Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - V. Tóth Károly: Regényes torzképünk, avagy a falra festett ellenség (esszé)
Hitlert, mert nem volt képes elképzeléseit megvalósítani; ha rábízták volna, ő kétezer esztendőre rendet csinált volna ezen a tájon. A Gyuri által elmesélt dolgok oly mértékben megzavarják a Hegyet jól ismerő Iont, hogy eltévednek, s csak nehezen találnak vissza a jó útra egy sírhalomnál, amelyben egy magyar és egy román nyugszik, akik megölték egymást egy hagymáért. Az összetűzést a magyar kezdte, mert az — Ion szavaival szólva — természeténél fogva lobbanékonyabb, tüzesebb. (így lesz a temperamentum erkölcsi érték- kritériummá). Gyuri elmeséli, hogy meglátogatta őt egy újságíró, aki ,^magyar, egy a mieink közül”, s aki ma is Bukarestben él és dolgozik. Az illető helyeselte, hogy Gyuri egy román faluban telepedett le, mondván: „... hívj másokat is, hatoljatok be mindenüvé egész Erdélyben, mert Erdély a miénk, az volt, és az is lesz.” (47. old.). Múltbeli bűneit a könyv magyar főhőse előzőleg is meggyónta már. Először a rokonai falujában, ahova a kollektivizáláskor kiszállt „fentről” egy elvtárs („Zoltán”; valószínűleg a. biztonsági szolgálat tisztje), aki a románokkal keményebben, „könyörtelenebbül” (a könyv szerzőjének a kiemelése) bánt. Miután elmondott neki mindent, Zoltán kifejtette elméletét, mely szerint „... Mi, magyarok, most megtehetjük azt, amit az első világháború után nem tehettünk. Felhasználhatjuk — fel kell használnunk — a szocializmust és azokat a jogokat, melyek biztosítva vannak számunkra, hogy az örök és Nagy Magyarországért harcoljunk, hogy a hatalom minden területére rátegyük a kezünket itt Erdélyben, s majd az alkalmas pillanatban egyesüljünk az anyaországgal, mert mi itteniek és az ottaniak egy test és egy lélek vagyunk.” (50. old.). Második alkalommal egy román ügyésznek vallott, aki annak kapcsán jutott el hozzá, hogy a kemenoében elbújt, s azóta meglett emberré vált szlovák gyermek Csehszlovákia egyik sörözőjében felismerte, és egy üvegpalackkal megölte családja gyilkosát, miután az nagy hangon dicsekedett véres cselekedetével. Az emberséges ügyész a vallomás végén azt tanácsolja neki, menjen haza, és törődjön becsülettel a dolgaival, hiszen a párt és a kormány egyenlő jogokat biztosít minden állampolgárnak, nemzetiségétől függetlenül. Akik ezeket a jogokat élvezik, legyenek méltók rájuk, dolgozzanak és harcoljanak, és minél mélyebben temessék el a múltat, s mindazt, ami hozzá tartozott. A fentieket Gyuri meséli el Ionnak, de már előzőleg beismerte, hogy „ma, itt, a köztársaságban, nincs megkülönböztetés, a sovinizmust és a gyűlöletet törvény bünteti!...” (14. old.). A múlt miatti .bizonyos fokú lelkifurdalását érzékeltetve ugyancsak az ő szájába adja a szerző: „Mondd meg nekem gyorsan és őszintén, mit gondolsz, ilyen lennék én, amilyen vagyok, ha nem Magyarországon születtem volna, ha nem jöttem volna ide, ebbe az átkozott Erdélybe, a mi magyar hadseregeinkkel, pontosabban Horthy hadseregeivel?” (97. old.). A szóviadalban Gyuni azt firtatja, hogy vajon Ion nem követettbe el semmilyen bűnt a második világháborúban? A válasz: más embert ölni a háborúban, és más békés viszonyok között, hiszen a román hadsereg puskalövés nélkül vonult visz- sza az Észak-Erdólybe érkező magyar csapatok elől. Két ízben — futólag — felvetődik a Maniu-gárdák cselekedeteinek a kérdése is. Ion válasza: hagyd a gárdákat, beszélj inkább arról, amit ti csináltatok. A második alkalommal leszögezi, hogy a gárdáknak idejében szárnyukat szegték (arról nincs szó: kik és hogyan?), és .azok nem is követtek el „sok gyalázatosságot” (152. old.). Ezzel a periódussal kapcsolatban Gyuri beismeri: ......ott, Észak-Erdélyben, e gy ideig frontközigazgatás volt!... És ez idő alatt számotokra, románok számára tiltott volt a bűnösöket és a bűnöket felkutatni!...” (144. old.). Kölcsönösen egymást vádolják Nagy-Magyarország, illetve Nagy-Románia vágyálmával, de az utóbbi természetesen alaptalan, hiszen a románok sohasem törekedtek mások területeinek meghódítására, ahogy a magyarok tették Észak-Erdély „elfoglalásakor”. Ion kioktatja Gyurit a történelemről, noha dokumentált ismereteik egyikőjük- nek sincsenek. De Ion tudja, hogy a magyarok más vidékekről jöttek, és végül 456
