Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Németh László és Trianon. Eretnek esszé a gondolkodóról és a politikusról

olyan magaslatna hágni, ahonnan áttekinthetnék a mű egészét, összefüggéseiben és összefüggéstelenségeiben, hanem megrekednek a limbusokban. Moi compris. Tehát az egész helyett szakaszokat látnak és tárgyalnak, ami csak abban az esetben teremne gyümölcsöket, ha a szakaszokról tudnák, hogy minek a szakaszai. De ennek föltétele a mű egészének ismerete, amit a dzsungelszerű bonyolultság az átlagos elme számára a szó szoros értelmében lehetetlenné tesz- Ki az, aki ma Magyarországon képes megtalálni a közös nevezőt Németh László szépirodalmi munkái és esszéi között? A föladat nehézségét az is tetézi, hogy a kutató nem hagyhatja figyelmen kívül a szerző műveinek keletkezését, kialakulását, s a tartalmát erőteljesen befolyásoló alapérzést, a sok mindenre rímelő egooentrizmust.

Az egyetlen követhető út a részletek elemzése, attól a .reménytől vezéreltetve, hogy valamikor majd akad tudós, aki a részleteredményekből szintézist alkot. Véleményem szerint az eddig megjelent dolgozatok közül a követendő utat Vargha Kálmán műve mutatja: Dokumentumok Németh László és a Nemzeti Színház kapcsolatáról (Különlenyomat az IT. 1978 évi 5—6. számából). A füzet Németh Antal és Németh László levelezését közli, az utóbbit a család kérésére csonkított formában, a „leleplezzük, 'ami nyilvánvaló” elvének engedelmeskedve. A dokumentumokból így is plasztikusan kidomborodik mindkét levelező személyisége.

Erre az útra merészkedett a jelen dolgozat szerzője is, aki mindössze a címben jelzett egyetlen kérdésben iparkodik tiszta helyzetet teremteni, mégpedig a szerző három művének idevonatkozó részeinek szembesítésével. Ez a három mű: a Kisebbségben, A minőség forradalma, végül a Homályból Homályba. Ámbár nem valamilyen álcázott pars pro toto törekvés vezérli, megállapításaiból óhatatlanul a mű egészére érvényes következtetéseket lehet levonni.

Módszere mindössze annyi, hogy Németh László gondolatait szembesíti Németh László gondolataival, mégpedig olyan területen, amit a közvélemény csakúgy, mint maga Németh László fontosnak tart, minthogy specialistája lé- vévén a magyar sorskárdéseknek, nem is tarthatott másnak, mint halálosan fontosnak. Ez a sorskérdés, a cím is utal rá, századunk történelmének legtragikusabb eseménye: a trianoni békeszerződés.

A Kisebbségben 1939-ben jelent meg füzet formájában. A szöveget három évvel később változatlanul újranyomtatta, immár két kötetnyi tanulmányban (Kisebbségben, Magyar Élet, 1942)

Mielőtt megvizsgálnék, miként vélekedik Trianon kérdéséről, vegyük szemügyre az előszót- Már e rövidke írásban is valamelyes, nehezen fölfogható zavarba ütközünk.

„Mennyi mindent írtak erről a könyvről — panaszkodik — csak a legnyilvánvalóbbat nem, hogy itt egy ember a történelem alá akarja vetni magát: az eltaposásnál engem se hagyjatok ki.”

Abban az élőszóban írja ezt, aminek ezt a címet adta: „A történelem fölé.”

Magyarázatul közli, hogy a /kötet „tanulmányai, azonkívül, hogy a sors szorosabb diktandójára Írattak: egy másik dologban is eltérnek az előzőktől. Azok egy lezárt életszakasz eredményei voltak. Ez a strófa még nincs befejezve s magam sam tudom, hogy zeng föl a végén a rím. Vagy éppen csak gyanítom. A Kisebbségben a történelem elé készült. Da talán még szabad lesz eljutnom amerre köznapjainkkal hadakozva, ezek is ügetnék: a történelem fölé.” (Id. mű p. 7. és 9.)

567