Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Szendrei Lőrinc: Üzenet (novella)
Tágranyílt szemmel bámult ki az állomás kapuján. A szétoszló ködben átlibegett a téren a lengyel, kezében még mindig ott lóbálta Ady Endre fekete, nagy fcanimájú kalapját. A tér túlsó felién mintha az a zöld, szecessziós ház állt volna ... „egy közép-európai nagyváros főterén”* — kattan be agyába az ezeréves emlék. „A hatodik vágányról tíz perc múlva indul a Balt-Orient Expressz.” Jól vagyok — pillantott a levél utolsó mondatára. Most innen elmozdulok . . . megemelem a sarkamat, karomat kissé előrelendítem, a levelet erősen szorítom, és megdöntőm a törzsemet, az eredmény nem marad el, már több, mint egy centimétert haladtam ... jól vagyok. Ez a cselekvés szükségszerű, következésképp erkölcsös, különösebb indokot, magyarázatot sem kell keresni rá... nem magántermészetű szabadosság, nem a felszín, a látszat változatosságát kikényszerítő erő, nem menekülés, nem a bizonytalanság leplezése .. . ezt kell tennem! A virágos emberhez lépett. A zörgő celofán mögül áttekintő szempár gyanút fogott- A becsomagolt szegfűk pajzsa mögé bújva eleve védekezett, kicsit remegett a kezében a csokor, mint aki nem tudja kiszámítani a rá váró ütés, kérés erejét, irányát, félelmében résnyire húzta össze a szemét, és mielőtt megláthatta volna a levelet, máris ellenszegült: — nem lesz rá időnk ... nekünk -ilyenekre nincs időnk ■..! Az egész testével tiltakozott... úgy buggyant ki belőle a tiltakozás, -mint -a felmetszett torkú állatból a vér ... ilyenekre nincs időnk — ismételte többször, és a nyakához kapkodott. „A hatodik vágányról kilenc perc múlva indul a Balt-Orient Expressz.” Taktikát választott. Kikotorta a jövő heti ebédjegyekre félretett pénzét a gázálarc-tarisznyából, és a levélhez fogta a százast. Egy zsírosán fénylő, kopasz embert vett célba, -aki kétpofára tömte magába a mustáros kolbászt, hatalmas csuklások között gurgurázta le a torkán a sört, és vaskos ujj-ai, mint a polipok tapogató csápjai, turkáltak az álló büfé pultjára dobott fehér vekniben. A százas 'láttán kifröccsent a nyála, hájas tokája iböhúzódott a gégéje alá, s nagyon mélyről, a zsigerei legeldugottabb rejtekedből ibüffentette maga elé gyomorsavas utálatát: Ennyiért?! Na, ne röhögtessen ki, uram ... s ámuló, golyvás tekintetéből üvöltött^ komolyan -gondoljaZavarában úgy tett, mintha nem is környékezte volna -meg a húsevő dzsungelnövényt, és a százasból rendelt egy sört... a visszajáró pénznek nem volt hangja. Legyőzhetjük -magunkban -a gonoszt? — kortyolgatta magába a sörrel együtt a kérdést, s megingott... talán -a bűn kéje őt is elragadja egyszer, amit kétpofára töm majd magába, mint a kopasz polip ujjaival a kenyeret. „A hatodik vágányról nyolc perc múlva indul a Balt-Orient Expressz.” Hó szállingózott a csarnokban. Szép lassan ereszkedtek le a pelyhek a távvezetékek között.. . nem olvadt el, nem illantak semmivé, hanem módszeres alapossággal gyűltek a sínek között, a peronokon, a pavilonok mellett, a a padokon, s ebben a hóesésben magányosan ácsorgott egy öregasszony, mint egy síkságon görcsösöóő akácfa. Vászonba burkolt kosara a vállába kapaszkodott, a nehéz súly alatt fonnyadt karj-a, mint egy varjú átlőtt -szárnya- Kendője sátrából szentkép-nyugalommal nézett maga elé, is ügyetlenül babrálta a kezébe tolakodó görbebotját, ami láthatóan meg -akar-t szabadulni tőle, akár egy kiszáradt fától a friss hajtás. Főhajtással állt meg ólőtte... ahogy felényújtortta a levelet, az az érzése támadt, mintha ki 'akarná rabolni, meg akarná lopni. Az öregasszony félén! 546
