Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Kiss Gy. Csaba: Hungarológia és Közép-Európa (esszé)

adásában emlékeztetett arra, hogy a magyar néprajztudományban a kezdettől fogva megvolt az együttélő hazai népek széles körű és egyenrangú összehasonlításának az igénye. Utalt a szlovák származású Csaplovics Jánosra (Jón Caplovic), 'aki a hungarus Patriotismus jegyében tervezte a múlt század húszas éveiben az etnikai pluralitás földolgozását, és úgy fogalmazott Magyarországról: „A magyar királyság Európa kicsiben”. Ennek a hagyománynak később is volt folytatása, még Bartók Béla nagyszabású összehasonlító zenefolklór kutatása is e gondolat megvalósításának tekinthető.

Ha mindezt a hungarológiai kutatások szempontjából mérlegeljük, teljesen egyértelmű, hogy az együttélő és szomszédos népek kérdésiköre sokkal szélesebb felületen érintkezik ezzel a diszciplínával, mint más történelmű nemzetek esetében. Hiszen a bonyolult és korszakonként némileg eltérő történelmi-kulturális komplexum nem választható külön minden nehézség nélkül nyelvek szerint részekre. A „nemzeti” filológiák látszólag egyértelmű nyelvi határai itt nem egy esetben önkényes cezúrát jelentenek, egy természetes kontextus megbontását. És ez különösen érvényes a XIX. századot megelőző korokra. Így például nem lehet magyarnak, szlováknak vagy németnek tekinteni a szó XX. századi értelmében azt a Bél Mátyást (Mathias Bel), aki a XVIII. század első felében több nyelven alkotott, és a közös haza mindegyik nyelvét fontosnak tartotta művelni. A XVI—XVIII. századból írók és tudósok hosszú sorát lehetne említeni, akik több nyelven írtaik Magyarországon, és akikre ma jogos örökösként tekint vissza több egymás mellett élő közép-európai nemzet. Két- és többnyelvű közösségek, városok és tájak kulturális csereforgalmának, a kölcsönösen gazdagító hatásoknak a vizsgálata azonban sajnos csak viszonylag ritkán vezetett nagyobb összesítő munkához. A filológia „nemzeti” ágaiban mindmáig ott vannak a nacionalizmus korának a maradványai.

Természetesen fontos következményekkel bírt kulturális kapcsolataink alakulására az a szélesebb politikai keret, az osztrák császárság, majd az osztrák-magyar monarchia, ahová évszázadokon keresztül Magyarország tartozott. Bécs közvetítő volt, szűrő és sorompó is egyben. Központja volt egy ideig a magyar (mint ahogy a kisebb szláv népekének is) kultúrának, kihívást jelentő birodalmi főváros, amely azzal is ösztönzött, ha tagadni igyekeztek, ami onnan érkezik. A magyar irodalom- és művelődéstörténet ma már komplexusok nélkül értékelheti Bécs szerepét, kikerülvén mind a pozitív, mind a negatív túlzásokat. Ilyen szemlélettel tárgyalta előadásában Kenyeres Zoltán a Nyugat c. folyóirat indulását (1908) a közép-európai századforduló tükrében. A monarchia témája sok előadót foglalkoztatott, s így termékeny új szempontokkal gazdagodhatott ismeretünk a magyar kultúra társadalmi feltételeiről, szellemi hátteréről, osztrák és bécsi kapcsolatairól.

Semmiképpen sem kívánnánk azonban Közép-Európát, a magyar kultúra európai régióját az egykori osztrák-magyar monarchia területével azonosítani. A duna- mentiség, Dunatáj megnevezés burkoltan ilyesmire utalhat, esetleg metaforikussá- gával homályt is kelthet. A művelődéstörténet kutatója nem tekinthet el attól, hogy a szóbanforgó kultúra milyen történelmi állami-politikai keretben fejlődött, különösen, ha ez a keret hosszú évszázadokig létezett, mint az egykori Magyar Királyság és a Habsburg birodalom, mindazonáltal ez a két keret csak bizonyos jelenségeket tekintve volt önálló régióinak tekinthető terület. Természetes, hogy a hosz- szú ideig tartó népi együttélés megkönnyítette a Kárpát-medencén belül a folklór megannyi elemének átvételét egymástól, a tudomány vagy a szépirodalom művelőinek sokat jelentett, hogy együtt jártak Iskolába, hogy különböző anyanyelvűk ellenére az életforma, a közös intézmények kapcsai összefűzték őket egymással. De jellegében, típusában ez a többkultúrájúság, az európai centrumoktól való távolság, a társadalmi szerkezet különbözősége nem volt csupán a dunai birodalom területéhez kapcsolható. Sok tekintetben hasonló jelenségeket lehetett tapasztalni a Kárpátoktól északra, azokon a vidékeken, amelyek a fölosztásak előtt Európa egyik legnagyobb kiterjedésű államához, a Lengyel-Litván Köztársasághoz tartoztak. Nagyjából a Balti- és az Adriai tenger közötti területen, a német nyelvterülettől keletre, az orosztól nyugatra különíthető el az a köztes Európa, ahol a XVI—XVII. század

578