Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Vaderna József: Bizánci békecsóktábla, A Pilis eszkimója (versek)
piros lovak trappolják el számon a rettenetét a megosztott nemzetségeket a nép arca újkori ereklye felül két sirató angyal félalakja szemem elúszik könnyeikben a kerítéseken gyászkeretek visszadidereg arcom ikon minden oly könnyed Krisztus lábfejéből madarak viszik el csőrökben a szöget A Pilis eszkimója Elhagytam a kőbaltaélű várost, s úgy élek: a Pilis eszkimója, az őskorszak potyautasa — meztelenül sütkérezhetek a tűző napon, a szeméremsértő láthatáron, a kiszínezett, szédelgő pokolban — fényérzékenység terroristája. Darazsak hozzák, viszik a szemem Búbánatvölgyig és vissza. Röhöghetek, foghatom a lét kisujj át, s fölharsoghat fogam alatt a hagyma, mint a jelenések félrehangolt trombitái. Nem érdekel most a haza sorsa, a mostohaság otromba víziója, csak a fák tengerhossza, a csönd. Ebben az önkéntes száműzetésben arkangyalosodnak a nők is köröttem. Az égen királysasok virrasztanaik, magyarul dadog a Fárikút mélye. Jön az ősz. Szarvasok bőgnek és nemhiába.
