Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Aczél Géza: A bécsi Kassák (tanulmány)

szőr magukhoz. Jóllehet, eposzának hangja fölfelé ível a lezárásban, de ez csak a forradalmi hűséget demonstráló költő gesztusa. A hazai terror megjelenítésével egy- időben már papírra vetette: 0 X 0 = 0, és formálódnak a Számozott versek első dadaista kompozíciói.

A Ma 1920-as lapszámaira — négy jelent meg belőlük, s helyettes szerkesztőkként Uitz Béla és Barta Sándor voltak rajtuk feltüntetve — a Máglyák énekelnek apokalipszise, a tanácstalanság, a céltalanná vált aktivitás érzései a jellemzőek. Kassák publikációi mellett Barta kiábrándult-morbid énekei s a hazulról küldött, álnéven közölt panaszdalok termik meg az avantgarde iramából kibillent mozgalom hangulatát, s egyre hamisabban szólnak az aktivista-expresszionista eszményt újrafogalmazó elmélkedések — mint pl. Kudlák Lajos Aktivista művészek és ak- tivizmus a proletárforradalomban című írásának — tételei. A szerepéből kiesett társaság már a dadaista kaland befogadására készül, mikor Mácza Jánosnak az újabb forradalomhoz vezető stratégiáját hirdeti: „Ma az szeret, aki tesz: harcol, rombol és tagad.” Kassák Uitz művészetéről szólva készíti elő „témátlan” számozott verseinek sorozatát, hisz — mint írja — „egy darab kőnek emberfejszerűvé formálása még nem művészet. Egyszerűen, a művészet nem témaföldolgozás.” Az eszméltető, továbblendítő élmény Kassák számára megint egy irodalmi polémia, mely a Bécsi Magyar Újságban zajlik 1920 szeptemberében, s a költőt arra készteti, hogy az új szituációban átértékelje, továbbgondolja művészi-politikai elképzeléseit.

A vitát Az idő szomorúságában című vers váltja ki, melyben Kassák lírájának tízes évekbeli modorában utószor szól a forradalom lehetőségeiről, a „testvértelen- ség frontjain” menetelő testvérekről és az „eltemetett utakról”. Balázs Béla felszólalásából már nyilvánvaló, hogy a kezdeti sokkhatások után az emigrációban is megkezdődött a hazai színkép visszaállítása — ő a polgári esztétizmus felől már az egész aktivista mozgalmat bírálja, mikor így ír: „Van azonban önnek egy vak előítéletből származó veszedelmes és kártékony dogmája, mely ellen a komoly forradalmároknak kell elsősorban tiltakoznia. Ez az ön állásfoglalása »-minden múlt ellen ...«. Ez az a naivan félreértett hyper-marxizmus, mely a művészetet is olyan ideológiának és Ueberbaunak véli, mely korával együtt múlandó.” A válasz egy öt részből álló cikksorozat, a Levél a művészetről, melyben a korábbi expresszionista-aktivista a művészeteszményt már jelentős új vonások kérdőjelezik. Hiába Kassák történeti visszatekintése, a dosztojevszkiji és gorkiji párhuzamok, a megrendült költői tudatnak „egyetlen értékjelzője van: a művész kollektív embersége”, a távlatok összekuszálódásával pedig a témátlan művészet affinitása nő meg, hiszen „mennél közelebb áll az abszolút művészihez, annál kevesebb benne az értelemmel fölfogható tartalom”. Az expresszionista lázak kihűlésével, az avantgardisták logikájának következetességével 1920 őszén egyetlen mozgalomra tekinthet szimpátiával Kassák, a dadaistákrá. Azokra az új erőkre, akik — védi őiket nagy beleéléssel a polgári irodalom támadásától — „halálosan komor emberek s a jelen komoran vevésébe már szinte beleháborodott művészek... Az ő nevetésük a harcos tajté- kozó vihogása és az ő nevettető grimaszuk a mai lélek megjelenése a látók előtt... A dadaistákat lelkűkben így deformálta a kor, amelyet mindnyájunk közül ők éreztek föl legintenzívebben és ők fejezik ki a legteljesebben.” A Ma 1921. 1. számát a kollázsokkal és szótöredékekikel manipuláló Kurt Schwitters „egyszemélyes dadaizmusának”, a merzizmusnak szenteli, a lap élén pedig Barta Sándor Manifesztumá- ból harsog a mozgalom relativizmusa: „bármikor bárkinek bebizonyítom a magam és az ellenfelem igazát”. A 2. számot már Kassák Számozott terseinek csokra vezeti be, s az év utolsó közleményeinek egyike Tzara híres Antipirin-sorozatának egy darabja. Kétségtelen, fő hangsúlyaiban a magyar avantgarde-nak ez a szakasza — ahogy Hans Arp nevezte a Dadát — „a nem hívők lázadása volt a hitetlenekkel szemben”.

A válsághelyzet még a dadaizmussal történő szorosabb kapcsolat kialakítása előtt megjelenik a költő új típusú, abszurd szituációkat sokszorozó, alig komponált verseiben. A Számozott verseket előlegező darabok merész asszociációit csak fokozza az irracionális kórházi környezet, a művekben együtt kavarog a halál élő- érzetével a tág horizontú expresszív villanás és a szubjektív dadogás, a reális ér247