Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Varga Imre: Álmoskönyv (prózaversek)
VARGA IMRE Álmoskönyv (Részletek) V. Egy erdei tisztás peremén fölizzanak a fák és át'tunnék középkori kis épületekké, a lejtős térségen vásári sokadaiom, jelmezes alakzatok, egy asz- szony, anyám, de mégsem ő, mégsem, mert szőke a haja, mert kacér és tüll a ruhája, lepkefogó hálóval ácsorog a lövöldésbódé mellett, denevérek suhannak cincogva felettük, az asszony fölemeli a hálót, csapkod vele, de nem fog semmit, mert a csücske szakadt, átrebbennek rajta az éjszakai lepkék, denevérek, és elindulunk, megérkezek egy rozoga épülethez, vénasszony kémlel elő a piciny, nádból font portásfülkéből, kérdezem ez-e a denevérek háza, nem erre indultál, mondja, s már csupán egy zöld mohácsomé az arca helyén, belépek, elhagyott csűr, üres falusi pajta, félhomály, emberek hevernek arccal a tetőzet felé, apám, anyám és rokonaim is köztük, de az arcuk nem az övék, idegenek, de ismerem őket, köszönnék megörülve, ám szemrehányó tekintetükből észreveszem, nyitva feledtem a sövényből font ajtót, behúzom és lefekszem én is közéjük, meg kell várni, míg odakint lehull a hó s akkor majd felgyújtjuk a házat, mondják, és elpusztulnak, meglásd, mind egy szálig, hanyatt fekszem, most a mennyezetgerendákon sötét fürtökben lógnak, egy elemlámpa kihúny valahol közelemben, heverek még egy évig és vizelnem kell, föltápászkodom, újra fénysugár föl, fölfelé, mintha valaki csak az éb- redezésemre várt volna, még tömérdekebb tömeg bőregér mint volt amikor ideértem, már a falakon is zsizsegnek feketén, azt gondolom, lassan leérnek hozzánk, a padozatig, s ránk telepszenek, kúszok (kifelé és egy másik szobába jutok, majd újabb szobák és termek, ezt már ‘két lábon tapasztalva, bútorok és réges-régi eszközök, festett ágy, nyoszolya, padok, padszékek, dagasztó- teknők, újabb szoba, derékaljak, vánkosok, páros-fehér csíkos huzatú lazsna- kok, csergék, abroszok, újabb szoba, szőnyegek, tepsik, ónkupák, poharak, vasnyársak, ón tálaik, gyertyatar tök, a szomszéd szobába futva, más terembe futva, cserépkályha, sóőrlő, üstláb, parázsvonó, bélyegzővasak, nyergek, újabb szobába futva, bődön, sajtár, cseber, fatányérok, vajköpülők, padszék, fonott kasok, katlanok, sziták, pálinkafőzőüst spirál alakú rézcsővel, lőcsök, sarag- lyák taligakerekek, nyírfaseprűf-iókakmozsárüvegkancsóasztalkendő, most már forognak a levegőiben, hánytorognak, befekszem gyorsan az egyik ágyba, varangyszerű vénasszonyt est érint, fölugrok, undor hajt tovább, tovább, hosz- szú folyosóról lepörgő kamrák, termek, szobák, púposra vetett ágyak, ajtófélfák üresen végtelenbe futó folyosómon, egyik zsúfolt teremben faragott asztalon magnetofon, valaki elébem, kigombolja a sliccét, előveszi a fekete mikrofont, markolja, visít, üvölt, ejakulál, s ekkor TŰŰŰÜÜZ VAN!!!!!! tűűűűűz van!!!! megfordulok, futnék visszafelé, ám végülis az eredeti irányba, ellenkezőleg, így akartam, és most a fali oltókészüléket csapzottan kormosán leemelném, az egyik szuszék fölötti falról megszólal a mikrofonos fiú kétdimenziósán, ugyan már, haver, ne röhögtess, most rajzanak a vörös denevérek. 442
