Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Páskándi Géza: A "járatlan járt útért el ne hagyj!" korszakairól (Hozzászólás az avantgarde-vitához)

harc, de emögött egyéb is rejtezett. Az elveszett anyanyelv stiláris anyanyelvet keresett magának. Jocye éppúgy igazolja ezt, mint Beckett, Ionesco és mások. Az avantgarde részint a modern Bábel képét mutatja, de éppen ettől annyira tanulságos. Értékei is ettől szellemvilágítók.

Nem nehéz a rokonságot felfedezni a lombiknyelvek (eszperantó, stb.) inter- nacionális tábora és a szellemi afáziáról beszélő művészek között. Mindez persze egyenes következménye annak is, hogy a nyelv már a XVIII.—XIX. századtól sokkal, de sokkal magasabb kategória lett a tudományban, mint annakelőtte volt. Nemcsak az egzakt kutatások tárgyává lesz, hanem — legalább Humboldt óta — utilis és gyakorlati tudományból nyelvfilozófiák központi kategóriájává nemesül, összehasonlító (komparativista) nyelvészet nélkül sem a strukturalizmus-ágak, sem a „pozitív logika” nem lelhetné meg őseit. Az megint -más, hogy mindez már az alexandriai grammatikusokra is visszavezethető.

Persze ebben a nemzetközi kutatásban — mert arra koncentrálnak, ami közös — sokszor elvesznek a specifikumok.

Egy szó, mint száz: ahogyan már a reneszánszot követő manieristákat (mint kései reneszánsz-alkotókat) izgatta, miben lehet meghaladni az antikvitást etc., s ez majd ismétlődik a XVII. század végi „régiek-modernek” franciaországi vitában, ugyanúgy az avantgarde egyik főkérdése is a meghaladás lesz. Amit persze a primitív művészet reneszánsza vezet be (Gaugain, a vámos Rousseau, a naivok, de még Picasso is stb.). A manierizmus a reneszánsz meghaladása által valójában a régi antik szépségeszmény meghaladását is tűzi ki célul. A „saját utat”, ahogy G. Giraldi- Cinzio írja 1554-ben; „...a helyes ítélettel rendelkező és alkotni képes szerzők ne szorítsák annyira szabadságukat az íróelődök szabályai közé...” Mert így nem jutnának tovább, mint ahová az „ősapák” jutottak. Ugyanígy az ősi művészetet eszményítő, még a felvilágosodás „vademberkultuszából” táplálkozó új, modern művészet képviselőihez képest a még újabb absztrakt (-konkrét) irányzatok is egyfajta manierista attitűdöt képviselnek.

A művészettörténet vetésforgója ez.

Azt hiszem, nem vetem el túlságosan a sulykot, ha azt mondom; a magyar avantgarde — legalábbis a Trianon utáni — lét-alakulásában szerepet játszik az is, hogy a versailles-i országfeldarabolás után a kisebbségi létre kényszerült alkotók más nemzeti irodalmakkal koegzisztáltak. S ez valamilyen hatást, kölcsönhatást, sőt versenyt is szült. Annál archaizálóbb és „nyelvcentrikusabb” lesz -a másik rész, amely nem a megújulást, hanem az önmegtartást (konzerválást) tűzi zászlójára. Legalább azt ne feledtessék velünk, amit már tudunk! — mintha ez lenne láthatatlan jelmondatuk. Történelmi várakozás.

Dg/a magyar avantgarde-nak is megvan a komoly anyanyelvi vonatkozása, hiszen nem egyszer éppen az anyanyelv speciális lehetőségeire (is) építenek nagyon jelentős műveket (pl. Határ Győző).

Persze nem mindenki látja a kérdést olyan harmonikusan, mint Apáczai a XVII. század első felében, amikor is — egy Mézajkú Szent Bernáttól származó szállóige alapján azt mondja: az óriás (vagyis a múlt szellem) vállán ülő törpe vagy kisgyerek (a mai tudós) messzebb lát a óriásnál. A más és más korok békés „egymásmelleit élésének” képe ez, amely az alap és a meghaladás egyidejű fontosságát hangsúlyozza.

Hogy ezt az önbizalmat olykor nem árt relativizálni, arra jó példa az egyik S. Freudról szóló anekdota. Amikor nagyravágyó tanítványa a fent említett szállóigére célozgat, mestere így válaszol: Lehet, hogy egy törpe messzebb lát, de nerr egy tetű a csillagász hajában.

Ebben már a XX. század szkepszise, új-relativizmusa is megszólal.

A magyar avantgarde, neoavantgarde belső feszültségeit sdk egyéb is élteti. Mái és más államiságban létrejött, gyakorta kiváló életművek ezek. A más államiság azonban más civilizációs és kulturális fokot is jelent. Életszintet, -módot, -formát Sőt a művészi szabadság — olykor nagyon — különböző fokait. Egy Amerikábar élő magyar avantgarde költő vagy egy párizsi nemcsak abban különbözhet egy má:

356