Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - P(ete) Gy(örgy): "Üljük körül az asztalt"
„Üljük körül az asztalt” Niaigy örömmel vállalkoztunk Csengey Dénes és Balassa Péter őszinte, szenvedélyes és mélységekig (hatoló levélváltásénak a közreadására, ime,rt — sajnos — megritkultak az utóbbi időben az 'efféle régivágású, az 'ellenfélben nem ellenséget kereső, a más véleményének tisztességét eleve kétségbe nem vonó, sőt annak okait, motívumait érdeklődéssel kutató szellemi párbajok. Ügy hiszem, .aki elolvasta e személyes hangú confessiókat, vívódó-töprengő helyzetelemzéseket, abban nem maradhat kétség afelől, hogy mindkettőjüket a valódi megértés-megértetés szándéka, pátosza hatja át, felelősségteljesen képviselik véleményüket, akarják a konszenzust, a konstruktív (szellemi kibontakozást. Ez a tény pedig azért is örömmel tölthet el bennünket, meri meggyőződéssel hisszük, hogy válságba jutott szellemidrodalmi életünk megújulása szempontjából a 'kölcsönös megértésnek, vagy legalább az erre való őszinte törekvésnek — divatos kifejezéssel élve — „nincs ésszerű alternatívája”. Még akkor is ezit kell mondanunk, ha tagadhatatlan, hogy mind a leifűtött lindulat retorikus pátosza, mind a túlérzékenység rajta hagyták nyomukat a szövegeken, s ez nemegyszer túlzó általánosításokat, kellően nem disztingvált minősítéseket eredményezett. De még ezek az aránytévesztések, leegyszerűsítések, — amelyeket részben a vitapartnerek kölcsönösen bírálat tárgyává is tesznek — sem térítik el a pengéket. A lényegi fontos kérdések: a vélt vagy valóságos választóvonalak mibenléte, egyén és közösség viszonya, nemzet, szabadság, demokrácia, az írástudó mai felelőssége adják a levelek tartalmát. És az is meggyőződésünk, hogy csak eme alapkérdések tisztázása nyithat utat az összekuszálódott szellemi .erővonalak összerendezéséhez, csak ebben az irányban lehet előrehaladni, eljutni az értelmes konszenzushoz. Az Elet és Irodalom, az Űj Tükör, a Kritika vitái eléggé jól megmutatták, hogy a különféle indulatok, érzékenységek milyen mélyen megosztják mai szellemi életünket, üdvözölni kell tehát, hogy a szakma nyilvánossága előtt kísérlet történik az árkok betemetésére is. Ennek alapfeltétele, hogy a vitapartnerek kibeszélhessék magukat, vállalhassák véleményüket, tévedéseikkel együtt. Márcsak azért is, mert ezúttal — végre — Balassa és Csengey személyében nemcsak két formátumos szellem lép iaz irodalmi nyilvánosság elé, hanem személyükben két olyan nemzedék .reprezentánsa, mely nemzedékek már a jelen, de még- inkább a jövő szempontjából döntő súlyúak irodalmukban. A (közeljövőben — úgy hiszem — egyre jobban tudatosodni fog a (kritikában és (az irodalmi életben, hogy nem lehet tovább a régi módon hierarcbizálná irodalmunkat. A nagy fák árnyékában rejtőző fiatalabb ‘irodalom a maga tehetsége szer,inti nagyságra nőtt, a maga természete szer,int rendeződött s most, mikor az eső és a fény — a védő-lefojtó nagy fák kidőlvén — szabadon ér mindenkit, az új minőségek viharos gyorsasággal láthatóvá válnak. .Csak jelzésként: Rjatkó József István-drámája, Bella István új hosz- szúversei, Esterházy és Nádas briliáns prózaművészete újabb (irodalmunk markáns, irány jelölő teljesítményei. Egyre hangsúlyosabb Ágh István, Marsall László, Varga Imre, Zalán Tibor, Császár István, Simonffy András, Krasznahorkái .László és más nemzedéktársaik jelenléte, hatása. Mindez természetesen nem kérdőjelezi meg, sőt feltételezi a szoros kapcsolódást a jelen „faóriásaihoz”: Weöre&hez, Mészölyhöz, Nemes Nagy Ágneshez, Csoórihoz, Osurkához stb. S nemcsak a szépirodalom, hanem a kritika is kitermelt újna^érzékeny szemű irodalmárokat, polihisztorokat, programot adni képes személyiségeket. Elég Balassa Péter, Kulcsár Szabó Ernő, Göröm- bei András, Radnóti Sándor, Kis Pintér Imre, Bojtár Endre, Kiss Gy. Csaba nevét említeni. Ügy látszik, megérett az idő, hogy ez a legalább három nemzedékinyi „derék- . had” megszólaljon, vállalja önmagát és vegye számba a feladatot, amit számára a jelen helyzet kijelöl. 505
