Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - V. Tóth Károly: Regényes torzképünk, avagy a falra festett ellenség (esszé)
„a pusztán” telepedtek le, s mielőtt magúik is földművesekké lettek, különböző vidékeket próbáltak meghódítani. Csak miután ez nem sikerült, hatoltak be Erdélybe. A románok viszont mindig itt éltek, hiszen egyetlen monda vagy mese sem szól idetelepülés ükről. Arra a megjegyzésre, hogy „beszivárogtatok ide”, Ion frappáns választ talál: ezt is a Nincs kegyelem című könyvből vetted? Gyurinak azonban nincs érzéke a mondák és mesék iránt, kitalálásoknak tartja azokat. Ion egy igen figyelemreméltó mondattal reagál: „A mondák támaszaink voltak, ha nem lettek volna, mi se lennénk itt..; a mondák és a mesék beszélik el, ki kicsoda, és honnan jön (210. old.). Erdély nem tartozott soha Magyarországhoz, csak annak uralma alatt állt, ahogy Magyarország a törökök uralma alatt. Ami nem jelenti azt, hogy Magyarország a törököké, mint ahogy Erdély sem Magyarországé. A történelmi vitában Gyuri legyőzetik, a végén teljesen kifogy az érvekből. A politikai és erkölcsi ellentét magánéleti konfliktusokkal fonódik egybe: Ion elcsábítja Gyuri feleségét, Erzsikét, s ezt Gyuri nagyon jól tudja, de hagyja, sőt, némileg maga is hozzájárult összeboronálásukhoz, mert egyrészt lelkifurdalását kompenzálta ezzel (!), másrészt (és főképpen) ez jó ürügy lett volna Ion meggyilkolására, a világ előtt okként szolgált volna, hiszen az egész falu tudott róla. Erzsiké egyébként teljesen arctalan figura, személyisége még vázolva sincs. Mindenekelőtt azt tudjuk meg róla, hogy együttléteik Ion számára nagy élményt jelentenek, élete legcsodálatosabb nőjének tartja a nőstény értelmében, mégis — mint a vita során kiderül — többre tartja, mint Gyuri. Mindketten tudják, hogy halálos harc folyik közöttük, s érzik, hogy csak egyikük tér vissza a Hegyről. Gyuri, noha a dolgok tisztázása céljából bocsátkozik vallomásokba, fél, hogy a másik feljelenti, ha visszatérnek a faluba. De el van tökélve: megvédi magát, felkeresi „József urat”, akinek névjegykártyáját is bírja, az megmondja majd, mit kell tenni, elmennek „ahhoz az ismert rádióhoz”, „azok kongresszusaira”, „vagy ahova kell”, nyilván azzal a céllal, hogy nemzetiségi kérdést csináljanak az ügyből (121. old.). Arra is számít, hogy Ion megöli, mert egy románról minden rossz feltételezhető. Kísérti a gondolat, hogy végez a másikkal. Egy idő után megbánja, hogy „gyónt”, és bár szeretne megszabadulni múltbeli cselekedeteinek emlékétől, mégsem/ érzi magát bűnösnek senkivel szemben, s elkövetett kegyetlenségeit az akkori idők kegyetlenségével véli igazolhatónak. Időközönként hazudozik is, s azt hiszi, sikerül Iont átvernie. Végül már az foglalkoztatja, hogy a magyarok kell legyenek az urak Erdélyben, akárcsak hajdanán. Közben állandó kisebbrendűségi érzés gyötri társa szellemi és erkölcsi fölénye miatt. Ion nagy küzdelmet vív önmagával is. Igyekszik menteni a másikat, hiszen az is ember. De elborzad a véghezvitt kegyetlenségektől, s indulattal tölti el az a gondolat, hogy maga is csak a véletlen folytán nem lett áldozata Gyuri könyörtelen gyilkosságainak. A feljelentés gondolata benne is felvetődik, de elhessegeti, hiszen egyrészt még mindig akadnának pártfogói, másrészt maguk a román vezetők is elnézőbbek, engedékenyebbek a magyarokkal szemben, nehogy bárki megkérdőjelezhesse a jogegyenlőséget. így Gyuri minden bizonnyal büntetlenül megúszná. Bezzeg, ha ő követett volna ed bármit a magyarok ellen, akár egyetlen embert is megölt volna, a nyelvénél fogva akasztották volna fel, vagy meghurcolták volna „minden fórum és szervezet előtt”, mint háborús bűnöst, mint vasgárdistát, mintha nem a magyarok ülnének ártatlan nők és gyermekek sírhantjain (200. old.). így újra vissza-visszatér benne is Gyuri meggyilkolásának gondolata. Legjobban talán az háborítja fel, hogy aljas módon eltitkolta múltját, úgy élt közöttük, mint testvér, egyenlő jogokat élvezve. Követeli Gyuritól, hogy ha hozzákezdett, most már mondjon el mindent, mert „ez a minden vég nélküli”, hiszen csak az 1940-ben elkövetett cselekedeteiről szólt, az utána következő évekről nem hajlandó beszélni. Egy ízben egymásnak is esnek, s Iont csak a kutyája beavatkozása menti meg attól, hogy Gyuri meg ne fojtsa, akár az említett román öregembert. 457
