Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Csiki László: Éjféli taxi (vers)

Kinek fia nincsen, bátrabban hazudhat, az özvegy magát szép reménnyel csalja — önmagáinak fest az égre földiét, birkanyáját legelteti rajta Árpád apánk maradék magyarja.

(Na most! A szóra-bírtak!

Akikből kiverni se kell.

Párnába sírva is hírt ad,

ki lefekszik mindenkivel.)

V.

Semmim nincsen, csak egyetlen hazám, a vérem, mi szétfolyt héthaitáron: Nyugaton tó, Keleten iskola, itt szellem, ott pedig egy várrom — népem nincsen, csupáncsak magányos, anyanyelvből szakasztott barátom.

Beszélni kéne nékik, verhetetlen, míg bíborunk torokból kiszakad, és elborítja a nemes okádék világszerte a reklátmifalakat.

Ha kiszívták már véred, s nincs elég, állj oda a f alhoz temagad;

takard el a teljes kínálatot, född be testtel, ami még hiányzik: föld, jó szó, józanul! értelem, a fedőszínek alól mégiscsak kilátszik, tégla vörösen szívedig világít az összes világi, nemzeti hiánycikk.

Én semmit nem hiszek, én tudok csupán, lőtt sebek távcsövén át néztem, úgy tanultam meg idegen népeket, s a fél földet, mélyen és egészen: kiáltó részek, ordító hiányok — beheggedt a szájam, mindhiába tépem.

De te, ki velünk zúgsz át a városon, de te, ki egy rezekált ország degesz bemdőjében emészted magad, vérző gyomrodból hogyha földadognád — de ha szólnál: a látvány hazug, szemekbe szöknek mindenütt a morzsák,

s az egész szótalan, még csak nem is néma, hallgatózik, vagy csak magára hallgat. . . Láttam én már nyelvtépett rokont és hallgatva hajlító hatalmat —

Üvölts hát, ne csak láss és látsszál, hanem a vér a szájadba alvad.

540