Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Aczél Géza: A bécsi Kassák (tanulmány)

irányzatok óhatatlanul két pólus felé tartottak. „A tisztaságra való törekvés — írja Hans Sedlmayr A modern művészet bálványai című művében — a XX. század első és második évtizedében elérte az abszolút végletet.. Ez az a pillanat, amikor az impulzusát vesztett »tiszta« művészetet magával ragadja egy új tendencia vonzóereje. Erőtlenné válva belekerül a »totalitásra« aspiráló, első tökéletességi fokát éppen most elérő modem technika mágneses terébe.” A figyelem fő irányát a Franciaországban ekkor manifesztálódó szürealizmus, valamint a Bauhaus és az orosz és holland konstruktivista törekvések jelentik. A progresszív expresszionista hagyományokat folytató új tárgyiasság kezdetektől realista igényű, szociális meggondolásokból a tényfeltáráson alapuló agitációra helyezi a hangsúlyt. A kép tisztulásával különös folyamat kezdődik ekkor, meghatározva az avantgarde egész utóéletét, melyet Werner Hartmann szellemesen így jellemez: „a szürrealizmus és neoplaszticiz- mus (konstruktivizmus) óta nincsenek új hangsúlyos mozgalmak, nincsenek többé igazán új »izmus«-ok. Nincsenek, mert nem is lehetnek. A modern esztétikai világtapasztalat roppant mezejének dimenziói fel vannak mérve, ki vannak cövekelve”.

A Ma bécsi korszakának utolsó éveit éppúgy meghatározza az aktualitásukat vesztett izmusok temetése, mint a kételyeikkel is termékeny szürrealista és konstruktivista orientáció. A teoretikus igényű számvetést elsősorban Kállai Ernő végzi, a konstruktivista tettnek pedig a képzőművészként és költőként egyaránt aktív Kassák az úttörője. Az ösztönzéseket adó áramlatok közül a futurizmusról Kassák már az Űj művészek könyvében írta: hogy „Művészetük alig többen, mint csak a feldoppingolt gesztusban különbözött a felületeken úszó impresszionizmustól.” Az expresszionizmusról Kállai Ernő Káprázat és törvény című írása fogalmaz végletesen: „Az expresszionizmus legvégsőbb és leghelytállóbb konzekvenciáit — írja — csak az őrültek vonhatják le.” A szintézisre törekvő konstruktivizmus összefüggéseiben válik túlhaladottá az analitikus tendenciákat érvényesítő kubizmus. Gáspár Endre egyik könyvismertetésében Gleizes monográfiájára hivatkozik, melyben a szerző „a kubizmus szerinte is lezárult művészetfejlődési etappját nézi”. Ugyancsak ő írja 1923-ban Ival Goll lírai világantológiájárói: „aligha hihető, hogy a különben alkalmasint holtponthoz érkezett dadaázmust Goll már e pillanatban ne tartaná kor-dokumentumnak”. Ha ezek után a maisták új művészeti eszményét, Kassák korabeli irodalmi törekvéseinek hátterét keressük, az új gondolatot alighanem Pierre Bourgeois Mában is megjelent tanulmányából kölcsönözhetnénk: „A modern lirizmusnak... — hangzik a konstruktivista és szürrealista tendenciákat egyaránt szemmel tartó követelmény — a konstrukció és a merészség szellemét kell egyesítenie."

Közeledve a húszas éves közepéhez a maisták helyzetét a világias hírverésnek és az erőteljes elszigetelődésnek furcsa ellentmondásaiból bogozhatjuk ki. A nagy avantgarde műhelyekkel való kapcsolatteremtés megvédi ugyan Kassákékat a kifulladástól, az igehirdetés azonban kikerülhetetlenül kulturális közéletet és szellemi bázist feltételez. Az első évben ez a tér Kassák száméra még úgy-ahogy adva volt, a közvetlen politikai akciókra hangolódó kommunisták és a polgári radikálisok ellenszenvével viszont egy idő után már mind nehezebben birkózhatott. Jásziék a megélhetést is nyújtó Bécsi Magyar Újságból szorítják ki, míg Komját és Barta Sándor lapjai — az Egység, az Akasztott Ember és az Ék — a munkásmozgalom nevében szórják rá a renegátnak kijáró legkülönfélébb vádakat. A frakcióharcoknál meghatározóbb Közép-Európa politikai térképének lassú átszíneződése. Elsőként Bécs- nek válik terhére a szocialista emigráció jelenléte, s így a kezdeti alkalmi kapcsolatokon túl — melyeket Csapiár Ferenc tekint át tanulmányában — már nem csak egzisztenciális okai vannak annak, hogy „Kassák 1925-ben kísérletet tett arra, hogy a vele szimpatizáló fiatal írókat és művészeket a Ma égisze alatt mozgalommá szervezze”, s szövetségeseket keressen az osztrák szociáldemokrata mozgalom kulturális szervezetében, a Sozialdemokratische Kunstellében. A legsúlyosabb csapás mégis a Ma kitiltása az elcsatolt magyar területekről, a legtöbb előfizetőt jelentő Csehszlovákiából, az S. H. S. államból és Romániából. Ráadásul rövidesen azt is tapasztalhatja, mozgalmának nem az idegen állami önkény az egyetlen elutasítója. Szülőföldjén nagy reményekkel induló konstruktivizmusát Fábry Zoltán nevezi el „tarta258