Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - P(ete) Gy(örgy): "Üljük körül az asztalt"

Történelmünk érzékeny pontjához érkeztünk. A tét óriási: egész szenvedelme« (történelműink kiikínlódoitt eredményeire támaszkodva (vállalkozni tud-unk-e minőségi megújulásra — bármely áron! —, vagy rövidlátásunk, tétovaságunk büntetéseként alacsonyabb szintre zuhanunk? Ma ismét iboirzongh-atunk Adyvtal:

„S aki kihull, megérdemelte Az ocsut az idő nem szánja.”

Ijesztően „nincs idő”. Senki sem háríthatja el magától a felelősséget, hogy mit tett, vagy nem tett a nemzet demokratikus megújulása érdekében. S ebben a politika felelőssége mellett a civil felelőssége sem kisebb, legkevésbé a szellem embereié. Szellemi életünk válságban van — mondjuk. Az ország helyzete válságos, mondja a politika. Ez mind igaz, de nem iá teljes igazság. Ügy véljük, közgondolkodásunkban egyszerre vannak jelen bíztató és kétségbeejtő jelek, jelenségek. Nem akarunk hinni sem abban, hogy a „szerves nemzeti lét” szétzüllik, bármennyire áthat bennünket is a jogos 'féltés és [aggodalom, sem abban, hogy valóban ibeköszöntött a „szellemi -Bejrut” korszaka, hiszem ezt éppen ie nyilvános levélváltás létével cáfolja! De tény, hogy valódi konszenzusra Ikellene jutni, s minden értelmes párbeszéd előfeltétele a személyeskedő [indulatok, ellenérzések ifélresöprése, iá valódi, elvi álláspontok megfogalmazása, a fogalmak pontos diefimiálása, hogy fantomok és félreértések helyébe világos tények lépjienek; laz elválasztó és összekötő vonalak, eszmék, meggyőződések, ne pedig személyek, vagy klikkek érdekei mentén húzódjanak.

Tudomásul kell venni, hogy minden bírálat öncélú, ihia nem társul a helyzeten jobbítani akaró szándékkal, ha az irodaiam belső [megosztottság miatt, a porta fca- karítatlansága miatt, nem képes a maga végiggondolt programja alapján részt vállalni a megújulási folyamatban. Hiba volna elfeledkezni arról, hogy értelmes, gyors és radikális változásokat akar, a jobb lehetőségek felé törekszik tudatosan-öntu- datlanul a magyar társadalom, a magyar szellemi élet döntő [többsége, tudósok, szakemberek, írók, sőt — horribile dictu! — a politikai döntéshozók legjobbjai is. Méltatlan lenne, ha nem volna erre erő irodalmi közéletünkben, hia nem volnánk képesek a „nemzeti okosság” jegyében, („nyílt szív, födeflen arc”) félretenni a pr-esztizsügyeket, partikuláris szempontokat [és — tolerálva laz értékek különbözőségét — megteremteni újrla a cselekvőképes egységet.

Ismét kísért körös-körül sok „meg nem gondolt gondolat”. Indulat helyett hideg ésszel, Széchenyi Iistrván-i felelősséggel kell felmérnünk Közép-Kiélet-Európaiságunk követelményeit, nem felejthetjük, hogy mi forog kockán, hogy milyen esélyek nyílnak, nyílhatnak meg előttünk, ha nem tévesztünk.

Nem óhajtunk vitát nyitni a -Csen-gey—Bialassa levélváltás Ikapcsán. örömmel adtuk közre, s [talán nem [szerénytelenség részünkről, ha abba a fénybe, hogy ia vitázó felek az Életünket választották párbajsegédjüknek, follyóinatunk szellemiségének némi megbecsülését is beleláthatjuk. Helyt adunk azonban, akár e levélváltáshoz kapcsolódóan is, minden olyan felelős megnyilatkozásnak, lamely szellemi közéletünk neuralgikus pontjaival a tisztázás-jobbítás szándékával foglalkozik, amely az írástudó mai felelősségét, irodalmunk, irodalmi életünk méltóságát 'érintő kérdésekben a kibontakozás esélyeit növelve állást foglal.

Kassák centenáriumot ünnepelünk. Az ő -etikai -szigora, kértelhetetlensége, mindig konstruktív -szellemisége legyen memento. „Üljük körül az asztalt”, -beszéljük meg a dolgainkat. Végtére Is: ^idehaza vagyunk, ráérünk”.

P. Gy.

506