Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Aczél Géza: A bécsi Kassák (tanulmány)

tőségét majdan Kassák nem tartja kizártnak, ehhez azonban — mint írja — „Túl kell lépnünk a forradalom romantikus képzelgésein és meg kell kezdenünk a forradalmi cselekedetre történelmi és gazdasági helyzeténél fogva képes ember és osztály kulturális és ideológiai előkészítését is.” A szellemi produktumok előtérbe állítása megkérdőjelezi a szegénységre és csak az osztályellentétek szítására alapozó pártpolitka egyoldalú taktikáját, hovatovább „egy végső szemszögből ellenforradalmi megnyilatkozás a munkásságot demagóg frázisokkal táplálni”. Itt most nemigen lehet célunk a történelmileg lezáratlan vita — melynek hátterében végül is a Kun- és Landler-frakció elképzelései körvonalazódnak — bármilyen megoldása, tény azonban, hogy a kassáki maximalizmust a történelmi események alakulása hosszú távon alig-alig cáfolja.

Tudjuk, a fiatalkori anyagközelség, a konstruálás gesztusa mindig ds meghatározó jellegzetessége volt a kassáki alkotásnak. Logikus tehát, ha a Képarchitektúra elvont útkereső teóriája és az Üj művészek könyve technokrata demonstrációja után „aktivizmusát immár nem a társadalmi forradalom lehetősége élteti, mint 1919 előtt, hanem a társadalmi evolúcióé” (Sinkó Ervin). Hisz utóbbinak olyan objektivi- zálódott szellemi produktum a biztosítéka, mint a magát permanensen megújítani képes, a fejlődés állandó illúzióját keltő 20. századi technika. A kor avantgarde-ja a döbbenetes amerikai felhőkarcolók, a kontinenseket átszelő repülőgépek bűvöletében él, s az emberibb léptékek szerint művészetet teremtő Tatlinék merész tervez- getése, a holland funkcionális építészet vagy a Bauhaus forradalmian racionális tárgykultusza a prosperáló tudományoktól hétről hétre kapja újabb ösztönzéseit. Nem véletlenül írja a Ma 1924 című, már hazai terjesztésre szánt antológiájának bevezetőjében Kassák, hogy „a népművészet kora óta még nem volt kor, amely művészetét, mint alkotó erőt, annyira közelébe tudta volna hozni a mindennapi életnek, mint a konstruktivizmus.” Kassák értékes tanulmányok és manifesztumok sorozatában gondolja végig az eszmei megújulás és a társadalomépítés új törvényeit (Konstrukciótól a kompozícióig, Az új művészetről, A konstruktivizmusról, A korszerű művészet él, Éljünk a mi időnkben), képzőművészeti munkásságában megnő az alkalmazhatóság szempontjának jelentősége. A montázskészítés, plakát- és reklámtervezés, a tipográfiai érdeklődés alkotó folyamatából ha szintézis nem is születik, szemléletének sarkalatos pontjává válnak mind a szerkesztői-szervezői munkában, mind pedig a magánélet szférájában a konstruktivista tapasztalatok. Ennek csak külsődleges megnyilvánulása az a tény — Vas István önéletrajzi regényében, a Nehéz szerelemben részletesen szól erről —, hogy az író még a harmincas években is megszállott konstruáló művész módjára alakítja ki környezetét, szervezi meg mindennapi dolgait, rajzolja tele geometrikus ábrákkal családtagjainak ruháit. A mélyebb és elsősorban az irodalomra érvényes összefüggés — Kassák több variációban megfogalmazta ezt — a Keleti Újságnak adott 1925-ös interjújában így hangzik: „többé nem az a fontos — mondja Heves Ferencnek —, ki tud szépet mondani, amitől a közönség elbódul, hanem az, ki tudja magát példaképnek odaállítani az emberek közé és a többet akaró emberek közé... 1915-ben igehirdetők voltunk... ez akkor jóhiszemű és valami új volt, ma azonban csak azt tartjuk újnak, ami az ígéreteket tényekben és tárgyakban valósítja meg előttünk.” A kívánatos erkölcsi példát pedig saját, mélyből fölküzdött életének bemutatásával akarta megteremteni.

önéletrajzának megírására 1923 őszén kérte fel a Bécsi Magyar Újság az avant- garde hazai apostolát, s az első fejezeteket — miután azt a lap morális okokból már nem vállalta — a hazajuttatott kézirat alapján a Nyugat kezdte el közölni a következő év májusától. Mindenesetre a konstruktivista gesztust, a tényrögzítő és az irodalmon kívüli vagy túli szándékot már műve első lapjain jelzi a szerző: „hangsúlyozom — írja —, hogy az én értelmezésemben most nem művészetet csinálok. Nem elsődlegesen teremteni akarok, csak egy megteremtett lénynek, magamnak a múltját akarom visszaidézni olyan eszközökkel, amilyenek a rendelkezésemre állanak. Speciálisan művész vagyok, s így az eszközeim itt is csak a művészet eszközei maradnak. Lesznek, akik velem ellentétben ezt a munkámat is művészetnek fogják nevezni, én csak az élet reflexét akarom adni, szinte iskolázatlan egyszerűséggel és

260