Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Zalán Tibor: Vázlatos gondolatok - Pontatlan kapcsolódások Láng Gusztáv okos fejtegetéseihez

suk, mely szerint csak a vizuális újítás művészet, önmaguk által is teljesíthetetlen normává vált, hiszen — főleg az utóbbi néhány évben — önmaguk hajdani újításait próbálják friss darabjaikban felmelegítve, átmázolva továbbadni. Poétikai következetességük, amely szerint minden létező formáció elavult az általuk jóváhagyott kísérletezésen kívül, dogmává és dogmatikus magatartássá merevült, mely nem mást hivatott leplezni, mint azt, hogy az általuk választott és következetesen kialakított költészeti modell sem örökéletűen érvényes, legalábbis változatlan formájában nem hathat örökké a nagy és egyedi újítás erejével. Ha itt megállnánk, a kép igazságosabb és méltányosabb lenne. Ha megállhatnánk. De ha megállnánk, a modern magyar költészet — ha tetszik, avantgarde — fontos, meri az átalakulást demonstráló mozzanatait hagynánk figyelmen kívül. Ha tehát állítunk itt valamit, nem kevesebbet kell állítsunk, mint azt, hogy Magyarországon létezik ma avantgarde költészet, mely nem azonos a Magyar Műhely hazai munkatársai körének produkcióival (noha ők is beletartoznak). Egyúttal cáfolnunk kell azt a különleges állítást, mely szerint a magyar avantgarde központja az országhatárokon kívül van — Párizsban, esetleg máshol.

Fontos ez? Alighanem igen. önérzetünk szempontjából egyenesen generális kérdés az önállóság, mert egyben minőségi kérdés is. önállótlan, kívülről irányított irodalom képtelen a szabad alkotásra, azaz pontosan annak az alkotói szabadságnak, szabadgondolkodásnak az elérésére, amelyre a műhelyesek is példákkal szolgálnak. Szuverén alkotó sem a külföldön élők információs előnyét, eszközgazda- gabbságát nem hagyhatja eluralkodni maga fölött, sem a hazai konvencionálisabb irányzatok integrációs ajánlatait nem fogadhatja el. Ez az állapot nem teljesen nevezhető köztességnek, inkább a másság kategória illenék rá. Az alkotói akarat olyan megnyilvánulása, amikor az alkotói szándék kiteljesítéséhez az alkotó előítéletmentesen válogat, választ, kölcsönöz, áthasonlít, átsajátít, akár a funkció-ellentétig egyénit. Ebből a nézőpontból a Műhely valóban műhelyként működött és működik: mindenkit befogad — egyre inkább a tehetség és teljesítmény-lehetőség elbírálása nélkül —, aki kemény törvényeinek feltétel nélkül engedelmeskedik és kritikától tartózkodóan képviseli azokat; ugyanakkor mindenkit kivet magából és megtagad, aki önálló útkeresésbe kezd, sajátos formavilágot alakít ki magának, illetve a meglehetősen intoleráns esztétikai rendszer helyére használhatóbbat, a magyarországi létezés és alkotás körülményeihez, inspirációihoz jobban .megfelelőt állít. (Ez csak a magyarországi alkotókra vonatkozik.)

A mai avantgarde állapotokra az a legjellemzőbb, hogy önálló pályák, illetve pályaszakaszok, antológiák és könyvek, folyóirat-megjelenések demonstrálják a legmodernebb törekvések itt-létét. A most pályájuk meghatározására készülő fiatal alkotóknak nem kell gerillaakciókat folytatniuk a Magyar Műhely vagy az új Symposion beszerzéséért, nem kell feltétlenül külföldi publikációs lehetőségeken töprengeniük, ha szokatlan műveket alkotnak, jóllehet, a tárt karok ma is elmaradnak az effajta törekvések fogadásakor. Az avantgarde újdonságok részleges, de tagadhatatlan és elérhető, állandó jelenléte és lehetősége következtében egy-egy formai, tipográfiai újdonság már nem üti úgy mellbe a pályakezdőt, mint öt-tíz évvel ezelőtt. A szavak kimondhatóságához, a formák összetöréséhez, a térbe szétszórható betűk lehetőségéhez nem járul a szinte konspirációig mélyülő titokzatoskodás, leszorítottság, a csempészáru édes illata és veszélyes árnya. Az újítás, a kísérletezés jelen van. És mintha már nem is lenne annyira érdekes, olyan döntően fontos, mint távollétében, mesterséges hiányában, visszaszorítottságában volt.

Ezzel a változással számolnia kell a Magyar Műhelynek is. De nem csak ezzel. Az avantgarde mind több ága talál idehaza hívekre, azaz a hazai avantgarde mind több ágra szakad — szerencsére. S mert az önállósodási folyamatot a kassáki örökség jogaiba visszaemelésén (és szellemének időszerű feltámasztásán) túl olyan autentikus avantgarde mozgalmak is támogatják, mint például az amerikai Arkánum folyóirat és alkotói köre, a fiatal magyarországi avantgarde kezd méltóságára ébredni. Ez a fajta méltóság mindig a sajátosság jogának kiküzdésével kezdődik, s az ezzel a joggal teremtett számtalan új és speciális lehetőség kiaknázásával teljesedett ki.

Döntő mozzanatnak tűnik fel az itthoni avantgarde törekvésekben az átjárás

238