Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Páskándi Géza: A "járatlan járt útért el ne hagyj!" korszakairól (Hozzászólás az avantgarde-vitához)

olyan kutató orvos-, vagy mérnökcsoporttól, amelynek tagjai legjobb belátásuk szerint kerültek egymás mellé a közös célok, nagyjából egyformán látott modusok etc. alapján. A gyengébbek, a kisebbségek útja: a csoportban haladás. Akár a serdülők. („Galeri”). Csaikhogy mind ük közül a művészcsoport a legkényesebb jószág, mert míg a mérnökcsoport munkamegosztása szükséges, addig a művészcsoportban lehet több a költő, mint a novellista, vagy pláne a kritikus. De nem is ez a fő. Míg egy mérnök egyedül egy gépet aligha állíthatna össze, az orvos egy medicamentu- mot, terápiás módot csakis vegyész, biológus, gyógyszerész stb. közreműködésével tudna kitalálni —, az írócsoport tagjai jobbára egyedül írják meg műveiket, noha közös felolvasásokon, vitán kapnak szempontokat. Az érzékenység itt a legnagyobb, így tehát nem lehet csodálni, hogy amint valaki sikereivel ,ykinő” a csoportból, a maga útjára indul: úgy érzi, a csoport terhei, a felelősség a „csapatért” többe kerül, mint amennyit viszonzásul nyújtanak neki. Esetleg nem tűri a vezérkedőt. (Hiúságok etc.) Hisz a demokratizmust ki-ki másképpen értelmezi. S persze itt is van rangidősség, miegymás. A legdemokratikusabb csoport is addig él, amíg van egy érettebb vezetője, akinek tekintélye akkor sem csorbul, ha más akar majd „csoportfőnök” lenni. Hiszen ha más lép föl — mindig akad ok vagy ürügy a csorbításra. Vagyis a család mintája ez. „Míg a gyermekek meg nem nőnek”. Teljesen egyenrangú tagakból álló csoport nincsen, mert legalábbis hallgatólagosan úgy vélik: egyikük-másikuk értékesebb. A csoport magjánaka. külső fenyegetés nagyobb kohéziót ad, de a perem lemorzsolódik, amely védőövül is szolgál. A legstabilabb csoporttag az, aki — bármilyen okból — legkevésbé tud egyedül boldogulni. Vagy aki vezető csakis itt lehet. [A családban a csúnya lány (vénlány), vagy az ütődött fiú esete, Petrezselyem-árulás a kereslet és kínálat történelmi bálján.]

A csoporton belüli csoport sokszor a „ha te úgy, én is így” alapon alakul ki. Dac, visszavágás. Kettennhárman „egy követ fújnak”, s ekkor a magányosok vagy a kisebb csoportok összeállnak. (Érdekvédelem, ellensúly). Egészséges nagy csoport az, amelyben nincs rögzülő, Isgfönnebb ad hoc csoport, de a legjobb, amelyben a spontán „közfelkiáltás” uralkodik, tehát nem előzetes megbeszélés alapján alkotnak véleményt. („Szervezkedés”.) A „renegátort” kiátkozzák. (Olykor „pápai” módra.) Többszöri felbomlás után, amely mély válságot bizonyít, jobbára azok .maradnak, akiket fönnebb már elemeztem. (N. B.: lehetnek közöttük igen értékesek is!)

Nos, ezek után nézzük a kritikus helyzetét, amelyről régen másutt szintén ejtettem már szót.

Avantgarde kritikusnak lenni nehezebb, mert

a) a különböző nyelveken (!) az izmusok szinte osztódással szaporodnak, „fel- térképezhetetlenül”; ami ezen a héten még „érvényes program” volt, ma már nem az; ezért a tájékozódás roppant nehéz;

b) az avantgarde bizonyos csoportosulásai sokszor szuterén (földalatti) létre (pince-egzisztenciára) kényszerülnek; közleményeik nehezen hozzáférhetők és követhetők, hacsak nem manipuláltak ők maguk is;

c) a hivatásos kritikus ebből nem tudna megélni, aki viszont nem hivatásos, bár lehet igen tehetséges, mégis dilettáns, így viszont sokak száméra nem számít mérvadónak (tekintély-elv);

d) ha belső kritikusuk volna (fanatikus, semmivel sem törődő), ez még mindig belső vélemény, ha meg külső kritikusuk — annak előítéletei vannak, legalábbis részint; olyan is lehet, aki kenyerét becsületesen, hivatásos kritikával keresi és az avantgarde a „hobbyja”, ők a kedvenc gyermeked, ez az eset a szokottnál szintén nagyobb szubjektivitást tételez;

e) az esztétika mindig a már klasszicizálódott irányzatokra épül, ez a fundamentum, hiszen a tankönyvek példái között alig van avantgarde (mondjuk Kassák etc.); a kritikusnak tehát egyben olyan esztétának is kéne lennie, aki képes némi szilárd vázat adná, kategóriákat emelni, normákat a normátlanságon belül, s ez az egyik legnehezebb dolog, már csak a képességek okán is; és ha nem is végül, a legsúlyosabb ;

353