Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Kiss Gy. Csaba: Hungarológia és Közép-Európa (esszé)

refeudalizációja következtében megmerevedett a társadalmi szerkezet, később pedig a nemzettéválás sajátos körülmények között ment végbe — nagy dinasztikus birodalmakban, nem egyértelmű határok között, népcsoportok sajátos egyvelegével.

Bojtár Endre előadásában a filológia és a nemzeti kérdés sajátos összefüggéseiről adott áttekintést. Panorámájában számbavette Közép- és Kelet-Európa néhány fejlődési sajátosságát, a filológiai tudományok és az irodalom különleges szerepét kontinensünk e két régiójában. Szellemes összefoglalójában utalt a különbségekre is, amelyek a középső európai sávot elválasztják az orosz fejlődéstől, ahol alapvetően más volt a nemzettéválás útja.

A pontos határokkal nehezen elkülöníthető középső Európa újabbkori fejlődésében értelmezhető a magyar kultúra számos jellegzetessége is. Egy ilyen regionális összehasonlítás világíthat rá arra, hogy számos nemzetinek tekintett vonás megtalálható a lengyeleknél vagy a cseheknél is. Tovább kellene gondolni, amit Ssűcs Jenő vázolt föl Európa három történeti régiójáról írva. Folytatni kellene vizsgálódását a későbbi századok fejlődését szemügyre véve. Természetesen kellő gyanúperrel élve a túlzó általánosításokkal szemben, hiszen egy vagy két jellemző tulajdonság megegyezése még nem biztos, hogy szerkezeti hasonlóságot jelent. Mindenképpen érdemes volna a nemzettéválás sajátos útját alaposabban megvizsgálni ebben a köztes régióban, mivel a nyugat-európai mintákat követő törekvések itt alapvetően eltérő föltételeket találtak: bonyolult etnikai viszonyokat, gazdiasági-politikad egység hiányát, birodalmi centralizációkat. Érdekes párhuzamot jelent a társadalmak történetében a nemesség sajátos szerepe — a lengyelektől kezdve a szlovákokon és magyarokon keresztül a honvátakig —, ennek a szerepnek a negatív ás pozitív következményei. Sem tőlünk keletre, sem tőlünk nyugatra nemigen voltak Európában ilyen viszonylag széles közép- és kisnemesi rétegek. Kulturális és mentalitásbeli következményként többek között innen eredeztethető egyfajta agrárius szemlélet, konzervativizmus, ugyanakkor szembenállás a centralizációval, az egyéni szabadság megbecsülése. Egy másik fontos mozzanat a határvidékiség, az átmenetiség tudata. Ennek a régiónak a népei évszázadokon keresztül — korántsem jogtalanul— Európa védelmezőinek tartották magukat. A veszélyeztetettség érzése, a nemzeti pusztulás baljós lehetősége nagy mértékben átitatta térségünk irodalmait, s nemcsak a romantika korában.

Timothy Garton Ash angol publicista azt kérdezte tavaly (The New York Review of Books, 1986. X. 9.) esszéjében, hogy létezik-e Közép-Európa. Ebben az eldöntendő kérdésben bizonytalanság van, ami teljes mértékben indokolt. Közép- Európából valóban nem érdemes mítoszt vagy divatot csinálni. Megismernünk viszont föltétlenül szükséges azt a térséget, mely az utóbbi századak történelmének tanulsága szerint számos vonatkozásban különbözik mind Nyugat ^Európától, mind Kelet-Európától. Talán nem is a megnevezés a legfontosabb, hanem a Balti- és az Adriai-tenger között élő nemzetek örökségének téljesjogú beleillesztése Európa hagyományába. Ezért persze nekünk kell a legtöbbet tenni,- idevalósiaknak. Földolgozni a nemzeti előítéletek bonyolult hálózatát, tudatosítani történelmünk tragédiáit, illúziók nélkül, de kisebbrendűségi érzéseiktől mentesen. Ennek a térségnek közös hagyománya a saját nemzet egyoldalú le- vagy túlbecsülése; talán úgy lehet a legjobban elkerülni ezt a csapdát, hia alaposabban szemügyre vesszük a szomszédainkat. Meggyőződésem szerint a hungarológia nem tudja megoldani még szűkebb „nemzeti” feladatait sem, ha nincs felvértezve ezzel a szemlélettel.

579