Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Szkárosi Endre: Positiones elaborandae (Bertrand Russell beszélgetése Szkárosi Endrével)
közegekkel konvergáló felületein, amelyek ugyan változó intenzitással, de mindig is léteztek (csakhogy az írásbeliségre koncentráló irodalomtörténet keveset tett értékeik feltárásáért és megőrzéséért), nos, ezeken a határterületeken az utóbbi két évtizedben a szokásosnál erőteljesebb mozgások jelentkeztek, aminek különben nyilvánvalóak a technikai és művelődéstörténeti okai (média, rock-kultúra stb.). Ezt elő- rebocsátva le kell szögeznem, hogy természetesen teljességgel felkészületlen és alkalmatlan vagyok arra, hogy egy olyan kiterjedt történelmi-kulturális jelenségnek, amilyen az irodalom, a folytonos mozgását, változásait bemérjem és minősítsem, akár csak a jelenre nézve is; legalábbis kimerítően, átfogóan képtelenség ezt megtenni. A változás egy szegmentumáról viszont szívesen beszélek, arról a változásról, amely engem is kiválaszt, hiszen erről személyes tapasztalatom is van. Mint bizonyára tudod, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején egy jelentős avantgarde-amatőr, experimentális művészeti mozgás zajlott le nálunk, elsősorban a képzőművészetek, a színház és a zene, sőt a film területén is. Érdekes módon ez a mozgás az irodalom területét akkor jóformán teljességgel elkerülte. Úgy látszik, az irodalom akkor még nem volt elég nyitott, nem volt elég befogadóképes. Ezzel a művészeti mozgással kapcsolatban elég, ha a kreatív amatőr színházi tevékenység fellendülésére és eredményeire gondolsz (Halász Péterék, Najmányiék, a miskolci Manézs, Orfeo, Brobo stb.), vagy Galántai Györgynek a magyar művelődéstörténetből kitörölhetetlen balatonboglári kápolnatárlatára, amely ennek a bontakozó új kultúrának talán egyetlen saját intézményévé vált: itt találkoztak a képzőművészeti kiállítások és akciók, a zene és az experimentális színházi előadások. Gondolhatsz továbbá a performance-kultúra kibontakozására, a happeningekre, vagy az avantgarde kiállítástechnika felvirágzására. Akkor ez a felvirágozni kezdő kultúra intézményesedül nem tudott, tehát szubkultúra maradt, akként is elvékonyult az ellenszélben, tapasztalata azonban maradandóan áthatotta a nagykultúrának erre alkalmas részét és az akkor eszmélkedők gondolkodását. Kérdés: Ez a művészeti mozgás nyilván adott társadalmi környezetben zajlott. Válasz: Természetesen. A magyar társadalom akkor nyíló periódusát élte (volt honnan nyitni), a kultúrába is sok friss erő áramlott be itthonról és külföldről egyaránt. Művelődéstörténetileg, de merem mondani, hogy társadalmilag is, meghatározó volt a beatkultúra beáramlása, amely akkor a kultúrát közvetlenül kevésbé hatotta át, annál inkább a társadalmi gyakorlatot: elsősorban életforma-alakító tényezővé vált; ezért is gyökerezett meg mélyen ez a hatás, és maradt kitörölhetetlen tapasztalat. A hosszú haj és az öltözködés létjogának a kivívása, az életszokások átalakulása (bulizás, klubokba járás), a mindennapi létszféra autonómiájának tágítása társadalom- történeti jelentőséggel bír. Magának a beatzenének a térhódítása néhány évvel meg is előzte ezt a bizonyos experimentális művészeti fellendülést. Nos, az akkor változó társadalmi környezetben eszmélkedő emberek az elmúlt években jutottak kreatív korukba, és az ő társadalmi másságuk másfajta művészet- és irodalomfelfogást indukál. Mintha az akkori változások csak ma éreztetnék igazán a hatásukat a kultúra területén. Közben azonban lefutott és hatott egy újabb szubkulturális hullám is: ez a punk és az újhullám kategóriáival jelezhető. Ezt az élesztőt bemérni kevesebb biztonsággal merem: valószínű, hogy életforma-alakító hatása a most eszmélkedőkre nagyobb, a mi generációnk már inkább kulturális formakincsként asszimilálja, ha akarja-tudja. Az viszont tény, hogy ez az újabb hullám még inkább felfokozta a kultúra átformálása iránti igényt. Pontosabban a kultúrális intézményrendszer átformálása iránti igényt, hiszen a tág értelemben vett kultúrának ezek az áramlatok már részei. Tehát növekszik a feszültség a kultúra valós állapota és a kultúrát közvetítő intézményrendszer között. Kérdés: Érzékeli-e ezt az irodalom? Képes-e követni az irodalomszemlélet ezeket a szerinted megindult változásokat? Válasz: Ügy tetszik, kevéssé érzékeli. Pontosabban bizonyos fokig érzékeli, de még nem tudatosította. Hogy érzékeli, az abból az ingerültségből és reflexes elutasításból 48
