Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Fodor István: Az "erdőn túli ország" históriája. Erdély története három kötetben
FODOR ISTVÁN Az „erdőn túli ország” históriája ERDÉLY TÖRTÉNETE HÁROM KÖTETBEN Bár nein mondható, hogy Erdély története az utóbbi évtizedekben kívül esett volna a magyar történettudomány látókörén és érdeklődésén — hiszen számos fontos tanulmány, néhány monográfia tárgyalta agy-egy korszakát s a tízkötetes nagy szintézisben e tájegység múltja is helyet kapott — ia részletes, modern szempontú elemző áttekintésnek 'eddig híján voltunk. A szakember és a történelem iránt érdeklődő olvasó gyakran azokra — a ma már iáiig hozzáférhető — régi munkákra volt utalva, amelyek jó része napjainkban már sok szempontból lelavúltnak tekinthető. Ezzel magyarázható, hogy a Köpeczi Béla szerkesztésében a tavalyi év végén három kötetben, 1945 oldalon megjelent Erdély története az esztendő legnagyobb könyvsikere lett, s az eddig forgalomba hozott példányszám — borsos ára ellenére — távolról sem elégítette ki az olvasói keresletet. Mi indokolja, hogy a magyar történelem egészét bemutató nagy 'összefoglalás mellett történettudományunk külön Erdély történetének megírására is vállalkozott? A választ e tájegység történetének különleges helyzete adja meg, amely több nép történelmében is fontos szerepet játszott, hiszen e változatos földrajzi arculatú területet szinte az idők kezdetétől több nép lakta. Ezért Erdély történetének megírása a rangos szerzőgárdától nem csupán a magyar történelemben való alapos jártasságot követelte meg, hanem a közép- és kelet-európai egyetemes történelemben való széles körű tájékozottságot is. Többek között ezt hangoztatja Köpeczi Béla is az Előszóban, amely az erdélyi történelem fő vonulatának mesteri, nagyvonalú összegzése. Hangsúlyozza e tájegységnek a magyar történelemben 'és művelődéstörténetben játszott különösen fontos szerepét, amelyet főként a középkori egységes magyar állam 1526-os bukása után játszott, de elképzelhetetlen például a XIX. és XX. századi magyar irodalom és művészet történetének megértése és vizsgálata is az erdélyi alkotók nélkül. Ugyanakkor természetes, hogy laz erdélyi sajátos történelmi fejlődés és a művészi, szellemi arculat megértése is elképzelhetetlen az együttélő nemzetiségek kölcsönhatásának vizsgálata nélkül. Ebből a körülményből fakadt a feldolgozás módja is, amelyet az előszó szerzője így fogalmaz meg: „Erdély történetét úgy írtuk meg, hogy mind a három etnikum sorsát 'és a közöttük lévő 'kapcsolatok alakulását igyekeztünk figyelemmel kísérni. A magyar mellett a román és szász történészek munkáira is támaszkodtunk. A feladatot nem könnyítette, hogy a különböző nemzetek történészei eltérő nézeteket fogalmaztak mag olyan kérdésekről, mint az egyes etnikumok kontinuitása, Erdély államiságának jellege a különböző periódusokban, állam és etnikum viszonya a történelem során; az osztályharc és a nemzeti függetlenségi harc összefüggése a régióiban és egész Európában, a soknemzetiségű és a nemzeti állam és szerepe.” (10—11. p.) A kötet későbbi fejezeteinek szerzői a különböző nézetek bemutatásával és azok kritikai elemzésével rendkívül nagy hiányt pótolnák nem csupán 'történetírásunkban, hanem történeti közgondolkodásunkban is. A miénktől eltérő történeti felfogású művek ugyanis rendkívül széles nyilvánosságot kaptak a ezekre ‘alig születtek méltó hazai vitacikkek. Köpeczi Béla szavaival azonban „Mégsem a véleménykülönbségek jellemzik a munkát, hanem a szerzőknek az a közös szemlélete, hogy a történelmi tényeket 'kell tekintetbe venni, 'és a történetiség jegyében, tehát az adott kor körülményeinek figyelembevételével kell elemezni és értékelni. Elvetnek minden olyan redukcionalizmust, amely a legrégibb időktől kezdve laz etnikai tényezővel próbálja magyarázni a történelmi folyamatokat, vagy iegy olyan finalizmust is, 580
