is elegendő annak megítélésére, hogy Erdély különböző pontjain a 9—io. század fordulójától kezdve egyszerre kezdődik el a honfoglaló magyarság különböző társadalmi rétegeinek a megtelepülése, temetkezése.” (203. p.)

Igen lényeges, új megállapítás ez, hiszen történészeink eddig többnyire Erdély szakaszonkénti, időben elhúzódó megszállására gondoltak.

A szerző joggal hangsúlyozza, hogy a legkorábbi honfoglaló temetőnek a Kolozsvár—Zápolya utcai tartható, hiszen a 11. sír szügyelődíszének pontos másai csak a Kárpátoktól keletre kerültek elő. Nagyon valószínű tehát, hogy a legkorábban ide temetett elhunytak fegyverei, ruha- és lószerszám-díszei még Etelközben készültek. (Egyébként itt .látjuk először közölve .az 1941—42-ben feltárt 10. és 12. számú sír eddig ismeretlen leleteit is. A 10. sír tarsolyfüggesztő verete azonban — véleményem szerint — csak fordított helyzetben értelmezhető a 40/7. képen.) A szerző helyesen .véli, hogy e 12. sír nem egy nagycsalád nyugvóhelye, hanem „inkább a római falak közt megszállt rangos úr katonai kíséretének és családtagjainak temetője.” 205. p.) Üjahban — bár erről csak hallomásból értesülhéttünk — harmincnál több, egy lovassírt leszámítva, köznépi jellegű sír került elő, amelyek szintén a temetőhöz tartoznak. Ha ez valóban így van, dtt viszonylag nagy létszámú közösség ínyugvóhelyét sejthetjük, [amelynek első nemzedékét még zömmel .a fegyveres kíséret 'tagjai és azok házanépe alkották. (Hasonló temetők a Tiszántúlon, Hajdúdorogon és Magyarhomorogon .kerültek elő. így tehát alighanem megvan Kolozsvár X—XI. századi köznépi temetője is, amit a szerző joggal hiányol a 219. lapon.)

Ezt követően Bóna István Erdély és a Kelet-Alföld X. századi, valamint X—XI. századi temetőit, majd a X—XI. századi uralmi központokat, a nemzetségfői és ispán! földvárakat veszi sorra. Számos olyan temetőt ismertet, amely korábban teljesen ismeretlen volt szakirodalmunkban, eldugott apró közleményekben, vagy múzeumokban akadt rájuk. Jogos kritikával illeti azt ia megalapozatlan álláspontot, amely az erdélyi földvárak korát legalább egy évszázaddal korábbra teszi s az Anonymus által kreált honfoglalás előtti vezérek, vagy „román államalakulatok” központjainak véli. A szerző által közölt településtörténeti térkép régészettudományunk igen jeles új eredményét szemlélteti: a gyér számú írott kútfő vallomását kiegészítve a régészet első ízben nyújt hathatós segítséget Erdély X—XI. századi településtörténetének megrajzolásához.

585