Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet)
Aztán hozzálépett, félrenézve, sok undorral hegyes orra körül, megragadta a zöld nadrágot, nagyot rántott rajta, azzal a biztos tudattal, hogy valami különös őrülttel van dolga. A nadrág azonban kiszökkent szorításából s Dániel azt is világosan látta, hogy mellbelökte a misszet. Ez visszatántorodott, elvesztette biztonságát, még egy ferde pillantást vetett az ismeretlen hiányos fehérneműjére, aztán bezáródott mögötte az ajtó. A zilálthajú elvágódott. Feje hangosat koppant a padlón, följajdult: — Ne hagyjanak!... Megöl a nadrágom... Megööööl! — vonította, szeme kifordult. Dániel, s még két férfi odaugrott s lerántották a nadrágot róla. Fölemelték, bevitték szobájába, lefektették s mikor kijöttek, nem tudták, kacagjanak vagy sírjanak, tanácstalanul néztek össze. Nem maradt idejük a talány megfejtésére. Kivágódott egy ajtó, szakállas úr rohant elő, egyik kezében furkós, a másikban csüggedt nadrág. A furkóssail a nadrágot ütötte, ez mintha menekülni akarna, magával vonszolta a szakállast, fejvesztetten porzott, slicce fájdalmasan eltorzult s valami panaszos hangot adott ki. Egy hatalmas ütés után vonagló, kínos mozdulattal kifordult s elterült, mint egy rongy. Egyszerre innen is, onnan is üvöltések fúrtak a levegőbe. Az ajtók őrült tempóban csattogtak, mintha gépfegyverek tüzelnének. Emberek futkostak hiányosan öltözve, nadrágjuk a nyomukban. Vagy a nadrág menekült, az ember üldözte. A szobalányok már vacogtak a nevetéstől, az angol miss szobájából hasogató sikoltások szúrkáltak ki, egy asszony hideglelősen zokogott, valaki vizet kért... A tér egy óriási bődülete elnyomott minden zsivajt. Az ablakhoz tolongtak. A roppant tér tömve öltözetlen emberekkel, mind ordítottak, tomboltak, ugrándoztak, mint a megszállottak. Dutout ámultán nyomta arcát az ablaküveghez. — Hihetetlen! — mintha epileptikus lenne az egész ország... Az is lehet, hogy ez valami régi pogány szertartás ... Arra ugyan nem emlékezett, hogy ilyesmiről bárhol olvasott, vagy hallott volna. Tudomása szerint semmilyen nép nem áldoz isteneinek nadráglevétellel. Pedig a mozdulatokban volt valami rituális vonás. A dervisek fetrengenek ilyenformán. A keleti népeknél nyilatkozik meg ennyire szenvedélyes formában a vallási rajongás ... Nem volt ideje tovább elmélkedni. Elhatározta, hogy felvilágosítást fog kérni. Pizsamás, fürdőköpenyes, házikabátos, félig öltözött férfiak és félszegen viselkedő nők élvezték a látványosságot az Argentína Rendőr-téri frontjáról. Szemben, egy épülő ház állványain, ijedten kucorgó munkások. Időnként egyik- ről-másikról lecsúszott a nadrág, s merész szaltóval ugrott a térre... Egy kövér ember a villamossínen banyattfekve dulakodott nadrágjával. A villamos közvetlenül mellette fékezett. Emberek tolongtak le róla, riadtan takargatva fehérneműjüket. A szálloda főpincére félig meztelenül, nyákig hentergett a porban, nadrágja veszett támadásaira ügyet sem vetett, a fizetőzsebéből szétgurult pénzdarabokat kotorászta elő a szemétből. Távolabb kopasz ember. Hasonfekve. Alsónadrágján világosan meglátszott, hogy mennyire megviselték a váratlan események... Vörösen, félig önkívületben, szelesen, ügyetlenül ezer meg ezer férfi kapkodott nadrágja után. Egyedül a rendőr viselkedett férfiasán; a rémülettől tágrameredt szemmel fújta a sípját s ez búgott, hörgött, mint valami haldokló sziréna, fújta, s közben három nadrág ütötte, rúgta, fojtogatta ... Megrettent családanyák hajtogattak nevetséges bíztatásokat. — Dezső fiam, légy ügyesebb! — Jesszus Mária, ne hagyd magad, Mihálykám! Lódobogás. Rendőrök jöttek, lovon, nadrág nem volt rajtuk, kissé bizonytalanul mozogtak, hosszú gatyák kétes fehérsége villogott, a bakamadzagok mint harci zászlók lobogtak. Valaki vezényelt. Kivont karddal rohamra indultak a nadrágok ellen. Nyisszenések, fájdalmas sziszegések s a kettémetszett nadrágok egymás után hullottak a kövezetre. Átható sípolás sikoltott keresztül a zsibongáson, az emberek szájtátva tapogatták magukat — mindenki rendesen föl volt öltözködve. 394