Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Tandori Dezső: A Kálnoky-izzás (tanulmány)

létéről nem értesültünk. Mivel Kálnoky a lassítást és az — ismételjük a szórészt — elemi erejű célratörést egyképp poétikája alkotórészeként tudta kezelni nagy evidenciával, itt sem csodálkoztathat el minket, hogy a jellegzetes felépítésű strófa — ilyes formai kérdésekre most nem térhetünk ki — azonnal eligazít a kibontandó tárgyban: „Olvasni nem tudom titokzatos nevednek” — ti. a gondolatnak — „egy betűjét sem, így hát Istennek nevezlek / jobb híján. Jól tudom, hogy káromoltalak.”

Nem összehasonlítás végett, de a vers helyes egybeíüggésainek láttatására, lényegének ezen a versszakvégen sejtett mivoltát tisztázni: idetolul Nemes Nagy Ágnes egyik versének fontos részlete, költészetünk egyik gyakorlati-fontos, mindenkori használhatóságú szakasza. A Kiáltva bevezetője, látható .lesz azonnal, épp a Kálnoky-felfogás fordítottját adja: „Irgalmazz, Istenem! Én nem hiszek Tebenned, / Csak nincs kivel szót váltanom. / S lám, máris megadod azt a végső kegyelmet, / Hogy legalább imádkozom.” A helyzet, a polarizáció ellentétességében is, azonos! S ha a Nemes Nagy Ágnes-vars így folytatódik: „Bűnöm csak egy, de nagy . . .” Mindegy, mi ez a bűn, de bűn tudata; ahogy Kálnokynál a káromlásé.

Ez azonban kültartalmi elemzéshez vezetne, bizonytalan terepekre a mi esetünkben, amikor pedig Kálnoky költészeti ,,leg9ajátabbj:ait” próbálnánk vizsgálni. Nézzük ezeket. Az elemzés mindig művi sorrendezést kíván; így lehet csak „előbbre” venni valami mozzanatot, melynek előbbrevaiósága a vers- szervességben, i/tt történetesen a Vezeklés-vers első szakaszának egészében, korántsem bizonyos. Már történt említés az eddigiekben itt jellegzetes Kál- noky-j egy ékről. A szakasz hetedik sorába átvitt „jobb híján”, csaknem biztosra vehető, a későbbi szatirikus hangvételt előlegezi. A lassítás eszköze a versforma-választás is: a tizenkettes-tizenlhármas sorok, metszetükkel, a metszet és a versmondat-részlet átfedéseivel, elcsúszásaival. Valamint: a későbbi „episztolás groteszkek”, H. Sz. „kalandjainak” megannyi tönténete-sorjázása tartalmaz, ha cselékvényesen kifejtve is netán, de épp hogy nagyon is ki- fejthetetlenül, „rejtelemként” olyan szorosna-zárásokat, mint itt Isten és Gondolat azonnali ellentéte, melyet a betű, az olvas hatás tovább élesít, s a hasonlat segéd-eszköze sugározza vissza a tudati többletet, a vers erejét fokozva, itt „Isten” és „Gondolatra” ruházza át mintegy az lasszociáoiógazdagságot, melj vele jár, s ezzel már mintha mégis valami betű-mögöttit olvasnánk.

A vers beszédszerűsége a második szakaszban a poétika ismeretes kellékéi használja: „Tudom, hogy létezel...” Megszólítás ez, de ki-mi a szólított' Azonnali ellentét rá a válasz, s mily összetetten: Ima: „. . .mindegy, hogy mih alakban”. Mármint, hogyan is létezik a Gondolat, az isten. S „e tudat von: Feléd”, halljuk tovább, „de vissza is taszít: / ily terhet nem bír el, aki nen halhatatlan”. A következő két sor ezt bontja ki: „Homályos szakadék a vallá szabta hit, amelynek peremén szédelgek tántorogva”. Távolságtartás? Ami kor eleve csak hasonlat-eszköz az isten? Már átcsusszan a jelentés alapja . jelentéshordozóba, s így jöhet evidensen: „És az Elrendelés, mely pórázoc húsomba / vágja szüntelenül félelmes karmait”. Elrendelés-lassúsággal, hárít hatatlansággal gördülnek le és le a Kálnoky-sorok, formájukkal is kifejezni forma szerinti tartalmat.

A következő versszak, ha számos mozzanatával visszafelelő és — a má sik irányban — sejtető is, a költemény egyik legszebb része, szíve-darabj: Kezdete látszólag távolít az eddigiektől, illetve lendületet ígér főleg; ez a moz galmasság azonban a Kálnoky-vers ismeretes tempója, a végiggondolt-átszer

318