Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - V. Tóth Károly: Regényes torzképünk, avagy a falra festett ellenség (esszé)
V. TÓTH KÁROLY Regényes torzképünk AVAGY A FALRA FESTETT ELLENSÉG Ion Läncränjant a mai román irodalom 1977-es kiadású kislexikona (Dicfionar de literaturá romána contemporaná. Albatros Kiadó, Bukarest) még nem ismeri. Csillaga 1982 tavaszán jött fel a Cuvint despre Transilvania (Vallomás Erdélyről) című „esszé”-kötetével, mely a román 'könyvkiadásban nem először (és semmiképpen nem utoljára), de az addigiakhoz viszonyítva legkiélezettebb formában fogalmazta meg enyhén szólva különös véleményét mind az erdélyi, mind a magyarországi magyarokról, nem feledkezve meg természetesen a világ más tájain élőkről sem. Újabb sikerkönyve, a Forró ősz (Toamná fierbinte. Katonai Kiadó, Bukarest, 1986), ugyancsak ezt a témát dolgozza fel regényes formában. A műnek két főhőse van: Ion, a becsületes román paraszt, és Gyuri, a magyar paraszt, akinek jellemét fokozatosan ismerjük meg az események folyamán. Ion erdélyi őslakos, Gyuri eredetileg szintén Erdélyből származik, de „a pusztán” született, a Tisza mellett, ahol ősei hajdan először telepedtek meg, s csak 1940-ben tér vissza a horthysta csapatokkal Észák-Erdélynek a bécsi döntést követő „elfoglalása” alkalmával. Gyuri és Ion azzal a feladattal indulnak a Hegyre, hogy az esztenáról levigyék az állatokat a faluba, ahol az előbbi és felesége az egyedüli magyar lakosok. Útközben megállnak a szintén becsületes erdésznél (Calae), s Gyuri jellemének ösz- szetevői közül itt jelentkezik az első: !a gyanakvás. Nehezen szánja rá magát, hogy tőlük távolabb menve vizeljen, mert úgy hiszi, bogy a másik kettő rögtön róla kezd majd beszélni. „A mieink is ugyanígy tesznek, gondolta ő, a románról beszélnek, ha ők ketten vannak, az pedig egyedül... Róla beszélnek, ha arrébb megy ... Pletykálnak és suttognak...” (16. old.; a pontok az eredeti szövegből származnak, vagyis nem kihagyást jelölnek.) Megnyugszik, mikor visszatérve hallja, hogy Ion kutyájáról folyik a szó. Továbbindulásuk után Gyuri folytatja az útközben már előzőleg megkezdett gyónását. E „gyónás” előzményei: Gyuri 1940-ben osztagával számos gyilkosságot és kegyetlenséget követett el Észak-Erdélyben. Ion is azok között volt, akiket egy ízben a folyó partján lelőttek, de ő csak a vállán sebesült meg. Gyuri látta is, amint a folyóba zuhanása után a part felé igyekezett, de éppen iákkor elege volt a vérből, s nem szólt róla parancsnokénak. Így Ion román lakosok segítségével, veszélyek közepette át tudott szökni Dél-Erdélybe, s ily módon vált lehetővé, hogy hosszú évek múlva találkozzanak a Gyuri számára valójában rejtekhelyként szolgáló faluban. Midőn Ion egy alkalommal elmesélte a vele történteket, Gyuri úgy érezte, hogy a másik mindent tud róla. Hogy eltüntesse cselekedeteinek tanúját, többször meg akarta ölni Iont, de nem tette. A helyzet oly nyomasztó volt számára, hogy elhatározta, mindent tisztáz, s elmondja múltját, nem utolsó sorban azért, hogy kikémlelje, Ion mennyire ismeri azt. (sic!) Magányos útjukon, melyen csak Ion kutyája s egy szamár kísérte őket, a halál atmoszférájával átitatottt, indulatokkal és feszültségekkel teli párbeszédük során megismerkedünk Gyuri hajdani véres cselekedeteivel. Elmondja, hogy a bevonuláskor a „könyörtelenül”, a „nincs kegyelem” volt a jelszavuk, s az író oly mondatokat ad a szájába, melyek szerint a hasonló című könyv (szerzőjének, Dücső Csabának a neve csak a Vallomás Erdélyről című kö454
