Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Szendrei Lőrinc: Üzenet (novella)
földhöz vágta a maroknyi adományt, és hang nélkül kígyóztak szét az aszfalton a néma garasok. „A hatodik vágányról tizenhárom perc múlva indul a Balt-Orienst Expressz.” Mint amikor a hangszigetelt szobában egyszerre kapcsolnak be száz wattot. Szétrobbant a csönd. Ne felejtsd el a gyereknek odaadni .. . menjetek ki a temetőbe ... a hétvégén mi utazunk haza vakolná ... drágám . ■. a nagymama kalácsából hagyjatok ... remélem, megvár a csatlakozás ... jól eltetted a j-egyedet.. . ? mikor indul már ez a tragacs . •.? az orvosnál ne félj ... mert én megmondtam neki... csak a budiban van már hely... nem tudja, hányadik kocsi a resti...? akárhogy is alakulnak a dolgok, te tarts ki... a pénzt ne felejtsd el feladni . •. a kutyát ne engedjétek ki a kosárból. .. mégsem viszitek magatokkal a termoszt ... ? ennek a virágnak nem kell sok víz ... Igen, talán az a virágos ember — szedte össze bátorságát és előkészítette a levelet, aminek még ma haza kell érnie. „A hatodik vágányról tizenkét perc múlva indul a Balt-Orient Expressz.” Neki mindig csak őt percre volt dolga a Balt-Orient Expresszel. Gyakran kijárt az otthoni állomásra is, néha jött egy-két barátja, de legtöbbször csak azért ácsorgott a sínek mellet, hogy lássa, belélegezze a mozdonyt, hogy megszámlálja a kocsikat, jókat röhögjön a kalauzokon, és néha segítsen a ci- pekedő öregeken. A vonat az ő állomásukon csak öt percet állt, s az az öt perc gyakran óráknak tűnt, sőt az évek során a napok legfontosabb öt percévé lényegült. Amint kihúzott az állomásról a szerelvény, abban a másodpercben megmozdult benne a várakozás, hogy minél hamarabb elteljen az éjszaka és a következő nap, hogy minél hamarabb eljöjjön a következő öt perc, és erről gondolkodott délelőtt, miközben a táviratokkal rótta az utcákat, délután, ami- korkor a szűk panelház konyhájában, apj a apró gyaűupadján megterített neki az anyja, s bekanalazta a tárkonyos levest.. . néha már erről is álmodott ... Igen, egy álomban látta először Ady Endre kalapját a mozdonyütközőn ... másnap kiment a folyópartra, megkereste Ady Endre keze- s lába- metszett szobrát, és egy kalapot nyomott a költő fejébe .. ■ Aznap lékéste a vonatot... Állt az üres sínek között, és próbálta felmérni, milyen messze lát el. .., kutatta, hogy felbukkan-e a látóhatáron az a pont, ameddig el szeretne jutni... de a sin egy iközelá eperfa mellett elkanyarodott, és hiába meresztette a szemét, nem pillanthatta meg azt a pontot... Akkor dobták ki az állomásról- A pénztáros iszonyatos dühbe gurult, legszívesebben belecsapott volna a pénztár ablakába, de nem tehette... a nő ordított.. . pedig csak egy jegyet kért tőle ... egyszerűen, mint bárki más, odaállt az ablak elé, elővette a néma garasait, -hang nélkül pergette az alumínium tányérba az aprópénzt, és kért egy kilenc kilométeres jegyet. Azóta is sajnálja, hogy otthagyta a pénzt... meg kellett volna őrizni — emlékbe. „A hatodik vágányról tizenegy perc múlva indul a Balt-Orient Expressz.” Ha most teszek kilenc lépést — méregette a távolságot —, az a kilenc lépés talán több lesz, mint kilenc kilométer. Huzat csapta meg. Hatalmas, örvénylő szél tódult a csarnokba, felkapta a papírhulladékokat, a szétdobált nylonzacskókat, feldöntötte a bőröndöket, egyik-másik csörgött, mint a föld- rengés-rázta ház faláról lehulló óra, az üres sörösüvegek szétszaladtak, mint -t jégesővel megriasztott verebek, az emberek megdermedtek, mintha vívó üapállásba ugrattak volna. 545
