Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Szkárosi Endre: Positiones elaborandae (Bertrand Russell beszélgetése Szkárosi Endrével)
derül ki, amellyel a radikális formai megújulás igényét képviselő jelenségeket fogadja. Szerintem az irodalmat — legalább másfél évtizedes késéssel — egy radikális formai megújulás hulláma érte el, az irodalmi közfelfogás és intézményrendszer azonban ezzel nem képes szembenézni, mert értékszemléletének struktúrája elavult. Kérdés: Milyen konkrét jelei vannak ennek a radikális megújulási igénynek, és miben nyilvánul meg az értékszemlélet struktúrájának elavultsága? Válasz: Egy évtized óta van jelen erősen az irodalomban, elsősorban a költészetben, egy erőteljes nyelvkritikai áramlat (Tandoritól és Petritől, Domonkos Istvántól Szilágyi Ákoson át Ferencz Győzőig és tovább), amelyet a közfelfogás, ha vonakodva is, de valamelyest megtanult tolerálni. Annál is inkább, mert ez a szemlélet és ihlet — megváltoztatva a megváltoztatandókiat — a prózában igen komoly értékeket hozott létre (Hajnóczy, Nádas, Esterházy és mások, például Molnár Miklós munkáiban). Nagyon kérdéses azonban, hajlandó-e elfogadni ennek az attitűdnek a további, markáns radikalizálódását, amely a kvázi-dadaista, experimentális, fónikus stb. költészetben jelenik meg. Ismét belépett a költészet területére a vizualitás: a vizuális költészet kezd divattá válni, mégsincs létjoga, nincs hol megjelennie. Kevésbé elterjedt volta miatt kérdéses még az akusztikus-perfor- matív, live-költészet fogadtatása — most nem az előadások közönségsikerére, hanem a kritikai elsajátításra gondolok —, de a reakciók megsaccolhatók. A radikális formai megújulás igényének fogadtatására kitűnő példát adott a Ver(s)ziók visszhangja: az érzelmi kritikai attitűd teljesen háttérbe szorította a szakmai kompetencia érvényesülését. A többi művészeti ágat úgy-ahogy átjáró szemléleti felfrissülés elmaradása az irodalomban többek között ebben érzékelteti — hiányként, rugalmatlanságként, dezintellektualizálódásként, olykor egyszerűen csak butaságként, a mentális kontrollt kizáró, előítéletes-reflexes reakció szokássá válásaként — szomorú hatását. Igaz, sok történelmi és egyéb ok folytán a magyar irodalom értékszemlélete a század folyamán szinte mindvégig idegenkedett az újító attitűdtől, és a konzervatívkonvencionális közízlés gyanakvással fogadta azt. A magyar irodalmi értékszemlélet és normaállítás ma is tradicionális fogantatású, hangoltságú. Tény, hogy ezzel a súlyos szemléleti komplexummal szemben a század folyamán kevés teret tudott kiharcolni magának az irodalmi avantgarde, s ez némiképp rajta is múlt: újításmentes tradicionalizmus és tradíciómentes (éppen ezért olykor teljesen konvencionális) újítás egymást kölcsönösen meghatározó jelenségek lettek. Kérdés: Több átmenetet látok a magyar irodalomban. Helyzetképedet kissé sarkítottnak érzem. Válasz: Igazad is volna, ha az irodalomról beszélnék, amely szerencsére mindig is gazdagabb volt, mint bármelyik esztétikai és nem esztétikai természetű dresszírozás normarendszere. Csakhogy most egy uralkodó közfelfogásról van szó — meglehet, ez is csak absztrakció, de véleményem szerint, sajnos, komoly valóságalappal bíró absztrakció —, amelynek szűkössége, elégtelensége és bizonyos harciassága korlátozza az irodalom szabadabb, spontán kibontakozását. Kérdés: Át lehet-e vágni az „újításmentes tnadícionalizmusnak és a tradíciómentes újításnak” eme, szerinted merev frontját? Válasz: Át kell. Erre pillanatnyilag nem tudok jobb módszert, mint ezt az elavult értékszemléleti struktúrát mind gyakrabban konfrontálni az új irodalmi jelenségekkel, művekkel és kváziművekkel, és lehetőség szerint a kritika és a teória szintjén is párbeszédre invitálni őt. Magyarul: feladatok elé kell állítani a tespedt irodalmi közfelfogást. Ha mind gyakrabban válik ingerültté, s kell érzékelnie korszerűtlenségét, talán hajlandó lesz picikéket előrelépni. Itt azonban feltétlenül el kell kerülni egy félremagyarázás lehetőségét: az új irodalmi jelenségeknek /közönségük van. A Ver(s)ziók napok alatt elfogyott, a vizuális költészeti kiállításoknak, az irodalmi koncerteknek egyelőre sikerük van, és az úgynevezett rock-kultúra (tudniillik annak művészi szektora) is ebbe az irányba tájékozódik. Az intézményes irodalmi fórumok nyomasztó többsége azonban nem alkalmas, 49
