Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Aczél Géza: A bécsi Kassák (tanulmány)
témátlanságát belengi a honvágy és a magányosság szomorúsága. Konstruktivizmusa másfelől az újító tudat megerősödésével, az aktivista kedv föllendülésével képződik meg, s termékenység- és erőmotívumairaak újbóli versbe hívásával műve sikeresen kerüli el a tételszerűség korábban gyakran kísértő veszélyeit. Olykor már föltűnnek a jó közérzet, a bizakodás hangjai (42., 49. vers), az építés törvényei az osztályharcos elégedetlenség szólamaival kapcsolódnak össze (54. vers). A konstruktivizmus eszmeisége járja át Kassák bécsi számozott kompozícióinak legegységesebb, legkiemelkedőbb darabját, a 65. verset is. Benne elementáris erővel zendülnek meg a hazaszeretet sokszor elvitatott akkordjai, remény és szorongás, póztalanság és elkötelezettség bonyolult, ellentmondásos érzései szerveződnek művészi egységbe a jövőt felelősséggel fürkésző író ódái hangmagasságában. Verse ott folytatódik, ahol az aktivizmus felívelő szakaszában megszakadt — az építés felemelő gesztusát hordozza, a szolgálat és cselekvés föltámasztható lehetőségeit: „most a négy fal között dolgozom tollal ecsettel vésőkkel és más egyszerű szerszámokkal tűz és kibonthatatlan titok van az ujjaimban az építés törvényeit hirdetem de sajnos nekünk a legjobb barátaink értelmét is át kell alakítanunk toronylámpa és bányamunkás vagyok egyszemélyben mi az amit nem értesz meg belőlem” A költemény már a hazájától elszakadni nem tudó költő avantgarde manírok- tól mentes vallomása, a harcos múlt „tavaszi környékéinek nosztalgiája az irányító érzés. Erős a versben a rációra való törekvés, a politikai harc reális lehetőségeinek latolgatása, a didaktikus szándék. Ha párhuzamot akarunk vonni, a 65. verset leginkább A Tett programadó költeményéhez, az Örömhöz című műhöz hasonlíthatnánk. Látnunk kell, a lágyuló hang, a dadaista állapot utórezgései, az újfajta realitásigény öntörvényűén húzták a címnélküli verseket a szürrealitás közelébe. E tendenciát az is erősíti, hogy a konstruktivitás nem tudott lényegi versképző tényezővé válni, így végül a szürrealista vers maradt az egyetlen gesztusőrző, avantgarde tradíciókat folytató lírai lehetőség. Ráadásul tisztaságképzetét idéző motívumaiban (fény, üveg, hajnal, madár stb.) a társadalmi tett — konstruktivizmusából sugárzó — esélye is felderenghetett. Nem csoda hát, ha olykor az életképeket a talány, a meseszerűség pírja futja be, a kassáki igehasználat az álom és ébrenlét közti átmenetet, a sejtelemszerűséget, az elmosódottan körvonalazódó jövő érzetét szuggerálja. A 48. vers lezárásában a harmincas évek érett Kassák-idilljét előlegezi: „látom a fák növekedését miket az idők változásai közben társaim szívébe ültettem mérnökök szerszámládájából megszületett a hajnal alumíniummadarak ülnek a gerendákon kertben vagyunk a tekintet elindul föl föl a létrán a kerítésen túl gyékénykosárban ébredezik a kisded aki teremteni akar átlát a falakon acéltenyerek dajkálnak rejtelmek szétmállnak az ember szeme előtt hallgasd a fényszekér vágtat” A klasszicizáló tendenciákat a kortársi kritika azonnal érzékelte, Hevesy Iván pl. ezt írja a Tisztaság könyve verseiről: „A számozott versek másik fele, az utóbbi évek termései, erős és határozott tisztulási folyamatot jeleznek. Enyhül a szimultánizmus sivársága és anarchikussága, hogy az egyes elemek céltudatos részei legyenek egy szintétikusabb képnek.” De ez a szintézisre való törekvés minőségében más, 262
