Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Pomogáts Béla: Magyar és Műhely. A 25 éves Magyar Műhelyről - az Életünk avantgarde-vitája ürügyén

széljiik Csíkban, Borsodban, Nyugaton, a Kis-Alföldön és Budapesten — ugyanazt a Sylvester Jánost és Nemes Nagy Ágnest idézzük valamennyien — (...) — él magyar író Erdélyben, Londonban, Amerikában is — sőt élesebbre köszörülve: jelentős írók élnek az ország határain kívül, egyesek magyar, mások idegen nyelvű környezetben — magyar író marad mindaddig valamennyi —, amíg a magyar nyelv alkotói szintű formálása írói gondjai közé tartozik —, ameddig könyve a magyar irodalom láncolatába, a magyar irodalmat kitevő művek sorába ékelődik —, de tévedés ne essék! a magyar nyelvű irodaiam súlypontja Magyarországon van —, a tulajdonképpeni magyar irodalom folytonossága — ez nem hit kérdése — ez tényállás.”

Kissé talán hosszasan idéztem, s nem is követtem mindig híven az avantgarde tipográfiával szedett szöveg külső megjelenését, a lényeg azonban az egyetemes magyar irodalom kereteinek és fogalmának elfogadásában, sőt e fogalom minél kö - vetkezetesebb érvényesülésének sürgetésében rejlik. Mégis hogyan jelennek meg akkor azok a nyilvánvaló különbségek, amelyek a hazai, a kisebbségi és a nyugati magyar irodalmi kultúrák között tapasztalhatók? A végbement történeti-művelődéstörténeti folyamatok ugyanis kétségtelenül olyan többközpontú magyar irodalmat alakítottak ki, amelynek csak egyik, noha mindenképpen a legerősebb ága a magyarországi irodalom. A magyar nemzeti irodalom ennek következtében sajátos irodalmi „respublicára” hasonlít, és ebben a „köztársaságban” a hazai irodalom mellett el nem hanyagolható szerepe van mind a kisebbségben, mind a szétszóródásban élő magyar irodalmaiknak. Ennek az irodalmi „respublicának” az egység és a különbözés a lényegi tulajdonságai: egység az irodalom „ontológiai” — nyelvi, etnikai, történelmi és kulturális — sajátosságaiban, a magyar irodalom történetileg kialakult értékrendjének vállalásában és megőrzésében, ugyanakkor különbözés a területileg elhatárolható magyar irodalmak munkájának és fejlődésének társadalmi feltételeiben, konkrét tennivalóiban. Ha az irodalmat Roland Barthes-hoz hasonlóan egyrészt úgy tekintjük, mint „intézmények” történeti és szociológiai, másrészt mint „művek” ontológiai és esztétikai rendszerét, egy magyar rész-irodalom elhelyezése is kettős lehet: mint „intézmény” a maga különleges helyzetének megfelelően működik, bizonyos autonómiára törekszik, mint „művek” rendszere pedig az egyetemes magyar irodalom szerves részét alkotja, a magyar nemzeti irodalom fejlődéstörténetének keretébe tartozik. Vonatkozik ez a kisebbségi sorban és a diaszpórában élő magyar irodalmakra egyaránt, és vonatkozik persze a Magyar Műhelyre is, amelynek természetesen át lehet — és egyszer irodalomtörténeti eszközökkel át is kellene — tekinteni az „intézményi” történetét, de amely a „művek” rendszerén belül ahhoz az irányzati rendhez, tudniillik a magyar avantgarde-hoz tartozik, amelyet olyan írók jelölnek meg, mint Kassák Lajos, Barta Sándor, Tamkó Sirató Károly, Palasovszky Ödön, Kállai Ernő, Szentkúthy Miklós és sokan mások, illetve olyan intézmények, mint A Tett, a Ma, a Dokumentum, az újvidéki Üj Symposion, az egykori Mozgó Világ, az amerikai Arkánum, a kolozsvári Echinox.

Az már a modem magyar irodalom szerencsétlen alakulásának a következménye, hogy a párizsi folyóiratnak szinte újra kellett kezdenie az avantgarde irodalmi és művészeti fejlődés kívülről minduntalan megszakított folyamatát, mint ahogyan az a tény is a természetes szellemi folyamatok nehéz történelmi körülményeit minősíti, hogy a magyar avantgarde-nak története során több alkalommal is idegenben, emigrációban kellett megőriznie a maga folyamatosságát, vagy éppen elölről kezdenie az egyszer már befejezettnek tekintett szellemi alapozást. És itt közbe- vetőleg szabadjon előhozakodnom egy első pillantásra személyesnek tetsző, valójában talán mégis közügyi jelentőségű adalékkal. Tíz esztendővel ezelőtt túlságosan korán eltávozott barátom és kollégám, Béládi Miklós társaságában összeállítottunk egy terjedelmes, mintegy ötven íves szövegválogatást a magyar irodalmi avantgarde kiáltványaiból, programnyilatkozataiból és vitacikkeiből, a kötetet beadtuk a Magvető kiadónak, ahol szerződést kötöttek velünk, lektorálták az anyagot, majd néhány kisebb kiigazítás, pótlás elvégzésére kértek fel bennünket, amit mi természetesen haladéktalanul elvégeztünk. A gyűjtemény szerepelt is a kiadó 1980-as tervében, s

434