Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Csengey Dénes: A kétségbeesés méltósága. Levél Balassa Péternek
CSENGEY DÉNES A kétségbeesés méltósága LEVÉL BALASSA PÉTERNEK Kedves Barátom, nehéz a beszédhelyzet. Kétszer szitált liszt minden mondatunk. Szavaink válogatottja van a pályán, és egy ilyen nemzeti tizenegy mindig hitvány a kifejezés erejében, nemosak az egész mezőnyhöz, de akár egy futó szeszély hozta összeállításhoz képest is. De ennél többről van szó. Rasz- kolnyikovi idők járnak és vadítanak. Megszorított nyomorúságban élünk, gondolkodó székeink egérlyukká szűkült odvakban állnak, és ha kimozdulunk, falakhoz simulva, a kabáton is keresztüldudorodó baltával a szívünkben járunk. Mindenfelé csőid és magformálatlan ingerültség körülöttünk, ugrásra készen leselkedve az első artikulált mozdulatra, hogy rávesse magát, vagy csatlakozzék hozzá. Ha most megszólalsz, idegbeteg fantomok, félig gondolt ádáz gondolatok csonka és torz árnyékai azonnal kiragadnak összefüggéseid, szándékaid, vonzódásaid és határolódásaid közül. Ha mozdulsz, azonnal fantomok közé sorakozol, elnyomorodott árnyékok elmebeteg hadműveleteibe bonyolódsz. És ha nem mozdulsz? És ha hallgatsz? Akkor magadé és tieidé maradsz? Ne hidd! Mozdulatlanul is árnyékot vetsz, némaságod is szólam. Az egyszerűség kedvéért tekintsd a hatottakat. Nem tomyosul-e Németh László hatóságilag csonkolt árnya éppen követőinek útjába, egy olyan alku bábjaként, amelyet egész életműve megtagad? Nem lett-e az autonómiájára a finnyásságig kényes Kosztolányi a szabadságporciózó helyektől esedékes félrehúzódás követendő példája? Nem Illyés fantomja garantálja és mentegeti azokat a történelmi mulasztásokat a kisebbségvédelemben, amelyeket az élő Illyés már évekkel ezelőtt jóvátehetetlennek ítélt? Nem államosította-e Közóp-Európa brutálisan a nagy Wittgenstein-i mondatot: „Amiről nem lehet beszelni, arról hallgatni kell”? Hiába némák és mozdulatlanok örökre a boldogtalan halottak, azért csak itt bokáznak és szónokolnak a mai árnyékbábszínházban, amit úgy hívunk; szellemi élet. Így vannak a néma és mozdulatlan élők is. Körülményes idők járnak: ilyenkor mindenkit megítélnek a körülmények, aki nem próbál feléjük kerekedni. Ne gondold, Barátom, hogy az eddig mondottak egy körmönfont leckéz- tetési kísérlet tézisei. Tűnődések ezek csupán, amelyek bizonyára csakúgy találnak engem is, mint bárki mást. De hogy mégis e levél nyitányaként adódtak, valószínűleg nem véletlen. Évek óta forgolódik bennem a szándék, hogy megszólítsalak, eszmecserét, vitát kezdeményezzek veled irodalomról, szellemi életről, magyarságról, Európáról, arról a bonyolult hálóról, amelyben élünk és amelynek értelmet adni igyekszünk. És évek óta mindig elteszem holnapra ezt a szándékot. Hol azért, mert téged éppen megtámadott valaki, akihez nem kívánok csatlakozni, ahol azért, mert a levegőiben lebegő köd481
